100 milliót csalt

Ausztráliából szállítottak haza pénteken a rendőrök azt a zalaegerszegi, mintegy 100 millió forintos csalással vádolt férfit, aki 12 évig bujkált a hatóságok elől.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra (ZMRFK) pénteken kora délután érkezett meg a repülőtérről egyenesen Zalaegerszegre szállított G. József, akinek gyanúsítotti kihallgatását ezt követően azonnal meg is kezdték.
Nothoff Ingrid, a ZMRFK szóvivője elmondta: a 61 éves férfit több rendbeli, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalással gyanúsítják, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.
Mint kifejtette: a gyanú szerint G. József 2000 és 2002 között több magánszemélytől és vállalkozástól milliós nagyságrendű kölcsönöket vett fel, s fedezetül olyan ingatlant ajánlott fel, amely akkor már nem volt a tulajdonában. Volt olyan üzleti partnere, akitől egy épülő lakásra vett fel előleget, az ingatlant azonban másnak is értékesítette.
Mások ingatlanberuházásra adtak neki több tízmilliós kölcsönt, de a pénzüket nem kapták vissza. Az utolsó esetben, 2002 tavaszán egy közel 30 milliós összeg átvétele után ismeretlen helyre távozott.
Az éveken át tartó nyomozás során a zalai rendőrök a külföldi hatóságokkal együttműködve kiderítették, hogy a férfi Ausztráliában bujkál. Idén nyáron fogták el és került kiadatási őrizetbe, majd csütörtökön szállították Budapestre és onnan Zalaegerszegre – közölte a szóvivő. Hozzátette: ő volt az első, akit Ausztráliából hoztak haza Magyarországra kiadatási eljárás keretében.
Nothoff Ingrid elmondta: a férfi bűncselekménye 12 év után sem évült el, ugyanis a csalásokat üzletszerűen követte el.
Mint kiderült, G. Józseftől a felesége évekkel ezelőtt elvált, illetve a család kezdeményezte a férfi holttá nyilvánítását, a hatóságoknak azonban már akkor voltak jelzései arra, hogy a körözött külföldön tartózkodik.

 

Vélemény, hozzászólás?