Nyugdíj – A kincs, ami nincs

Sokan egy életen át készülnek rá, sokan idősebb korukig ügyet sem vetnek rá. Eddig csak kényes téma volt, de hamarosan kifejezett veszélyforrás is lehet egyéntől a nemzetgazdaságon át a politikáig.

A nyugdíj is, mint a legtöbb állam által finanszírozott szociális kiadás, egy valójában nem politikusok és állam által megtermelt jószág, hanem a nemzetgazdaságban résztvevő személyek által előállított értékek utáni pénzösszeg, ami járulék formájában kerül befizetésre. Tehát annyi van, amennyit beletesznek, ám az államnak van lehetősége rá csupán, hogy annak kiosztásáról rendelkezzen. Ha nemzetközi viszonylatban nézzük, a fejlődő országok között a magyar nyugdíjszint meglehetősen alacsony. Főként abban az esetben, ha az egyéneknek nem volt rendszeres munkaviszonya, vagy nagyon alacsony keresettel rendelkezett. A nyugdíjszámolás nagyon sokféleképpen történik, és az optimális helyzet eléréséhez ma is folyamatosan dolgozzák át a ki és befizetési módokat.
A ’90-es években felfedezték már, hogy a megszokott szisztéma nem tartható fenn az örökkévalóságig különféle okokból kifolyólag: elvándorlás, születési-halálozási ráta, adott ország termelékenysége, bérszínvonal stb. A legtöbb országban (pl. Magyarországon is) bevezették a magánnyugdíjpénztár intézményét, vagyis a nehézségek ellensúlyozása érdekében a dolgozó embereket arra kényszeríti a kormány (a szó pozitív értelmében), hogy öngondoskodó jelleggel maguknak is félrerakhassanak valamennyit. Ennek elvi következményeként adott számlákon felhalmozott magánnyugdíj összeg – melynek mértéke a pénzintézet működésétől függően jól is kamatozhat vagy rosszul is – került volna kiosztásra kiegészítve az állami nyugdíjat. Ezzel tartósan lettek volna képesek az emberek a megszokott életszínvonalukat biztosítani félig önerőből, félig pedig az állam „csecsén” lógva. Egy másik fontos előnye, hogy függően attól, ki hogyan keresett aktív korában, olyan mértékben nőhetett a nyugdíja. Sok támadás is érte a rendszert, hiszen a pénzintézet működési stratégiája emberek tízezreit tehetik tönkre akár.

Az állami „penzió” alapvető problémája, hogy egyetemleges, vagyis sok esetben nem tesz különbséget, hanem alanyi jogon kerül kiosztásra. Legalábbis egy időszakban nagyon meggondolatlanul kerültek kiosztásra ezek az összegek: pl. ha valakinek 5 évig nem volt munkája mondjuk 1997-2002 között, akkor egy tollvonással tömték be a lyukat, méghozzá az adott 5 év átlagkeresetét alapul véve. Így nem kevés esetben olyan mértékű nyugdíjak kerültek kifizetésre, ami például egy segédmunkás esetében gyakorlatilag ajándékként volt felfogható. Egy másik problémája, hogy ha az illető 1 nap után elhalálozik, akkor az évtizedekig fizetett nyugdíjat kvázi megnyeri az állam. A halálozási adatokat elnézve, ez elég rossz üzlet a befizetőknek, hiszen magán úton vezetett nyugdíj esetében legalább a családtagok megkaphatták egy részét. Előnye viszont, hogy elvileg nem kell stresszelnie senkinek, mert az állam majd megoldja ezt a problémáját. Elvileg. A valóságban ez sokkal bonyolultabb, és nem is feltétlenül igaz.

Ha abból indulunk ki, hogy a befizetők tartják el a rendszert, akkor egy csökkenő befizető réteg láttán az egyensúly felborul. Gondoljunk a kádra: ha kevesebb víz folyik a csapból, mint amennyi lemegy a lefolyón, akkor nem lesz elegendő vizünk a fürdéshez. Jelenleg pedig abba az irányba haladunk, hogy a lakosság egy igen nagy többségét képező nyugdíjas, vagy legalábbis nem aktív korú részét az egyre szűkülő utánpótlás nem lesz képes eltartani, amire tűzoltásként a jövő kormányainak adóemeléssel, vagy példa nélkülien magára hagynak néhányakat. Természetesen létezik igazságos és közgazdaságilag egyensúlyi állapot, de az a mindenkori kormányoknak csupán a ZS-terve lesz. Egyvalamit azonnal eredményezne: népszerűtlenséget. A közlegelők tragédiájának esettanulmánya is jól rávilágít a kényes egyensúlyi állapot megtartására, miszerint 1 legelőn 1 tehén nagyon jól tud fejlődni. Két tehén 1 legelőn még kényelmesen tartható el, és megfelelő tejhozamot biztosít. Ha egy 3. tehén is megjelenik, az viszont nemcsak a legelőt terheli meg végzetesen, hanem a tejhozamra is hatással lesz, eképpen mindhárom gazda tönkremegy. A szociális kiadásokat vehetjük akár közlegelőnek is.

Ezt szabályoznia a kormányoknak kell: vagy a legelőre engedett tehenekkel, vagy a legelhető fű mennyiségének szabályozásával.

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

One comment

Vélemény, hozzászólás?