Kiskorúakat terrorizált Nagykanizsán

Elsőrendű, fiatalkorú Ny. (férfi) terhelt még 2017. április 21. napján 21.00 óra körüli időben ismerősei – kk. B.O, kk. P.I. és k.k. T. – társaságában Nagykanizsán, az Eötvös téren található parkban tartózkodott, amikor a parkba érkezett kk. S. és kk. M. sértett, akik a park ösvényén át a B. Center felé akartak átvágni.
Kk. B.O. odakiabált a sértetteknek, akik nem értették a hozzájuk intézett szavakat, ezért közelebb mentek, majd beszélgetni kezdtek kk. B.O.-val.

(Fotó: A nagykanizsai Eötvös téri park. Google Maps)

I.r. fk. Ny. terhelt a beszélgetést hallgatva, abba néha beleszólva egy ideig ült a padon, majd hirtelen felugrott, megragadta kk. M. sértett alkarját, azt nagy erővel szorította, karjánál fogva a sértettet lökdöste, közben agresszív, fenyegető hangnemben, kiabálva felszólította a sértetteket, hogy „Pakolják ki a zsebeiket, adják át értékeiket, különben meghalnak, meg fogja ölni őket!”.

Kk. M. sértett megijedt az I.r. terhelt erőszakos fellépésétől, de abban bízva, hogy ha letagadja értékei létét, akkor a terhelt békén hagyja, azt felelte a felszólításra, hogy „nincsen nála semmi”, nem tud adni a terheltnek semmit.

Kk. B.O. az I.r. terhelt magatartását látva „maradj már, állj le tesó, ne csináld” szavakkal megpróbálta leállítani az I.r. terhelt magatartását, de I.r. fk. Ny. nem hallgatott rá, újra meg újra felszólította a sértetteket, hogy „pakoljanak, ki, különben megöli őket”, közben mindvégig nagy erővel szorította kk. M. sértett alkarját, hogy az ne tudjon elszaladni.

Az I.r. terhelt ijesztő, erőszakos fellépése, fenyegető kijelentései hatására kk. S. sértett – aki kb. egy méterrel az I.r. terhelt mögött, annak közvetlen közelében állt – elővette a nála lévő 2.500 Ft-ot, valamint fél doboznyi, 600 Ft értékű Marlboro cigarettáját azzal, hogy „itt van a pénz, csak ennyi van nálam”.

Az I.r. terhelt erre elengedte kk. M. alkarját, kk. S. sértett felé fordult, elvette tőle az értékeket, majd rákiabált a sértettekre, hogy „gyorsan takarodjanak el” a helyszínről. A sértettek a helyszínről elmenekültek, majd kk. S. sértett 21.07 órakor mobiltelefonon értesítette a rendőrséget.

Az elvett cigarettát az I.r. terhelt kk. B.O.-nak adta, aki azt a későbbiekben egy kukába dobta.
A helyszínre érkező rendőrjárőr a helyszín közelében az I.r. terheltet elfogta, ruházatának átvizsgálása során zsebében megtalálták, lefoglalták, majd 2017. május 9. napján a sértettnek kiadták a kk. S. sértettől elvett 2.500 Ft-ot, így a cselekménnyel okozott kár jelentős részében megtérült.

A fiatalkorú Ny. a kanizsai terrorizálás után egy galamboki családi házból 162 ezer forint értékben lopott különféle tárgyakat nevelőszülőjétől.
Később Galambokon több mást is lopott, az okozott kár több mint 1,5 millió forint volt, melynek többsége megtérült.
Ny.-t rablás bűntettével, minősülő lopás vétségével, ismerőseit bűnpártolással és orgazdaság vétségével is vádolják – olvasható a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádiratában.

     
loading...