Sétával gyűjtöttek a beteg gyerekeknek Nagykanizsán

Szeptember 25. – 10 000 lépés ÉRTED és ÉRTÜK: szeptember 22-23-án újra jótékonysági sétát szervezett az Amway országszerte 11 helyszínen, köztük Nagykanizsán is. A program célja az volt, hogy a résztvevők 10 000 lépéssel és jelképes, 500 forintos adománnyal segítsék a beteg gyermekek gyógyulását. A részvételi díjból befolyt összeget az Amway megduplázta, így több mint kétszázezer forint gyűlt össze a Kanizsai Dorottya Kórház Gyermekosztálya javára.

Az Amway Hungária immár negyedik alkalommal, idén is megszervezte „10 000 lépés ÉRTED és ÉRTÜK” országos jótékonysági eseményét szeptember 22-23-án. A résztvevők egy kb. 5 kilométeres, frissítő sétával és jelképes részvételi díjjal, 500 forinttal támogathatták hazai gyermekkórházak és gyermekalapítványok nélkülözhetetlen munkáját, de lehetőség volt további adományok befizetésére is. A részvételi díj összegét az Amway megduplázta, ezzel is segítve a kis betegek mihamarabbi felépülését.

Nagykanizsán közel kétszázan tették meg az 5 kilométeres sétát saját egészségükért és beteg gyermekek gyógyításáért. A jótékonysági program során összesen közel 200 000 forint gyűlt össze a Kanizsai Dorottya Kórház Gyermekosztálya javára.

Az országos rendezvényen 11 város vett részt, a távot összesen háromezren gyalogolták le. A sétán befolyt adományok és az Amway támogatásából összesen 3 500 000 forint gyűlt össze a beteg gyermekek javára.