Börtönbe juthatnak a kanizsai vásárcsarnoki rablók

Két büntetett előéletű 30 év körüli férfi és fiatalkorú ismerőseik 2018. január 31-én 09.00 óra körüli időben a nagykanizsai Vásárcsarnok egyik lépcsője mellett beszélgettek, miközben az emeletről a keleti kijárathoz vezető lépcsőn lefelé haladt az idős sértett, aki egyik kezében egy nylonzacskót, míg a másikban a kézitáskáját tartotta.

A sértett már a lépcső második fokánál jár, amikor megbotlott, majd a lépcsőről a földre esett közvetlenül az ott tartózkodó fiatalemberek elé. A sértett az esés következtében térdre rogyott, mindkét kezével igyekezett magát megtámasztani, eközben azonban a kezében tartott mindkét táskát elejtette.

(A rablók elfogása. Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Az elkövetők a sértett segítségére siettek, eközben – felismerve, hogy az elesése következtében az egyébként is időskorú sértett a kézitáskája elvételét megakadályozni nem tudja – ellopták a kézitáskáját. A táskát az egyik elkövető a másik utasítására a kabátja alá rejtette, majd futásnak eredt, elhagyta a Vásárcsarnok épületét.

A sértettnek időközben sikerült felállnia, majd miután a nylonzacskót magához vette, elkezdte keresni az elejtett kézitáskáját is, még a környezetében lévőket is megkérdezte, hogy nem látták-e. Az ellopott kézitáskában volt a sértett valamennyi személyes okirata, bőr pénztárcája a benne lévő 30.000 Ft készpénzzel, valamint több személyes holmija is.

Az elkövetők a kézitáskát a benne lévő egyéb tárgyakkal, személyes okmányokkal együtt a közeli lakóházak mögötti gazos területen elhajították a készpénzen pedig megosztoztak. Rövid időn belül a sértett által tett bejelentésre figyelemmel rendőrök jelentek meg, akik az elkövetőket elfogták, majd a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra előállították. Egyikük a helyszíni kihallgatásakor a sértettől eltulajdonított és általa elhajított kézitáska hollétét megmutatta, amely így a benne lévő tárgyakkal, személyi okmányokkal együtt szintén megtalálásra és lefoglalásra került.

A lopással okozott összesen 76 700 Ft kárból lefoglalással, majd a sértett részére történő visszaadással 61 450,-Ft megtérült.

A két férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség társtettesként elkövetett kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróságon, velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés az ügyészi indítvány – értesült honlapunk dr. Jánky Judittól a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.