Sáska gyerekek hódították meg vízi járgányaikkal a Principálist

Végre nem az ár- és belvíz, a mentés és elkeseredettség hangján szólhatunk a kitisztított, kikotrott Principális-csatornáról, hanem egy nem mindennapi ötlet bátor megvalósításáról.

 

pricipális csónakázás 2

 

A Kiskanizsai Általános Iskola 5. b osztályának tagjait a közelmúltban a nagyvárosi jégpálya varázsolta el, az elmúlt hét végén pedig a vidék semmivel nem helyettesíthető romantikája hódított ezerrel: a „falu”, Sáskaföld határában vadregényes vízi túrán kaptak olyan élményeket, amelyekből még sokáig töltekezhetnek. Feleleveníthetik a soha nem feledhető kalandot, amelyhez ráadásul nem is kellett messze földre menni, „csak” lelkes felnőttek társaságában ide, a Kanárisra.




 

pricipális csónakázás 3

 

A gyerekek a Kele-szülők és persze osztályfőnökük irányítása mellett – talán egy kicsit izgulva is az ismeretlentől – mint amolyan mini-Vidra-csapat nagy elszántsággal szálltak vízre, miután felkészítés, balesetvédelmi oktatás, új, titkos tudnivalók megismerése után hatalmas lendülettel birtokba vették a vízi járgányokat.
Az ötödik bések teljes osztálylétszáma mellett 12 felnőtt is erősítette a hajók legénységét, biztosította a „biztonságot”.
Senki nem borult, még csak vizes sem lett, még annak a társuknak sem lett kutya baja, aki felkötött karral sem hagyta ki a vadevezős kalandot.

 

pricipális csónakázás 4

 

Kele Attila Vidra vezetésével a Magyar utcai benzinkút magasságából indulva egészen Kiskanizsa határáig, a fahídig eveztek mintegy 4 kilométert a ma már jó sodrású Princin. Mire igazán elfáradtak volna a kis mentőmellényes „nem árvízi” hajósok, célba is értek, ahol egyik társuk családja és a többi szülő által biztosított finomságok, egy piknik várta őket, aminek során többszázszor felidézték a friss élményeket. Ki tudja, hány kacagás között, s mennyiszer hangzott el:… és amikor a…!

A Kele-családnak, a profiknak – köztük a vízi jártassággal már rendelkező, 5-bés Barnival – azt az ötletet adták: szervezzenek máskor is hasonlót, és akár más iskolák gyerekeivel is ismertessék meg a princis vízi túra élményét – mondta el Steficsné Szokol Judit osztályfőnök.

Hatalmas ötlet volt! Nem szafari park, nem tengerpart, hanem itthon, a „kertek alatt” vitték el csodavilágba a felnőtt varázslók a gyerekeket. Hiába: SÁSKAVÉR…!

(Forrás: Lukács Ibolya engedélyével)