Felfüggesztették a kanizsai rádiós frekvenciára kiírt pályázatot

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 220 ezer forint bírsággal sújtotta a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány üzemeltette Szent István Rádiót, mert a médiaszolgáltató január 2-8. közötti törökszentmiklósi adása közben többek között eltért a hálózatos műsorstruktúrától, négy százalékkal alulteljesítette a szöveg napi saját műsoridőhöz vállalt 60 százalékos arányát – áll az NMHH által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

 

Azt is megállapították, hogy a vizsgált adáshéten nem érték el a magyar zenei művek 70 százalékos közzétételét – az csupán 64 százalék volt -, illetve jogtalanul kapcsolódtak hálózatba a médiaszolgáltató másik adásával.

Kitértek arra is: a Helikon Rádió Kft. bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a médiatanács pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzéseivel szemben, ezért a testület a Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek hasznosítására megindított pályázati eljárásokat a törvény alapján felfüggesztette a bíróság jogerős döntéséig. MTI