„Fitt étel” a mozgás mellé – menüvel bővül a FitPoint kínálata

Korábbi bejegyzéseink kapcsán sem győztük eléggé kiemelni, hogy a fittség és az igazán egészséges életmód eléréséhez a mozgás önmagában kevés. Sőt! A nagyobb része az életmódváltáskor mindig a táplálkozás térfelére esik. Ezért döntött a Fitpoint úgy, hogy a sportos szolgáltatásait ezúttal nemcsak tanácsokban, hanem tettekben is megnyilvánuló kínálattal teszi színesebbé.

A legújabb durranás a színes mozgáskínálat mellett a speciális „Bestform menüsor”, melyet a szintén nagykanizsai „Íz birodalom” közreműködésével alkottak meg a mozgásközpont vezetői.
Amikor a Bestform program útjára indult, rövid idő alatt igény formálódott az átgondolt edzésterven felül a táplálkozás támogatására is. Sokan ugyanis édesanyaként, vagy munkájukból adódóan nem tudták teljes mértékben biztosítani céljuk eléréséhez szükséges ételeket, menüket. Ezt az űrt kívánta betölteni a mozgásközpont vezetősége a teljes siker érdekében.

10556311_554431704682473_7556403623604468122_n

A javasolt étrend mellett ezúttal  a bizonytalanabbaknak már az ételek konkrét elérését is lehetővé teszik, még hatékonyabbá téve a BestForm programot. Azonban a szakemberek másokra is gondoltak: a speciális menük gyakorlatilag bárki számára elérhetőek, amennyiben a Fitpointnál adja le rá az igényt. Így nemcsak azok számára érhető el, akik tudatos mozgás mellett kívánnak eredményt elérni, hanem az egészséges étkezésre fogékonyak is belekóstolhatnak a „legjobb formába”.

A hetente megjelenő speciális menüsorokat a Fitpoint szakemberei állítják össze, melyet máshol, más körülmények között nem tudnak elérni az érdeklődők, a részletekről éppen ezért a Fitpoint csapata tud csak tájékoztatást adni. A rendelési igényeket egy héttel előbb kell leadni, akárcsak más országos hálózatok esetében. A különbség az, hogy speciális, garantáltan finom ételeket rendelhetnek helyi szakemberek jóvoltából!

Vélemény, hozzászólás?