Versenyképesség

Ha már a versenyképesség szóba jött az előzőekben, érdemes egy kicsit ezt is megvizsgálni. A mindennapi életben ezt a fogalmat hajlamosak elbagatelizálni, ám sokkal nagyobb jelentősége van mind mikro, mind pedig makrogazdasági szinten. Sőt, ha lehet azt mondani – ezzel azért vitatkoznak a közgazdászok is -, ez az egyik legfontosabb és legfajsúlyosabb mutató.

(A fenti kép az index.hu 2013-as grafikája. Minél sötétebb a szín, annál versenyképesebb az ország.)
A nemzetgazdasági versenyképesség ugyanis egy tényeken alapuló mutató és egy “rendszám” is egyben, amivel kristálytisztán beazonosítható egy nemzet termelékenysége. (Ez természetesen a vállalati szektorra is alkalmazható hasonló, csak alacsonyabb szintű komponensekkel.)

Ez magában foglalja az áru és szolgáltatás cseréket, az ipari termelékenységet, a mezőgazdaságot, de indirekt módon az oktatást/képzettséget, és a foglalkoztatottságot. Ezeket tovább bontva eljutunk az egy főre jutó GDP, az átlagos bérszínvonalig, melyek időbeni és mennyiségbeni változásai is fontos információkkal szolgálnak. A versenyképesség tehát nem az, amit hasraütéssel meghatározhatnak, hanem komoly gazdasági kapcsolódások alakítják.

Tágabb értelemben véve ilyen lehet az export-import aránya. Ha én 10 Ft-ért termelek meg valamit, de külföldön azt 100 Ft-ért adom el, az jó üzletnek mondható. Azonban mikor 95 Ft-ért kell megvennem valamit külföldről, mert idehaza nem termelhetem korlátlanul (EU szabályok) vagy drágábban tudom előállítani (kis belföldi piac okozta magas előállítási ár), vagy egész egyszerűen nincs (földgáz), akkor az arányom rossz. Ezek alapján elmondhatom, hogy ha 100 Ft-ot állítok elő 90 Ft-os haszonnal, akkor a 95 Ft-többlet költség a versenyképességemet rontja. Minél többet exportálok, annál jobb a jövedelmezőségem, versenyképességem, feltéve ha másik zsebemből nem folyik ki még több pénz. Egy dolgot fontos leszögezni: Magyarország versenyképességi potenciálja kiváló. Szándékosan a potenciál szó, hiszen a lehetőség megvan az ország termelésében, a kérdés az optimális kihasználása. Erre bizonyára sokan bizakodóan tekintenek, még többen pesszimistán. Mindkettő érthető.
A bizakodók rendszerint a vélt/valós beruházási adatokra támaszkodnak (számomra vitatható), ami jelenleg felszállóban van a többéves mélyrepülés után. A pesszimistábbak pedig a bérszínvonalból indulnak ki, ami megint a fekete-fehér valóság: bőven elmarad az európai átlagtól (az árszínvonal függvényében), és keserűségünkre a foglalkoztatottság sem épp előremutató.
Említésre került az agrárszektor, ami Magyarországon egyébként húzóágazat lehet a feltörekvő ipari szektor mellett. Óriási lehetőség lenne benne elsősorban az export miatt, másrészt a kínálkozó munkahely kínálat miatt, ami legfőképp az alacsonyabb képzettségűeknek jelenthetne egérutat. Ez magában hordozza a munkanélküliség csökkenését, ami közvetlen hatással van az ország szociális kiadásaira pozitív irányba. Térségünknek a fejlett szolgáltató szektor, és az iparosodásra irányuló puha törekvések mellett a mezőgazdaságban lehetne kiemelkedő szerepe.

A versenyképesség tehát – így zanzásítva is – fontosabb valamennyi mérőszámnál.

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

One comment

Vélemény, hozzászólás?