Az előző évekhez hasonló nehézségűek voltak az idei magyartételek

Nem tartották egyszerűbbnek a korábbiaknál az idei érettségi tételeket a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium magyartanárai, de diákjaik sem érezték könnyűnek a mostani kérdéssort – mondta el a középiskola magyarszakos igazgatóhelyettese hétfőn az MTI érdeklődésére.

Tislérné Tóth Zsuzsanna a diákok véleménye alapján arról számolt be, hogy az elsőre egyszerűnek tűnő szövegértési feladat bizonyult talán a legnehezebbnek, mert a tíz kérdés többségére kifejtős választ kellett adni, ráadásul a kérdések mintha többször is megismétlődtek volna.
Mindezek miatt a 60-ról 90 percre növelt idő sem volt mindenkinek elegendő a válaszadáshoz, hiszen még egy motivációs levelet is meg kellett írniuk. A műelemzésre adott 150 percbe azonban szinte mindenki belefért.
A nagykanizsai pedagógus azt is elmondta: leginkább a kétszintű érettségi bevezetése óta nem jellemző, hogy az érettségire olyan feladatot kapnak a diákok, ami valamilyen évfordulóhoz igazodik.
Így volt ez idén is, tehát arra nem nagyon számítottak a tanárok sem, hogy az emlékév kapcsán éppen Arany Jánossal kapcsolatos feladat kerül a most érettségizők elé.

(Fotó: az iskola Facebook oldala)