Több mint 300 milliós magyar-horvát kerékpáros fejlesztés indul

Több mint 300 millió forint felhasználásával, a magyar-horvát határon átnyúló európai uniós program keretéből indul Letenye és két horvát település együttműködésében kerékpáros, turisztikai fejlesztés.
A Happy Bike elnevezésű projekt keddi, letenyei nyitórendezvényén Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a Mura nemzeti program miniszteri biztosa elmondta: a nagykanizsai és a letenyei járást érintő, egyfajta brandként meghatározott „Murafölde” mintegy 80 településre terjed ki.

A Mura program elsősorban gazdaságfejlesztési célokat szolgál, amelynek egyik ága az agrárfejlesztés, a másik a turizmus fejlesztése, s ez utóbbihoz kiválóan kapcsolódik az uniós finanszírozású, letenyei kerékpáros fejlesztés.
Az államtitkár hangsúlyozta: a térségben éppen az aktív turizmusra alapoznak, a kerékpáros, a bakancsos, a lovas vagy a vízi turizmust szeretnék fejleszteni, de fontos szerepet szánnak a bor- és gasztroturizmusnak, a túraútvonalak mellett hálózatosan elérhető vendéglátó- és szálláshelyek kialakításának.

 

A Mura program keretéből a Zalaerdő Zrt. egymilliárd forint beruházással korszerűsíti kisvasúthálózatát, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park pedig 470 millió forintból indított élőhelyfejlesztési programot a Mura folyó térségében.
Olyan további pályázatokra számítanak, amelyek fenntartható, jövedelemtermelő beruházások, vagyis megélhetést biztosítanak a helyben élőknek, vállalkozóknak. Erre a program keretéből másfél milliárd forintot szánnak – jeleztek Cseresnyés Péter.

Szűcs Márton, a magyar-horvát programok közös titkárságának vezetője kifejtette: a 2002-ben indult programokban 2013-ig mintegy 90 millió eurót nyert el 360 pályázó.
A jelenlegi uniós költségvetési időszakban 60,8 millió eurót pályáztattak meg, elsősorban környezetvédelmi és turisztikai célokra. Eddig 23 millió eurót kötöttek le az első pályázati felhívás eredményeként, amelyből 76 magyar és 100 horvát pályázó nyert támogatást, köztük nagy számban kerékpáros és más turisztikai fejlesztésekre.

Hozzátette, hogy a korábbi programot folytatva mintegy 3 millió eurót szánnak a magyar és a horvát Baranya megye, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park területén taposóaknák felszedésére, további 10 millió euró forrást pedig kis- és közepes vállalkozások támogatására.

 

Farkas Szilárd, Letenye polgármestere elmondta: a 316 millió forintos Happy Bike projekt keretében – a horvátországi Perlak (Prelog) és Ludbreg településeivel együttműködve – felújítják az egyedutai városrész kultúrházát, ahol kerékpáros centrumot alakítanak ki, de lehetővé teszik konferenciák, rendezvények szervezését is.

A projektmenedzserek a részleteket ismertetve szóltak arról, hogy a határ mindkét oldalán kerékpárutakat építenek vagy meglévő utak mellett jelölik ki őket, több helyen pihenővel és kerékpártárolókkal, illetve információs táblákkal. Az idei érkezők számára kerékpáros és vízieszköz-kölcsönzőt is kialakítanak. MTI (Fotók: Cseresnyés Péter – Facebook)