Tunéziai és magyar embercsempészek ügyében indult per Nagykanizsán

Bűnszövetségben elkövetett embercsempészés ügyében kezdődött tárgyalássorozat kedden a Nagykanizsai Járásbíróságon tizenhét ember – köztük két tunéziai férfi – ellen, akik 2013-as lebukásukig menekülttáborokból szállítottak illegálisan migránsokat Olaszországba és Németországba.

Az ügyben érintett tizenhét vádlott közül öten meg sem jelentek a tárgyaláson, továbbá az egyik férfi időközben elhunyt, ketten pedig más ügyek miatt jelenleg is büntetésüket töltik, ezért bilincsben és vezetőszáron vitték őket a bíróságra. A vádlottak és ügyvédeik nagy száma miatt a védők szinte el sem fértek a tárgyalóteremben nekik kijelölt oldalon.


A több ezer oldalnyi iratanyagból a vádat ismertető ügyész elmondta: az első- és a másodrendű vádlott, a két tunéziai állampolgárságú férfi 2012-ben, illetve 2013-ban került illegális bevándorlóként Magyarországra, s itt menekültstátusért folyamodtak. Az elsőrendű vádlott időközben élettársi kapcsolatot létesített egy balassagyarmati nővel, aki az ügyben harmadrendű vádlottként szerepel.

A három fővádlott úgy döntött, embercsempészésből szereznek bevételt, ezért 2013 nyarán és őszén a bicskei és a debreceni menekülttáborban, valamint Budapesten megismert migránsokat alkalmilag vagy rendszeresen megbízott magyar sofőrökkel szállíttattak Olaszországba és Németországba. A sofőröket, az autókat, az őket más kocsikkal biztosító embereket és az utakat a két tunéziai és egyikük, az elsőrendű vádlott magyar élettársa szervezte, a közreműködők általában 100 eurót kaptak egy-egy csempészett ember után.

A vádirat szerint a budapesti Jókai téren, a Blaha Lujza téren, a zuglói vasútállomáson vagy a bicskei menekülttábor környékén vették fel az utasokat, akik között volt ghánai, koszovói, algériai és marokkói is. Az illegális bevándorlókat személyautókkal az M1-es vagy az M7-es autópályán Németországba vagy Olaszországba szállították, végül több sikeres útjuk után az M70-es autóúton Letenye térségében, valamint az M1-es sztrádán Hegyeshalomnál fogták el őket.

A vádlottak közül a két tunéziai férfi nem jelent meg kedden a bíróságon, hiába volt ellenük érvényben körözés és elfogatóparancs, tartózkodási helyük ismeretlen. Mások mellett szintén nem jelent meg a harmadrendű vádlottként szereplő nő sem, ő azonban kétéves gyermekének nevelése miatt maradhatott távol, az ügyészség indítványára ugyanakkor a távol maradtak nélkül is megkezdődhetett a tárgyalássorozat.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség üzletszerűen, társtettesként, több ember részvételével, bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolja az ügy szereplőit, akik között visszaesők is vannak.
Az első napon meghallgatott vádlottak között volt, akik tagadta, hogy köze lenne a történtekhez, de volt, aki részben beismerte a bűnösségét. MTI

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...