Tavaszra lesz kész a határvadász laktanya Nagykanizsán

Megfeszített ütemben zajlik az ősz elején indult Erdész utcai, volt határőr laktanya területén folyó beruházás, amelynek eredményeképp – előreláthatólag – 2018 tavaszára beköltözhet vadonatúj körleteibe a majd Nagykanizsán állomásozó, 309 határvadász.
A határainkat őrző alakulat védelmi feladatait szükség szerint, vezénylés alapján, az egész ország területén fogja ellátni -írja többek között a Kanizsa Újság.

(Fotó: archív. Google Street View)

Arról is beszámolnak, hogy

“Az ősszel, gőzerővel folyt az építkezés, és ennek eredményeként mára emeleti szintek is kerültek az újonnan felhúzott legénységi épületekre, amelyekben – 2 fős körletekben – a 309 határvadász szállása lesz majd.
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatától kapott információk szerint a beruházás a volt határőr-laktanya területéből leválasztva valósul meg, a régi laktanya épületegyüttesét az építkezés nem érinti. Szálláshelyek kialakítására kerül sor, azonban fogda, egészségügyi épület és saját konyha nem fog épülni.
Ebből következik, hogy idegenrendészeti őrizet az objektumban nem lesz.
Az új épület hasznos alapterülete 6988 négyzetméternyi lesz, a beruházás várható befejezési határideje pedig 2018. március 31. napja.”

     
loading...