Több doboznyi szeretet

Két családhoz is személyesen vitt szeretetdobozokat a jótékonysági akció fővédnöke, Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.
Az átadáson részt vett dr. Kaszás Gizella, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója is. Az Egy doboznyi szeretet elnevezésű akcióban idén több mint 3 500 csomag gyűlt össze.

Személyesen adott át december 20-án szeretetdobozokat rászoruló családoknak Cseresnyés Péter és dr. Kaszás Gizella.




– Olyan családokat választottunk a munkatársaimmal – választhattunk volna sokkal többet, de kettőre esett a választásunk –, amelyek tagjai személyesen is mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy méltóan viseljék azt a sorsot, ami rájuk mérettetett, és ténylegesen is tesznek azért, hogy jobb vagy elviselhetőbb legyen az életük – mondta dr. Kaszás Gizella, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója.

Elsőként a Kámán családot látogatták meg. A 9 éves Jázmin és a 8 éves Beatrix kissé félénken bontogatta az ajándékokat. A szülők nehéz körülmények között nevelnek öt gyermeket. A legnagyobb lány, Jázmin veleszületett vesebetegségben szenved, ezért őt háromnaponta Budapestre kell vinni vesedialízisre. – Nagyon örültünk neki – én is és a gyerekek is. Mi alapból keveset tudunk rájuk költeni. Akárhányszor megkeresett minket a családsegítő vagy bárki, a gyerekek is nagyon jól fogadták, és mi is, mert nem tudunk annyit költeni. Ezzel nem érzik úgy, hogy kimaradnak bármiből – tette hozzá Kámán Mónika.

Büszkén sorolja Zsombor, hogy mit rejtett az ajándékdoboz. Bunics Erika egyedül neveli fiait. – Az egyik fiú most lesz 10 éves, a másik 14 éves. Örömmel fogadták ők is, és már várták nagyon – említette Bunics Erika.

Cseresnyés Péter köszönetet mondott azoknak, akik adományozóként vagy szervezőként idén is részt vettek a jótékonysági akcióban. – Remélem, hogy sokaknak sikerült örömet szerezni, és nemcsak azoknak, akik majd az ajándékot bontogatják a karácsonyfa alatt vagy éppen az ajándék átvételekor – hiszen a gyermekek türelmetlenek –, hanem azoknak is, akik becsomagolták a szeretetdobozokat. Azt lehet mondani, hogy sokszor az ajándékozás legalább akkora örömet okoz – tudván azt, hogy milyen örömet fog okozni az ajándék –, mint amikor mi kapunk vagy mások kapnak ajándékot – mondta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

Idén több mint 3 500 szeretetdoboz gyűlt össze az akcióban. Az ajándékokat már a hét eleje óta folyamatosan szállítják ki a rászoruló családoknak, hogy szebbé tegyék az ünnepet.
(Forrás: Kanizsa Újság. Fotók: Cseresnyés Péter – Facebook)