Államháztartás, államadósság

Sokan beszélünk róla a mindennapokban, de gyakran figyelhető meg, hogy beszélgetőtársaink nem igazán értik sokszor a szót sem és a valós körülményeket sem. Ez a bejegyzés ezt próbálja helyretenni.

Amikor államháztartásról beszélünk, valójában nem másról van szó, mint az államnak a keresete, kiadása, és tartalékainak a viszonya. Egy egészen triviális példa erre a saját, otthoni háztartásunk. Mi, akik – valamilyen – jövedelemből élünk, tervvel rendelkezünk adott hónapra, évre vetítve. Kell fizetnünk rezsit, kell költeni boltra, gyerekre, idősre (ha épp ránk szorulnak), emellett spórolunk, és ha külső segítségre (más szóval inputra) van szükségünk, akkor kölcsönért folyamodunk. Enélkül nem tudunk működni, fejlődni, legalábbis a magyar kereseti és piaci viszonyok alapján. Az állam ugyanígy működik, egyfajta körforgásként. Szüksége van jövedelemre (adók, melyet minden egyes magyar és nem magyar állampolgár, vállalkozás is megfizet), és rendszere fenntartása érdekében költenie is kell hivatalokra, intézményekre, szociális juttatásokra. Bármennyire hihetetlen, az államnak is szüksége van olykor külső segítségre (inputra), melyet a megfelelő fórumokon tud beszerezni. Ez az input valójában annyira részévé vált mára a működésnek – nemcsak Magyarországénak -, hogy természetes részét képezi az államháztartást alakító komponenseknek.

Ha az állam több bevétellel rendelkezik, mint amennyi kiadása van – tehát kevesebbet kell költeni szociális kiadásokra és hivatalok fenntartására, miközben a befizetőinek száma nő – akkor államháztartási többletről beszélünk. Ilyenből nagyon kevés van a világon, és nem is olyan egyértelmű egy részletes elemzést követően ráfogni. Például Európában belül Norvégia, azon kívül pedig Szaúd-Arábia élvezheti ennek a jelenségnek az előnyeit. (Az évente változó adatok miatt változik ez az állapot, de konstans pozitív mérleggel e két példaként említett ország lelhető fel.)
Ennek ellentéte, mikor az államnak a kiadásai magasabbak, mint amennyi bevétele van. Ez a sokunk által hallott és emlegetett államháztartási hiány.
Gondoljunk a zsebünkre! Ha a kiadásainkat nem, vagy csak alig fedezik a bevételeink, akkor nálunk is hiány lép fel. Ez olyannyira gyakori a világban, hogy makrogazdasági szempontból normálisnak is tekinthető. A legtöbb érzelmet kiváltó kérdés ekkor nem is a hiány ténye, hanem annak mértéke illetve annak körülményei. (Gyakori példa több nyugati szomszédunk, ahol a hiány számszerűleg magasabb, ugyanakkor az életszínvonal mégis jobb.) Tekintsünk rá úgy, hogy ha picit vagyunk elcsúszva a bevétel-kiadás szempontjából, az még egy könnyebben áthidalható – egyben kevesebb rizikóval járó – helyzet, mint ha minden alkalommal a pénzünk után futunk. Ennek a „tűréshatárát” a nemzetközi piacok, hitelintézetek, minősítők és világszervezetek határozzák meg bármennyire is hihetetlen, de egzakt alapokon, melyeket szubjektív megítélések tarkíthatnak. Jó hír, hogy adott nemzetgazdaság (pl. a magyar is) erre hatással tud lenni döntéseinek megfelelően.
A magyar gazdaság jelenleg adósságban szenved annak ellenére is, hogy az elmúlt évben visszafizetésre került az IMF hitel, valamint a nemzeti bank törekvései ellenére.

Az államháztartás állapota idehaza tehát hiányt mutat. Vagyis az állam többet költ, mint amennyije van. Ezt úgy lehetne hűen levetíteni, mint amikor nettó 90 ezer forintos bérből autót, házat, gyereket akarunk fenntartani, és mellette élni. A felismerés kijózanító, mikor rájövünk, hogy arányaiban úgy van adóssága az országnak, mintha luxus autót, pesti lakást, 3 gyereket, 4 öreget kellene eltartani 120 ezer forintból. E hiány mértéke évente változhat, függően a mindenkori kormányok gazdasági akcióitól. Amennyiben kiegyensúlyozott görbét ír le ez ingadozás, akkor kisebb rizikójúnak számít, ha pedig összevissza ugrál, értelemszerűen rizikósabb. (Rossz hír, hogy idehaza egyenlőre romló tendencia figyelhető meg.)

Mik is hatnak direkt módon az államháztartásra? A teljesség igénye nélkül: adók mértéke, adók befizetőinek száma, export-import különbözet, GDP/GNP mértéke, szociális kiadások mértéke (hány nem termelő embert kell eltartani), hivatalok hatékonysága (hány adófizető pénzéből finanszírozott ember képes egységnyi idő alatt minél több munkát végezni), és mennyisége (egységnyi munkát x ember végez-e el, vagy 2x), versenyképesség és még a Magyar Nemzeti Bank serkentő tevékenységei. Még egy dolgot fontos leszögezni: az államháztartásnak mindnyájan részei vagyunk, mitöbb, mi magunk alkotjuk. Eképpen közvetlenül hat is ránk.

Magyarország szempontjából az államháztartás előjele és az államadósság mértéke jogosan ad okot borúlátásra, hiszen évtizedek óta nem tud európai társaihoz felzárkózni, ami valamennyi kormány döntését tükrözi több, mint egy évszázada.

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

Vélemény, hozzászólás?