Középpontban a kutatás-fejlesztés és az innováció

A 2014-2020-as tervezési időszakban kiemelt jelentőséget képvisel az S3, azaz intelligens szakosodási stratégia, amely egy új típusú kutatás+fejlesztés és innovációs folyamatok hatékonyabb támogatását lehetővé tevő,ezáltal a térségek (nemzetek, régiók vagy megyék) tudásalapú gazdasági fejlődését célzó stratégia. Ez azt jelenti, hogy a helyi szereplők a térségi gazdaság és társadalom változásainak folyamatos és módszeres érzékelésével és elemzésével, az érintettek széles körének aktív részvételével, vállalkozói szemmel, kockázatokat vállalva hozzanak meg a térség szempontjából tartós fejlődést eredményező, a jövő innovációival kapcsolatos jelenbeli döntéseket.

És miért érdekes ez?

Fent említett tervezési időszakban több mint 700 Milliárd forintnyi EU-s forrás kerül lehívásra a kutatás+fejlesztés és innovációs tevékenységekre, ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy azonosíthatóvá váljanak a legnagyobb helyi potenciállal rendelkező sajátosságok, amelyek alapján meghatározhatók a megyei prioritások.

Múlt csütörtökön (szeptember 11-én) a Zala Megyei Kormányhivatal vezetője, Rigó Csaba kormánymegbízott meghívására közel száz résztvevővel lezajlott az első tanácskozás, amelynek az volt a célja, hogy összegyűjtse a megyében megfogalmazódó kutatás-fejlesztési, innovációs javaslatokat. A tanácskozás folytatása várhatóan október 14-én lesz. Az egyeztetéseket segítő szakmai csapat egyik tagja Dr. Birkner Zoltán, a kanizsai kampusz igazgatója, aki egyben a konzultáció levezető elnöki feladatait is ellátta és a jövőben is ellátja.

Vélemény, hozzászólás?