Ötmilliárd forintos fejlesztés kezdődött a Zala Megyei Kórházban

Megkezdődött a kardiológiai és szívsebészeti centrum kialakítása, valamint az ahhoz kapcsolódó infrastruktúrafejlesztés Zalaegerszegen, a beruházás összköltsége 5,5 milliárd forint. A létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Zala Megyei Kórház területén.

Mészáros János, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke köszöntőjében elmondta: a most épülő centrum több mint egymillió ember ellátását szolgálja majd. Az új intézményben a betegek jobb ellátási körülmények között, korszerűbb technikai feltételrendszer mellett gyógyulhatnak.
Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet főigazgatója az építkezés idejére türelmet kért a kórház dolgozóitól, de azt mondta, a beruházás átadása után, 2015 augusztusától a 21. századnak megfelelő körülmények között tudnak majd gyógyítani.
Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő kiemelte: a megyei kórházban a város és a megye legnagyobb építkezése kezdődött el, amely az egész régió érdekét szolgálja.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg alpolgármestere közölte, hogy bár a város nem fenntartója a kórháznak, a zalai megyeszékhely az eltelt évtizedekben minden erkölcsi és anyagi támogatást (a többi között pályázati önrészt, forrást az eszközbeszerzéshez) megadott és jövőben is megad ahhoz, hogy az intézmény folyamatosan tudjon fejlődni.
Kecskés Gábor, a megyei kórház orvos igazgatója hangsúlyozta, a most kezdődő építkezés alapvetően és hosszú távra megváltoztatja a kórház életét.
Kiemelte: a jelenleg két telephelyen működő kórház működése is átalakul. Korszerű épületegyüttes jön létre, amelyben helyet kapnak a most külső telephelyen működő osztályok, így egy egységes, centralizált, aktív ellátást nyújtó tömb jön létre. Szólt arról is, hogy a beruházás korszerű berendezések beszerzését, eszközök vásárlását és egyben orvostechnológiai továbblépési lehetőséget is jelent.
A beruházás az Új Széchenyi Terv keretében, mintegy 4,3 milliárd forint uniós finanszírozással és a magyar állam támogatásával valósul meg. Hozzávetőleg 3,9 milliárd forintot fordítanak építkezésre, további több mint egymilliárd forintot pedig új eszközök (például CT, egyéb radiológiai eszközök) beszerzésére költenek. ( MTI)

Vélemény, hozzászólás?