Foglyul ejtett egy lányt Nagykanizsán

Egy fiatalkorú férfi megbilincselt és foglyul ejtett egy lányt Nagykanizsán.
A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, testi sértés vétségével és rongálással vádolta meg a fiatalkorú H.-t.
A vádirat szerint a fiatalkorú férfit H. és B. nevű nők látogatták meg még tavaly december 2-án H. nagykanizsai lakásában.
Zenét hallgattak, számítógépeztek, füveztek, majd amikor a H. nevű nő hajnalban távozott a férfi viselkedése megváltozott.

Először a nadrágjából kihúzott szíjjal több alkalommal megütötte a nőt, majd elővett egy bilincset, melynek egyik felét a sértett jobb lábára, másik felét jobb kezére tette.
H.és a sértett között dulakodás alakult ki, melynek során fk. H. terhelt fojtogatta a nőt, akinek nyakán és karján lévő láncok is elszakadtak.
H.a szobába bevitt egy recézett pengéjű kést is, B. sértett tartott attól, hogy fiatalkorú férfi azzal is bántalmazni fogja. Telefonon segítséget akart hívni, fk. H. terhelt ekkor elvette tőle a készüléket és olyan erővel vágta a földhöz, hogy az szétesett.

 

A történtek után körülbelül két óra telt még el, mire visszatért a fogságba ejtett lány barátnője a lakásba. H. ekkor már levette a sértettről a bilincset, de továbbra sem engedte elmenni. Mikor a lakásba visszatérő barátnő tudomást szerzett a történtekről, összeszólalkozott a fiatalkorú vádlottal.
A veszekedés hatására H. ismét agresszívvá vált, és újfent bántalmazni kezdte a sértettet: ököllel, több alkalommal is megütötte, mire a lány elkapta a fiatalember nyakát és mindketten a földre kerültek.

 

H. a földön ugyancsak ököllel, majd egy hangfallal, több alkalommal is megütötte a szerencsétlenül járt lányt, amikor bement a szobába H. édesanyja, és a sértett barátnőjének a segítségével szétszedték a dulakodókat. De H. továbbra sem tudott leállni: átment a másik szobába, ahonnan egy szíjat hozott, amivel ütlegelni kezdte a már többször is bántalmazott lányt, majd ismét összebilincselte kezét és lábát, majd közölte vele, hogy nem mehet sehová. Ezután ismét ütni akarta a sértettet, de a lány barátnője ráborult, így akadályozva meg a további bántalmazást.

 

Már délután volt – 16 óra tájékán járt az idő –, mikor a sértett barátnője egy közvetítő révén üzenetet küldött a fogva tartott lány testvérének, és segítséget kért tőle, amire ő, egyik ismerősével a helyszínre sietett és a ház ablakát többször megütve követelte, engedjék el a nővérét.
A foglyul ejtett lány az ablakon át tudott beszélni a testvérével, miközben a fiatalkorú vádlott elbújt a szobában: mikor ezt a sértett meglátta, a barátnőjével együtt kimenekült a lakásból, és értesítették a rendőrséget.

 

H. a dulakodás közben, illetve a telefon összetörésével 65 ezer forintos kárt okozott a sértetté vált lánynak, amely a nyomozás során sem térült meg. A lány a bántalmazások következtében az arc zúzódását, a jobb térd zúzódását és hámhorzsolását, a bal comb zúzódását, mindkét kéz zúzódását és hámhorzsolását szenvedte el.