Kevesebb sör fogy

A belföldi értékesítés 4,5 százalékkal csökkent tavaly.

 

A Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) közleménye szerint tavaly januártól 10 százalékkal emelkedett a sört terhelő jövedéki adó. Ezt az adóemelést a szövetség tagjai már nem tudtak önerőből kigazdálkodni, így emelkedett a sör fogyasztói ára is. A belföldi értékesítés azonban a volumenét tekintve 4,5 százalékkal csökkent tavaly – hívták fel a figyelmet.
A szakmai szervezet kiemelte: az elmúlt években folyamatosan emelkedő adóterhek a csökkenő belföldi fogyasztás mellett jelentősen csökkentették az ágazat profitabilitását.
A szövetség adatai szerint a legnagyobb magyarországi gyártók 2013-ban több mint 66 milliárd forint adót fizettek be az államháztartásba, ennek több mint felét jövedéki adó címén. Az iparágat számos egyéb specifikus adó, például a termékdíj és – az ízesített sörök esetében – a népegészségügyi termékadó is terheli, összességében tehát jelentős adómértékkel terhelt ágazatról van szó.
A belföldi fogyasztás több éve tartó csökkenő tendenciája, valamint az adóterhek növekedése jelentősen veszélyezteti a munkahelyek számának fenntartását – hívta fel a figyelmet az MSSZ.
A közlemény szerint a Magyar Sörgyártók Szövetségének tagjai csaknem 1700 embert foglalkoztatnak közvetlenül, a beszállítók és a vendéglátóhelyek figyelembevételével pedig több mint 10 ezer embernek ad munkát az ágazat.
A Magyar Sörgyártók Szövetségének tagja a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyárak és a Heineken, a negyedik nagy gyártó, a Pécsi Sörfőzde nem tagja a szervezetnek. Ez a négy cég a magyar sörpiac mintegy 95 százalékát fedi le. Tavaly összesen 6,185 millió hektoliter sört értékesítettek, az előző évben pedig 6,312 millió hektolitert. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?