A Mediaworks megvette a Pannon Lapok Társaságát

A Mediaworks Hungary Zrt. megvásárolta a Pannon Lapok Társasága Kft.-t (PLT) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyével – tájékoztatta a Mediawoks pénteken az MTI-t.

A PLT és a Mediaworks együtt majdnem 25 milliárdos árbevétellel és csaknem 1150 munkavállalóval rendelkezik. Az új csoport tizenkét megyében (Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Heves, Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Fejér, Vas, Veszprém, Zala) van jelen megyei lapokkal – tartalmazza a közlemény.
Ugyanakkor a cég három országos napilapot (Nemzeti Sport, Világgazdaság, Népszabadság) ad ki, valamint magazinok és digitális médiatermékek tulajdonosa – tették hozzá.

zalai-hirlap

A tájékoztatás szerint a megyei lapok adják majd a csoport legnagyobb bevételi forrását – annak több mint 50 százalékát -, péntektől a PLT-Mediaworks lapok eladott példányszámának körülbelül 75 százalékát a megyei lapok teszik ki – közölte a cég.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szakhatósági hozzájárulását követően már augusztus elején engedélyezte, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. felett, azonban a felvásárlás csak most történt meg.
A GVH akkori, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézik: július 4-én nyújtotta be engedélyezési kérelmét a Mediaworks Hungary Zrt.; az érintett vállalkozáscsoportok egyaránt foglalkoznak nyomtatott és online sajtótermékek kiadásával, illetve hirdetési felületek értékesítésével, nyomtatott termékek terjesztésével, és nyomdai szolgáltatást is nyújtanak.

Az akkori vizsgálat megállapította, hogy ugyan mindkét vállalkozáscsoport foglalkozik megyei napilapkiadással, ám ezen tevékenységüket különböző földrajzi piacokon végzik, így az olvasói piacon nincs olyan terület, ahol átfedés lenne a tevékenységi körök között – írják.

A PLT csaknem 9 milliárd forintos árbevételű, 500 munkavállalót foglalkoztató, négy dunántúli megyében (Fejérben, Vasban, Veszprémben és Zalában) jelen lévő cégcsoport, négy megyei napilap – Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap – mellett a Dunaújvárosi Hírlap kiadója, és helyi digitális médiacsatornákat is üzemeltet.
A Mediaworks több mint 16 milliárd forintos éves forgalmával és mintegy 650 munkavállalójával a három országos napilap mellett, nyolc megyei napilap, női és gasztromagazinok, valamint digitális médiatermékek tulajdonosa – olvasható a GVH augusztusi közleményében. MTI

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...