Csaknem húsz évvel ezelőtt Csapiban történt gyilkosság gyanúsítottját fogták el

Egy csaknem húsz évvel ezelőtt a Zala megyei Csapiban történt gyilkosság gyanúsítottját fogták el a rendőrök, de a férfi az ügyészség indítványa ellenére nem került előzetes letartóztatásba, csupán házi őrizetbe – erősítette meg a Zalai Hírlap online kiadásának csütörtöki információját a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek.

Pirger Csaba közölte: a rendőrök kedden vették őrizetbe a most 37 éves férfit, aki a gyanú szerint egy társával még 1996-ban fejbe lőtte és kirabolta egy ismerősét Csapiban. A megyei főügyészség indítványozta a nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását, a csütörtök délutáni tárgyaláson azonban a nyomozási bíró elegendőnek tartotta a házi őrizet elrendelését.

A lap beszámolója szerint a gyanúsított még középiskolás korában barátkozott össze a preparátorként és vadkárbecslőként dolgozó későbbi áldozattal. A fiú elhatározta, hogy egy még ma is ismeretlen társa segítségével megszerzi a férfi vagyontárgyait, s ha kell, meg is öli. Ehhez egy éles lőfegyverré átalakított légpuskát is szerzett.

A férfi, ahogy korábban többször, úgy 1996. április 5-én is autójával elvitte magához a fiút, s amikor elaludt, a fiatal beengedte társát a házba.
Amikor egyebek közt a fegyvereket, műszaki cikkeket pakolni kezdték, a férfi felébredt a zajra, a fiú pedig fejbe lőtte.

Az értékeket később eladták, a tettes a pisztolyt ismeretlen helyen eldobta, társát pedig azóta is keresik.
Pirger Csaba az MTI kérdésére elmondta: a fiú a gyilkosság időpontjában már nem volt fiatalkorú, a bűncselekményt megelőzően nem sokkal töltötte be a 18. életévét. A nyomozás érdekeire való tekintettel a mostani elfogás körülményeiről és helyéről azonban egyelőre nem kívánt részleteket közölni.