Dél-kelet-ázsiai exportélénkítő program magyar vállalkozásoknak

A dél-kelet-ázsiai piacra jutást segítő exportélénkítő programra július 11-éig jelentkezhetnek azok a magyar cégek, amelyek a környezetkímélő technológia iparágban tevékenykednek – közölte a programot koordináló Deloitte Zrt. az MTI-vel.

 Az Európai Bizottság által támogatott EU Business Avenues gazdaságélénkítő program során a résztvevők egy-egy meghatározott iparágban új üzleti és befektetői kapcsolatokat létesíthetnek, termékeikkel és szolgáltatásaikkal betörhetnek a dél-kelet-ázsiai piacra. A környezetkímélő technológia kategórián belül a most záruló határidőig a megújuló energiában, illetve energiahatékonyságban fő tevékenységi fókusszal rendelkező magyarországi vállalkozásokat várják.
A program során a 40 kiválasztott vállalat 2014-2015-ben három üzleti héten vehet részt Szingapúrban, kétnapos opcionális látogatással Malajziába vagy Vietnámba – idézi a közlemény Márkus Csabát, a Deloitte Zrt. kutatás-fejlesztési és állami támogatások üzletágának igazgatóját.
A programban résztvevők költségeinek jelentős részét az Európai Bizottság finanszírozza és segíti a felkészülésüket is.
A pályázó vállalkozásokra általános részvételi feltételek vonatkoznak, többek között az, hogy tulajdonosi struktúrájuk nagyobb részben valamely uniós tagországhoz kötődjön, rendelkezzenek legalább ötéves múlttal, illetve pénzügyi adatokkal 3 évre visszamenőleg. Elvárás továbbá, hogy a pályázó tevékenysége megfeleljen a kijelölt iparág feltételeinek, gyártóként, alvállalkozóként, kutatás-fejlesztést (K+F) végző vagy mérnöki cégként.
2014. októberében a kortárs belsőépítészet, decemberben pedig a környezetvédelem és vízgazdálkodás területén működő vállalkozások jelentkezhetnek majd a programba. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?