Kisgyerek, nő előtt húzogatta a micsodáját

K. István terhelt még 2016. október 29-én az esti órákban Beleznán, a Nagydombi hegyen italozott a barátaival, ahol egyik lábán megsérült, ezért személygépkocsival behozták Nagykanizsára a Kanizsai Dorottya Kórházba. Miután a kórházban ellátták 2016. október 30-án délelőtt 9:30 perc körüli időben az Eötvös téren található játszótérhez ment, ahol a kötélmászókával szemben, a bejárattól számított második padra ült le.

A játszótéren ekkor több 2-3 éves gyermek tartózkodott felnőttek kíséretében. K. István a játszótéren való tartózkodása során, nemi szervét elővéve nyilvánosan önkielégítésbe kezdett. K. István terhelt látva, hogy felfigyeltek mások is a cselekményére kabátjával próbálta eltakarni magát. K István ezután felhagyott cselekményével.

K. István terhelt 2016. december 06. napján Beleznáról személygépkocsival Nagykanizsára utazott egyik ismerőséhez, akitől az esti órákban távozott. N. Regina a fenti napon este 21 óra 15 perc körüli időben hazafelé tartott, amikor a Városkapu körút 5. szám alatti helyen sétálva egy férfit látott, akitől megijedt, ezért irányt változtatott és a Városkapu körút 3. szám mögött húzódó járdára tért át, a Munkás utcán haladva tovább. K. István terhelt ekkor a Városkapu körút 3. szám alatti társasház sarkánál tartózkodott, majd N. Reginát észlelve a ház bejárata elé sietett.

N. Regina útja is arra felé vezetett és a sarkon befordulva szembe találta magát a terhelttel, aki melegítő nadrágját letolva, a sértett felé fordulva – nemi vágyának kielégítése céljából – önkielégítésbe kezdett. N. Regina ezt követően befutott a Városkapu körút 3/B. szám alatti lépcsőházba, ahonnan értesítette a rendőrséget.
A terheltet még aznap este 21 óra 50 perckor a Kazanlak körút 6. szám alatti lépcsőháznál közbiztonsági ellenőrzés alá vonták és elfogták – olvasható a vádiratban.

A fenti tényállás alapján  K. István  vádlottat a Nagykanizsai Járási Ügyészség szeméremsértés vétség elkövetésével vádolta meg.