Túszul ejtette a vonalellenőrt egy nagykanizsai nő

vezetékes telefon

A 60 éves nő  a szolgáltatónál  bejelentette, hogy  nem működik a vezetékes telefonja. A kft.  szerelője 2015. július 22-én meg is jelent  a nagykanizsai lakásban és megállapította, hogy a hálózat jó, a  telefonkészülék romlott el. A  nő erre azt  követelte, hogy a szerelő javítsa meg a telefonját. A kft. munkatársa  közölte, hogy ő vonalellenőr, a telefonkészülék szereléséhez nem ért, és az nem is feladata.

Ekkor a nő a lakás bejárati ajtajához ment,  kulccsal bezárta, és  közölte, hogy addig nem engedi ki a lakásból, amíg a telefonját meg nem javítja. A szerelő  egy darabig várakozott, majd mobiltelefonon értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök kaputelefonon  keresztül  kérték, hogy  engedjék  be őket, azonban a rendőri felhívásnak a nő nem tett eleget.  A rendőröket más személy engedte be a lépcsőházba, majd a lakáshoz menve többször felszólították, hogy nyissa ki az ajtót. A nő kezdetben nem, azonban a többszöri felszólításra már hajlandó volt kinyitni az ajtót, és kiengedni a szerelőt,  aki kb. egy órát tartózkodott akarata ellenére a lakásban.

A nő már pár évvel  korábban is  sajátos módszert alkalmazva próbált érvényt szerezni az akaratának, ugyanis  2008 évben  az akkori  háza előtt, az útpadkára  két sorban 8 db 35×12 cm-es területű, 3 cm magasságú  szeges fémlapokat helyezett ki, hogy ezzel akadályozza a parkolásban a postára igyekvőket. A postások ezt látva eltávolították szöges akadályokat, a nő azonban nem sokkal később azokat visszahelyezte a padkára,   egy autós rájuk hajtott, és a defekt    csaknem  balesetet eredményezett. A  közúti  közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt akkor a bíróság  1 évre próbára bocsátotta.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a nő ellen   most személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai   Járásbíróságon. A  cselekmény büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés büntetés – tudatta honlapunkkal szerdán dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Vélemény, hozzászólás?