Cseresnyés: a kormány költségvetési és uniós forrásokkal is támogatja a fiatalok foglalkoztatását

A kormány a Munkahelyvédelmi akció keretében költségvetési, az Ifjúsági garancia rendszer segítségével pedig európai uniós forrásokból támogatja a fiatalok foglalkoztatását – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten az #énjövőm- Regeneráció a munkaerőpiacon – Szakmai délelőtt a fiatalok integrációjáról című rendezvényen.

(B-j. Cseresnyés Péter államtitkár, Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere, Orbán Viktor miniszterelnök, Vígh László országgyűlési képviselő, Varga Mihály pénzügyminiszter.)

Cseresnyés Péter felidézte, hogy míg 2010-ben a 25 év alattiak foglalkoztatási mutatója nem érte el a 20 százalékot, mára megközelíti a 30 százalékot, ugyanakkor a fiatalok munkanélküliségi rátája 2010-ben még közel 30 százalékon állt, 2017-re azonban ez a mutató 10,2 százalékra csökkent.

A fiatalok munkanélküliségi mutatója az Európai Unióban 17,7 százalékon áll, Magyarországot csak Németország és Csehország előzi meg. Kiemelte: Magyarországon a fiatalok foglalkoztatásának bővülése a Munkahelyvédelmi akciónak és az Ifjúsági garancia rendszer három elemének az Ifjúsági garancia programnak, a Gyakornoki programnak és a Vállalkozz fiatal! című programnak köszönhető.

Az Ifjúsági garancia program a fiatalok képzésére és foglalkoztatására helyezi a hangsúlyt, 2022-ig tart, és 190 ezer fiatal bevonását tűzte ki célul. A program megvalósítására 190 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből több mint 4 milliárd forint csak a Közép-magyarországi régió fejlesztését szolgálja. A legutóbbi, 2017-es szeptember 8-i adat szerint már több mint 65 ezer, 25 évnél fiatalabb vesz részt a programban.

A gyakornoki program azoknak a fiataloknak segíti az elhelyezkedését, akiknek már van szakmája, de még nem találtak állást. A programban szereplő fiatalok bértámogatást kapnak.

A fiatalok vállalkozóvá válását segítő programban azok a fiatalok kaphatnak 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást, akiknek üzleti tervét a zsűri megfelelőnek találja. Cseresnyés Péter közölte, a tárca most azon dolgozik, hogy lehet a cégek és a képző intézmények bevonásával a hagyományos kereteket kicsit megbontva, hogyan lehet a piaci igényeknek jobban megfelelő képzéseket kialakítani. MTI

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...