A Balaton déli partján már emelkedik a nyaralók ára

A Balaton északi partján 170 ezer forintos négyzetméteráron stabilizálódott a nyaralópiac, míg a déli parton az elmúlt négy évben 255 ezerről 290 ezer forintra emelkedett a fajlagos ár – közölte saját adatai alapján az OTP Ingatlanpont.

Az OTP csoport ingatlanforgalmazó cége azzal magyarázza a déli parti áremelkedést, hogy ott nagy a forgalma az új, vagy pedig a legfeljebb 4 éves nyaralóknak, és ezek magasabb árai húzzák fel az átlagot.
A legnagyobb kereslet ugyanis az új, vagy újszerű apartmanok iránt mutatkozik. Ilyenek jelenleg Balatonbogláron, Almádiban és Füreden épülnek. A korábban épült, de nem értékesített apartmanok már elkeltek.
Az ilyen apartmanok fajlagos ára Siófokon 300-350 ezer forint, míg Balatonalmádiban 350-400 ezer forint. Balatonfüreden 400 ezerről indul a kínálat, amely elérheti a másfél millió forintot is.
A déli parton újra keresik az önálló, felújításra szoruló nyaralókat, elsősorban a 6-15 millió forintos ársávban. A Balatonhoz közeli önálló nyaralókért viszont 15-25 millió forintot is megadnak a vevők.
Némi élénkülés figyelhető meg a külföldiek – elsősorban németek, hollandok – részéről. Ők azonban a tótól 10-30 kilométerre, csendes településen lévő, felújítandó házakat keresik.
Az északi parton a kisebb, önálló nyaralókat 10-15 millió forintért kínálják. Keresettek itt a régebbi építésű, egyszobás apartmanok, amelyekhez 4-7 millió forintért lehet hozzájutni. (MTI)

 

Vélemény, hozzászólás?