A masszőrök ajándéka

Egy teljes napon át masszírozták a vendégeket egy júniusi hét végén a Kölcsey utcában, a Griff helyi oktatási központjában. Az akció bevételéből vett gyógyászati segédeszközöket pedig ma adták át a Kanizsai Dorottya Kórházban.

Az akcióval a rekordkísérlet szervezőinek több célja is volt, egyrészt fel szerették volna hívni a figyelmet a gyógymasszőr szakma fontosságára, másrészt eloszlatni azt a tévhitet, hogy néhány hét alatt valakiből hozzáértő masszőr válhat. Az OKJ-s képzés ideje ugyanis két év, amely során komoly anatómiai ismeretekre is szert kell tenni, ezt a tudást viszont nem lehet egy, két-három alkalomból álló gyorstalpaló során elsajátítani. A rekordkísérletre jelentkező vendégek, akik igencsak szép számban jelentek meg, maguk is megtapasztalhatták a különbséget a gyógymasszázs és a frissítő masszázs között.

A 24 órás rekordkísérlet harmadik célja, hogy a bevételből a kórház rehabilitációs osztályát segítsék. Ez is megvalósult, hiszen a mai napon adták át az a két darab megerősített bordásfalat és a 180X150 centiméteres tükröt, amelyet a nyári akció során befolyt összegből vásároltak a szervezők.

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...