Magyar bajnok lett a kanizsai lány

A 25 éves nagykanizsai Göntér Vivien kategóriájában megnyerte az IFBB Magyar Testépítő és Fitness Magyar Bajnokságot.
Vivitől azt kérdeztük, milyen volt a kezdet és a sikerhez vezető út.






Január 24.-én csatlakoztam a Muscle And Brain Team csapatához.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert egyből a lehető legjobb kezekbe kerültem, hiszen az edzőm, Veres Tamás lett, aki magas szintű tudásával már az első találkozás alkalmával teljes mértékben bizalmat nyert.
Számomra ez nagyon fontos volt, mert távol állt tőlem a fitnesz világa.

Február elején elkezdtük a felkészülést, ekkor én 70 kg voltam, a 165cm magasságomhoz. Iszonyúan elégedetlen voltam önmagammal, és tudtam, hogy nyáron bikini formát szeretnék elérni, amiért mindent meg fogok tenni.
A versenyfelkészülésnél (on season) egy 12 hetes ciklust kell elképzelni.
Ilyenkor szigorú diétát, heti 5-6 súlyzós edzést, valamint 30-60 perces kardio-típusú mozgást kell végeznem.
Nekem a legnehezebb a diéta volt. Napi 5 étkezést betartani, 3 óránként enni, figyelni a folyadék bevitelre, és persze grammra pontosan kimérni az alapanyagokat. Legfőképp csirkemellet, halat, jázminrizst és sok zöldséget fogyasztottam.




Voltak mély pontjaim az elején, de nagyon hamar elkezdtem fejlődni, mások is szóvá tették a fogyásom és én is elkezdtem észrevenni magamon. Ez motivált, és kihozott a nehéz pillanataimból.
A diéta végéhez közeledve egyre könnyebbnek éreztem, rutinosan tudtam összekészíteni a napi étkezéseimet, az edzések is egyre jobban mentek, elsajátítottam a felírt gyakorlatokat.

Az első versenyem április 30-án volt, az IFBB Testépítő és Fitnesz Magyar Kupa. Mindenkinek az első versenye előtt van egy megmérettetés, ahol a bírók arany, ezüst és bronz minősítéssel díjazzák a versenyzőket. Itt arany minősítést kaptam. Ezt követte a verseny, ahol 3. Helyezést sikerült elérnem. Nagyon örültem a dobogós helyezésemnek, és tudtam, hogy megtaláltam önmagam és folytatni fogom a versenyzést.
A színpadon való szereplést az elejétől a végéig élveztem, leírhatatlan érzés. Ezt követően kimehettem az Európa Bajnokságra Spanyolországba (Santa Susanna) ez a verseny tapasztalatszerzésnek és motivációnak valamint hatalmas élménynek tökéletes volt, helyezést nem értem el.

Amint hazaértem Spanyolországból, elindultam egy hazai versenyen, amit először rendeztek Budapesten, az Olympia Kupán, itt 2. helyezett lettem (2018.május 19.) A tavaszi versenyszezont a Fitbalancal zártam, itt kategóriámban (bikini fitnesz -166cm) 2.helyezett lettem. Ezután következett az off season, amit pihenéssel kezdtem, de rövid regenerálódás után ismét nekiálltam az edzésnek. Az életmódom a 12 hetes diéta során teljesen megváltozott, így ebben az időszakban is törekedtem az egészséges táplálkozásra. Az őszi versenyszezonra a célom a magyar bajnoki cím megszerzése volt.

Augusztus végén kezdtem el újra a versenydiétát. Erre a szezonra már nem a fogyás volt a cél, hanem az izomzat növelése, egy szárazabb forma elérése. Mindkét szezonban heti egyszer Budapesten edzettem a Flex Gym-ben az edzőm irányítása alatt, a többi nap, pedig Nagykanizsán, egyedül az előírt személyre szabott edzéstervem alapján. Szeptember 15-én volt az első versenyem az őszi szezonban, Ausztriában St.Pöltenben az IFBB International Austria Cup.

Nekem hatalmas élmény volt, mert bejutottam a döntőbe, ahol bemutathattam az I-sétámat. A versenyeken 4 alapállást kérnek a bírák, ez alapján pontoznak és választják ki a döntősöket. Az én kategóriámban nagyon fontos a nőies megjelenés, magabiztos színpadi mozgás, a kisugárzás, de pontozzák a bikininket, sminkünket és a hajunkat is a testünk mellett. Az I-sétára csak a döntős lányoknak van lehetőségük, ez egy önálló show, ahol egyedi színpadi mozgással mutatkozhatunk be. Én itt mutathattam be először az I-sétámat. Ezen a versenyen 6. helyezett lettem.




A verseny után tovább folytattam a felkészülést, október 20.-án megrendezték az IFBB Hungarian Fitness & Bikini Fitness International Cup-ot, ahol 2. Helyezést sikerült elérnem, ezt követte a legfontosabb verseny, az IFBB Magyar Testépítő és Fitness Magyar Bajnokságra, ami október 21.én került megrendezésre. Erre a versenyre készültem végig.
Leírhatatlan boldogság töltött el, amikor kategóriámban magyar bajnok lettem! Ezzel a versennyel zártam az őszi versenyszezont. Most még nagyobb célokkal, álmokkal és motivációval várom a tavaszi versenyszezont, ahol nemzetközi szinten szeretnék helyezést elérni – tudtuk meg Vivientől.

Vivien imponáló eredményei:

2018. Àprilis 30. IFBB Testépítő és Fitness Magyar Kupa (Budapest)

2018. Május 3-7. EBFF 2018 European Bodybuilding and Fitness Championship/Európa bajnokságon való részvétel (Spanyolország, Santa Susanna)

2018. Május 19. IFBB Olimpia Kupa 2.hely (Budapest)

2018. Május 26. Biotech USA-Fitbalance International Cup 2.hely (Budapest)

2018. Szeptember 15. IFBB International Austria Cup 6.hely (Ausztria, Sankt Pölten)

2018. Október 20. IFBB Hungarian Fitness & Bikini Fitness International Cup 2.hely (Budapest)

2018. Október 21. IFBB Testépítő és Fitness Magyar Bajnokság 1.hely (Budapest)

Gratulálunk! Csak így tovább!