Európa idei legnagyobb akadályfutó versenye lesz Nagykanizsán

Csaknem nyolcezren vesznek részt szombaton a Spartan Nagykanizsa Sprint elnevezésű akadályfutó-versenyen. A szervezők beszámolója szerint ez azt is jelenti, hogy a világszerte zajló sorozat idei állomásai közül Európában itt lesz a legnagyobb létszám, a futamok szinte csordulásig teltek, így a helyszínen elsősorban a jótékonysági futamra lehet nevezni.

Az utóbbiban résztvevők nagykanizsai gyermekotthont támogatják.

A szervezők tájékoztatása alapján már több mint háromszázan regisztráltak erre a futamra, ami kétmillió forintos segítséget jelent a szervezetnek, ugyanakkor szeretnék tovább gyarapítani ezt az összeget.
A nagykanizsai Csónakázó-tó és a mellette fekvő erdőben sorra kerülő eseményen szinte nyárias időjárás várható.
A résztvevők ezúttal a Spartan úgynevezett sprintversenyén mérettethetik meg magukat, azaz az öt és nyolc kilométer közötti távon legalább húsz akadállyal kell megbirkózniuk. MTI