Megverte, mert ellopta a biciklijét

Aljas indokból vagy célból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsítanak egy 28 éves rédicsi férfit.

A gyanú szerint a férfi 2014. szeptember 8-án 14 óra körüli időben azért vert meg egy 22 éves külsősárdi fiatalembert, mert azt hallotta, hogy pár nappal korábban ellopta a biciklijét – amelyet a rendőrök le is foglaltak – , így amikor meglátta a feltételezett elkövetőt először szidalmazta, majd megütötte és „lefejelte”. A további bántalmazás azért hiúsult meg, mert a fiatalabb férfi elfutott. A verés következtében a 22 éves ember az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, amely miatt magánindítvánnyal élt támadója ellen.

A lenti nyomozók a férfit alig egy órán belül otthonában elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte.

A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán a 28 éves Zs.Viktor ellen aljas indokból vagy célból elkövetett könnyű testi sértés bűntett, míg a 22 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Kigyulladt egy társasház tetőtere Zalaegerszegen

Kigyulladt egy kétszintes társasház tetőtere kedden délben Zalaegerszegen, az épületből 15 embert kellett kimenekíteni – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Cseresznyés Dániel elmondta: a Sas utcában lévő társasház tetőterében kiütött tűz miatt 15 embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát. A nagy erőkkel helyszínre vonuló tűzoltóknak rövid idő alatt sikerült eloltania a lángokat, a tűzben senki nem sérült meg.
A társasház lakói várhatóan még a délután folyamán visszatérhetnek lakásaikba.
A szóvivő hozzátette: vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy mi okozhatta a tüzet az épületben.

 

Útlezárások, forgalomkorlátozások a hét végén

a 2014. szeptember 12-13-i Bor- és Dödöllefesztivál idején útlezárásokra és forgalmi rend módosításokra kerül sor az alábbiak szerint:

Szeptember 11-én (csütörtökön) 18 órától szeptember 14-én (vasárnap) 5óráig lezárják az Erzsébet teret és a Fő utca Ady utcától a Csengery útig terjedő szakaszát.

A Kinizsi u. Arany J. utcától a Rozgonyi utcától terjedő szakaszán a forgalmi irány megváltozik. Megállási tilalom lesz a Rozgonyi utca Sugár úttól Kinizsi utcáig terjedő szakaszán és a Kinizsi u. első 20 m-es szakaszán.

 

Szeptember 13-án (szombaton) Elimina Tour XCE C3 kerékpárverseny lesz a belvárosban, melynek versenypályája több belvárosi utat és teret érint.

 

Az útlezárások pontos helyszínéről és az egyéb korlátozásokról, valamint a helyi járatú autóbuszok módosított útvonaláról a Dödöllefesztivál és a kerékpárverseny szervezői tájékoztatják a lakosságot.

Ingyenes lesz a parkolás pénteken

2014. szeptember 12-én a „Bor- és Dödöllefesztivál” alkalmából a nagykanizsai fizetőparkoló helyeket ingyenesen vehetik igénybe.

Súlyosan megsérült egy 14 éves fiú

Súlyos sérüléseket szenvedett egy 14 éves zalavári fiú abban a balesetben, amely 2014. szeptember 7-én 15 óra 35 perckor történt Zalavár külterületén.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyerek negyedmagával biciklizett a 7512-es úton, Zalavár külterületén, Zalavár irányból Zalaszabar felé, amikor eddig még tisztázatlan körülmények között összeütközött egyik társával, melynek következtében elvesztette egyensúlyát és elesett. A 14 éves tinédzsert a mentők a keszthelyi kórháza vitték.

A baleset körülményeit a Keszthelyei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Országos vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa

Az oktatási jogok biztosa hivatalból országos vizsgálatot indít az egyetemi és főiskolai gólyatáborok szervezése és lebonyolítása ügyében.

Aáry-Tamás Lajos, utalva az ELTE gólyatábora ügyében megjelent információkra, hétfőn az MTI-vel azt közölte: a sajtóból értesült arról, hogy az egyik felsőoktatási intézmény gólyatáborában megerőszakoltak egy lányt. A hír nyomán számos volt és jelenlegi hallgató számolt be olyan élményről, amelyből gyanítható, hogy a fiatalok méltósága sérülhetett – tette hozzá.
Aáry-Tamás Lajos az egyetemi, főiskolai gólyatáborok szervezése és lebonyolítása ügyében ezért hivatalból országos vizsgálatot indít. Célja az, hogy feltérképezzék, milyen módon biztosítják a jövendőbeli hallgatók emberi és állampolgári jogait a gólyatáborokban, kinek a feladata és felelőssége a táborok megszervezése, milyen szabályzatot alkottak a felsőoktatási intézmények a gólyatáborokra.
A biztos közlése szerint a vizsgálat keretében nyilatkozatot kér a felsőoktatási intézmények vezetőitől, és a hallgatói önkormányzatok vezetőitől egyaránt.
A biztos álláspontja szerint a vizsgálat akkor érheti el a célját, ha a volt és jelenlegi hallgatók megosztják velük tapasztalataikat. A hozzájuk fordulók kérhetik nevük elhallgatását.
Leveleiket postán (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.) és e-mailen (panasz@oktbiztos.hu ) fogadják – jelezte, hozzátéve: a vizsgálat eredményéről a felsőoktatási intézmények vezetőit és a közvéleményt is tájékoztatni fogja.
A sonline.hu hírportál múlt vasárnap számolt be arról, hogy megerőszakoltak egy lányt egy fonyódligeti gólyatáborban. Az ELTE ezután arról adott tájékoztatást, hogy a szervezett programoktól függetlenül történt a nemi erőszak.
A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását.
Sajtóinformációk szerint a gólyatábor fotósa erőszakolhatta meg a lányt. Az Index múlt hétfőn azt írta: nemi erőszakról, részeg lánnyal való közösülésről is szóló dalokat énekeltettek az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában az elsőévesekkel.
Mezey Barna, az ELTE rektora múlt csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: ha megállapítják a szervezők személyi felelősségét, akkor a legsúlyosabb döntés is születhet, ami azt jelenti, hogy akár meg is válhat az egyetem a vétkes hallgatóktól.
Kitért arra, hogy felülvizsgálják az egyetemi gólyatáborok szervezésének rendjét és a jövőben a szervezés csak az egyetem vezetése által meghatározott garanciák, minőségi biztosítékok és központi ellenőrzés mellett történhet. Mint elmondta: kiderült, hogy a kari részönkormányzatok nem tudtak élni a rájuk bízott felelősséggel és súlyosan megsértették az egyetem normáit.
Ebben a helyzetben indították a fegyelmi vizsgálatot, ugyanis a gólyatábort nem kellő körültekintéssel szervezték meg és tanító- és óvóképző kar gólyatáborában szervezőként jelent meg a bűncselekmény gyanúsítottja is, aki az intézmény bölcsészkarának hallgatója.
A fegyelmit a férfivel szemben is megindították, ám ezt felfüggesztették a büntetőeljárás befejezéséig – mondta.
Körösparti Péter, a HÖOK elnöke múlt csütörtökön az MTI-vel azt közölte: kirívó és példátlan, ami az ELTE gólyatáborában történt, ugyanakkor számos, a hallgatói önkormányzatok által példaértékűen szervezett gólyatábor zajlik.

 

Tetőzés után is védik az ingatlanokat a Principálisnál

A hétvégi tetőzés után lassú apadásnak indult a Principális-csatorna vízszintje, de a várható újabb csapadék miatt megelőzésként tovább erősítik a homokzsákokból emelt nyúlgátat.

Az előrejelzéseknek megfelelően a hétvégén rekordmagasságon, 260 centiméteren tetőzött a csatorna vízszintje, ami hétfőn lassú apadásnak indult. A védekezési munkálatok azonban tovább tartanak a katasztrófavédelem szakembereinek irányításával.
A múlt héten homokzsákokból rakott ideiglenes töltés ellenére a belvíz megjelent a védett oldalon is, de az elkészített gát szilárdan és stabilan ellenáll a vízoszlopnak. Megelőző intézkedésként a Pivári utcában négy melléképületet, amelyet még nem ért el a víz, homokzsákokkal védenek, a Pivári utcából a Principális-csatornába befolyó csapadékvíz-elvezető árkot pedig már csütörtökön eltömítették, az árokból szakaszosan szivattyúzzák a vizet.
Két helyen homokot és zsákokat, valamint kéziszerszámokat tartanak készenlétben az azonnali beavatkozások érdekében, továbbá egy teherautót és két homlokrakodó munkagépet is biztosított a nagykanizsai önkormányzat cége, a Via Kanizsa Zrt. A lakóházak védelmére készülve ötven ember homokzsákokkal tudja körbevenni az ingatlanokat, de megelőzésként a már kiépített nyúlgátra is újabb sor homokzsákot helyeznek el a hét közepére várható ismételt csapadék miatt – jelezte a katasztrófavédelem. (MTI)

 

Dobogós sikerek Böhönyén

A Becsehelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai szép eredménnyel képviselték megyénket a hétvégi böhönyei fordulóban is — olvasható a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

A kiélezett küzdelmek között a „retro” kategóriában második, a „retro női” kategóriában első, a „modern” kategóriában pedig negyedik és ötödik helyezést értek el. Ezzel a kiemelkedő teljesítménnyel kiérdemelték a „legeredményesebb csapat” díját is az önkéntesek.

A szervezők a színes programról is gondoskodtak, hiszen tömlőhúzó verseny és bevetési ruhában zumba bemutatót is tartottak.

A következő, záró fordulót igazgatóságunk területén, Zalaszentivánon tartják. Itt kerül kihirdetésre az Országos Bajnokság első helyezettjei is.

Testvérvárosi vendégek

Nagykanizsa testvérvárosából, az orosz Togliattiból érkeztek vendégtanárok a Batthyány Lajos Gimnáziumba.

Két orosz tanárnő, Julija Kudikh és Tatjana Dyshko vendégeskedik Togliattiból Nagykanizsán, akik orosz órákat tartanak a BLG diákjainknak és ismerkednek Nagykanizsával és környékével: szeptember 3. és 14. között.

Rekordot meghaladó vízállás várható a Principális-csatornán

Az eddigi legmagasabb vízszintet meghaladó tetőzés várható a hét végén a Principális-csatornán, Nagykanizsánál; a Murán továbbra is másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

 

 A Nyuduvizig MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Principális vízgyűjtőjére szerda este hullott újabb 15-20 milliméter eső miatt tovább emelkedett a csatorna már addig is magas vízállása. Csütörtök délelőtt Nagykanizsán 242 centiméteres vízállást regisztráltak.
A következő napokban még további, lassú vízszintemelkedésre lehet számítani, a hét végére valószínűsíthető, hogy a vízfolyás elérheti a 260 centiméter körüli vízszintet a nagykanizsai vízmércénél.
A vízügyi honlap adatai szerint a Principálison 1993. december 25-én mérték az eddigi legmagasabb vízállást, 248 centimétert. A csatornánál másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
A Nyuduvizig tájékoztatása szerint a Murán továbbra is szintén másodfokú árvízvédelmi készültség érvényes. Letenyénél lassan árad a folyó, szerda éjféltől stagnál a vízszint, amely csütörtök reggel 418 centiméteren állt. A hidrológus szakemberek számításai szerint a délutáni órákban lassú, elhúzódó apadás valószínű.
A folyó Murakeresztúron lassan, egyenletesen árad, a tetőzést csütörtökön a késő esti, éjszakai órákra várják. A zsilipek zárva vannak, a levonuló árvíz lakott területeket nem veszélyeztet.
A Kebele-patak 60 hektáros árvízvédelmi tározójában az elmúlt három napban 1,2 millió köbméter víz gyűlt össze. Várhatóan péntektől a Kebele-patakon is újból apadásra lehet számítani.

Fotó: MTI-Varga György

1 154 155 156 157 158 175