Különös üzenettel búcsúzik Kanizsától a szakorvos

A napokban bukkant fel a Facebookon egy nagykanizsai rendelését megszüntető doktornő levele.

Dr. Oláh Orsolya olyan szépségekre, érdekességekre és furcsaságokra lett figyelmes, melyeket a napi rohanó világunkban mi talán egy kicsit másképp értékelünk. Vagy egyáltalán észre sem vesszük.

Például azt írta, hogy

  a Csónakázó tó körül sétálni a legjobb feltöltődés egy fárasztó nap után.
– Az 1942-ben épült amerikai olajmérnökök lakótelepe (Maort telep) egy kis darab Amerikaként teljesen szürreális élmény, amivel nem lehet betelni.
– Felháborító, hogy hatlapos, barack, béka és dominó nincs a budapesti cukrászdákban.

De azt is megemlíti:

– Ennyi fodrászat, tanulóvezető, körforgalom és BMW sehol nincs egy négyzetméteren.

(Fotó: Dr. Oláh Orsolya – Facebook)

Következzen hát a szakorvos teljes üzenete:

„Kedves Pácienseim!

Sajnos meg kell osztanom, hogy befejezem a nagykanizsai rendelést, és februártól már csak Budapesten fogok rendelni. Ez nem jelenti azt, hogy biztos, hogy véglegesen, de pár évig valószínű, hogy igen.
Az elmúlt 4 évben Nagykanizsán nagyon sok szeretetet és támogatást kaptam mind a kollégáimtól, mind a betegeimtől, amiért mindig hálás leszek.
Született negyedik generációs budapestiként viszont sok dolog van, amit megfigyeltem az itteni évek során, ezekből a legfontosabbakat szeretném kiemelni?:
– Nagykanizsán az emberek sokkal-sokkal kedvesebbek és segítőkészebbek, mint amire az ember számít.
– Sokkal nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak is.
– Nagyon gyakorlatiasak, értik a viccet és egyáltalán nem körülményesek.
– Minden létező ügyintézés során elképzelhetetlenül udvarias és türelmes hozzáállást tapasztaltam. (Amikor a bankban a gyermekem ottfelejti a babáját, majd az ügyintéző mobilon felhív, és megkérdezi, hogy elhozza-e kocsival?)
– Ugyanez igaz a boltokban a pénztáraknál, soha egy barátságtalan tekintettel nem találkoztam.
– Zala megye az egyik legcsodálatosabb régió az országban, mesébe illő zöld dombokkal, erdőkkel, fákkal, mezőkkel.
– A Csónakázó tó körül sétálni a legjobb feltöltődés egy fárasztó nap után.
– Az 1942-ben épült amerikai olajmérnökök lakótelepe (Maort-telep) egy kis darab Amerikaként teljesen szürreális élmény, amivel nem lehet betelni.
– Felháborító, hogy hatlapos, barack, béka és dominó nincs a budapesti cukrászdákban.
– A forró rétes belsejében a tésztával egészen új dimenziókat nyitott meg rétes fronton.
– A Bonne Chance étteremért érdemes utazni 200 km-t.
– Igazán lehetne minden nap Dödölle fesztivál.
– A piac nyitvatartása nagyon ösztönzőleg hat a későn kelőkre (06:00-13:00?!?!)
– Ugyanennyire ösztönző a vasárnapi bolhapiac, ha szeret kincseket találni az ember.
– A bicikli úthálózat már-már nyugat-európai szintű.
– Leírhatatlanul kényelmes, hogy 5 percre van a Tesco, az Interspar, az Obi, Aldi, Lidl, P.M, Müller, minden.
– Hihetetlen, hogy az Adriai-tenger majdnem olyan közel van, mint Budapest.
– Nagyon kivételes helyzet, hogy az ember bepattan az autóba, és átugrik Szlovéniába, vagy Horvátországba vagy akár Ausztriába.
– Egy ideje már én is beteszem az ajtót, nem pedig bezárom! 🙂
– Ennyi fodrászat, tanulóvezető, körforgalom és BMW sehol nincs egy négyzetméteren.
– A Míves Tejmanufaktúra sajtjai felveszik a legjobbakkal a versenyt.
– A Fenyvespusztai állatsimogató az egyik legkedvesebb hely, ahol valaha jártunk.
– Mellette meg a Kányavári sziget a Kis-Balatonnál az egyik legszebb.
– Minden gyereknek érdemes lenne elmenni legalább egyszer a Zobori élményparkba.
– Nagykanizsa Zala megye és a környező országok közelsége és szépsége miatt az országúti kerékpárosok paradicsoma, ezt bizonyítja a TEKER Egyesület összetartó csapata is.
Még biztos, hogy millió dolgot kifelejtettem, de mindezért nagyon hálás vagyok még egyszer.

Minden kedves páciensemnek a legjobbakat kívánom, köszönök mindent!”