Még mindig nincs meg Kopár Alexandra!

Ma (szombaton) ismét közleményt adott ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Kopár Alexandra eltűnése miatt.

“A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik!
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20030/3350/2018. általános számon folytat eljárást Kopár Alexandra eltűnése miatt.
A 17 éves lány 2018. április 19-én 22 óra és április 20-án 7 óra között ismeretlen helyre távozott nagykanizsai otthonukból. Felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések eredményre nem vezettek.

Kopár Alexandra 164 centiméter magas, vékony testalkatú, haja fekete, szeme barna.
Eltűnésekor feltehetően fekete kabátot és sportcipőt viselt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.” – írták a police.hu-n.

Kopár Alexandra már második alkalommal tűnt el. Tavaly október előtt is keresték az egyenruhások és végül pár nap múlva épen és egészségesen besétált a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra. Reméljük, most is így lesz.

Eltűnt egy 17 éves nagykanizsai lány!

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított Kopár Alexandra eltűnése miatt.
A 17 éves nagykanizsai lány 2018. március 17-én nem ért haza Zalakarosról, ahol az egyik hotelben gyakorlatát töltötte.

Felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések eredményre nem vezettek.
Kopár Alexandra 160 centiméter magas, vékony testalkatú, hosszú barna hajú.
Eltűnésekor fekete színű téli kabátot, világoskék színű farmert és fekete színű sportcipőt viselt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A 15 éves szepetneki Nagy Tamarát keresik a kanizsai zsaruk

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást folytat Nagy Tamara, szepetneki lakos eltűnése miatt.

A 15 éves lány 2017. december 2-án gondozási helyéről, a nagyrécsei lakásotthonból engedély nélkül ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre.
Nagy Tamara 165 centiméter magas, átlagos testalkatú, arca ovális. Hosszú, szőke színű haja van, szeme kék színű.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Keresik a 17 éves nagykanizsai Sebestyén Ildikót

A rendőrség honlapján található információk szerint a kanizsai zsaruk keresik a 17 éves nagykanizsai Sebestyén Ildikót.

Ildikó december 4-én tűnt el. Ha valaki látta, bejelentést tehet az egyenruhásoknál.

E-mail cím: KIR.NAGYKANIZSARK.DL@ZALA.POLICE.HU

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság telefonszáma: 06/93/312-190.

Az üggyel Szolárné Fáczán Tünde foglalkozik.

A december 4-i eltűnése óta Sebestyén Ildikó aktív volt a Facebookon.

Legutóbb december 22-én, nem sokkal éjfél előtt változtatta meg a profilképét.

Csak azt nem tudják, hogy hol van.

Rácz Jánost keresik a kanizsai zsaruk

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított a férfi eltűnése miatt.
A 72 éves Rácz János 2017. december 7-én ismeretlen helyre távozott otthonából, azóta életjelet nem adott magáról.
A felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

A pölöskefői és onnan eltűnt férfi 170 centiméter magas, erős testalkatú, barna szeme, rövid barna, erősen őszülő haja van, bottal jár.
Eltűnésekor sötétzöld télikabát, farmernadrág, kék sapka volt rajta, valamint egy kockás vászon táska és egy bot volt nála – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Rácz Jánost felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

(Forrás: police.hu)

Eltűnt egy 16 éves nagykanizsai lány

Péntek este 22 óra körüli időben Nagykanizsáról eltűnt a 16 éves, középiskolás Kopár Alexandra.
Családjától úgy értesültünk, hogy Alexandra eltűnésekor zöld pólót viselt és szürke színű melegítőben volt.

A lány otthonról tűnt el, azóta nem látták.

Aki bármit tud róla, hívja a családot az alábbi két telefonszámon:
06/30/305-2977
06/30/769-0256
Alexandra eltűnésének tényét szombaton reggel a rendőrségnek bejelentették.
A most látható, a legfrissebb fotó róla.
Aki látta, értesítse a családot vagy a rendőrséget.
Segítsenek megkeresni!

Lentiből tűnt el a 17 éves Angyalka

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 20020/2408/2017. általános számon körözési eljárást folytat Budai Angyalka eltűnése miatt.

A 17 éves lány 2017. szeptember 1-én az iskolából nem ment vissza a lenti lakásotthonba, ismeretlen helyre távozott. Tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

Budai Angyalka 155 centiméter magas, átlagos testalkatú, hosszú, festett szőke haja van.
Eltűnésekor fekete nadrág és fehér ing volt rajta.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri, vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy hívja a 92/551-892-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Eltűnt egy nő Pacsáról, sehol sem találják

Hat napja nem találják azt a hölgyet, aki nyomtalanul tűnt el szeptember 13-án (szerdán) a kora délutáni órákban (14 óra körüli időben) a Zala megyei Pacsáról.
Az 52 éves hölgy a pacsai baromfifeldolgozó munkatársa.
Párja keresi.

Megkérek mindenkit,aki látta, hogy a fényképen látható Ákovity Gabriella a párom, 2017.09.13.-án Pacsáról a délutáni órákban ismeretlen helyre távozott, azóta telefonja nem elérhető, semmi életjelet nem adott magáról.
A rendőrségre is be lett jelentve az eltűnése.
Ha bárki látta, vagy bármit tud róla, értesítsen a 06/30/304-0561 telefonszámon vagy itt a Facebookon !!!!!!” – írta vasárnap Németh László a Facebookon.

Németh László bejegyzését engedélyével, vele egyeztetve tettük fel a Dél-Zala Press-re.
Ha valaki bármit tud a hölgyről, vagy látta, hívja párját a fenti telefonszámon.

15 éves lányt keresnek a kanizsai rendőrök

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20030/305/2017. általános számon folytat körözési eljárást Molnár Szonja Titanilla eltűnése miatt.


A 15 éves lány 2017. január 6-án 16 órakor otthonából a Szentgyörgyvári hegyre távozott és azóta életjelet nem adott magáról. A lány felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések, nem vezettek eredményre.

Molnár Szonja Titanilla 162 cm magas, normál testalkatú, hosszú, barna hajú, ovális arcú, dús szemöldökű.

Eltűnésekor fehér színű kabát, farmer nadrág és magas sarkú cipő volt rajta.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható 15 éves lányt felismeri vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

(Forrás: police.hu)

Eltűnt egy 12 éves kislány Nagykanizsán vagy környékén!

nagykanizsa eltűnt kislány

Segítség!!!

Eltűnt a kislányom Nagykanizsán vagy környékén, a képen látható 12 éves Horváth Senon!

Ha valaki látta vagy bármit tud róla kérem hívjon!

Tel: 06/30/665-7227 vagy  06/30/621-8424.

A kislányt a rendőrség is keresi, ha valaki tud valamit róla, hívja az egyenruhásokat a Nagykanizsai Rendőrkapitányság 06/93/312-190-es számán vagy a 107-es vagy 112-es telefonszámot!

(Forrás: Facebook. Az édesanya engedélyével.)

A kislány kedden délelőtt egészségesen előkerült 🙂

1 2