Az internetadó, mint Achilles sarok – (update)

Achilles sarka mind a kormánynak, mind a modern, haladó szellemben élő lakosságnak. Az vitathatatlan, hogy kulturális, gazdasági, sőt politikai szempontból is igen káros felvetésről van szó. Kulturális szempontból óriási visszalépést jelentene, hiszen a modern társadalom információ áramlása és tudásbeli fejlődését, döntő mértékben befolyásoló eszközről van szó az internet használatával. Nemcsak munkahelyek százezrének stabil működése, az oktatást könnyítő és elősegítő alapeszköz stabilitása kerül veszélybe, hanem magának a kommunikációs formák korlátozásáról is szó van. 2014-ben korlátozni egy olyan szegmenst, ami – akár tetszik, akár nem – lételemmé vált, olyan orbitális politikai baklövés, amit csak olyan nemzetek kormányai engedhetnek meg maguknak, melyek a modern, nyugati kultúra közelében sincsenek. Legalább olyan véteknek tűnik adóval sújtani – kvázi büntetni – az internethasználatot, mintha emelnék a víz ÁFÁját. Arról nem is beszélve, hogy a kormány saját törekvéseit teszi egyrészt ezzel mind hiteltelenné, mind pedig okafogyottá. És itt jön a dolgok gazdasági háttere…

Minimum az egyiket használja minden ember...

Minimum az egyiket használja minden ember…

Ha egyszer jobban teljesítünk…

Mi indokolja egy nyúlfarknyinak számító adó bevezetését, amikor néhány héttel ezelőtt maga Lázár János emelte ki az internet fontosságát, és annak szükségszerű eljuttatását valamennyi faluba, ha egyszer jobban teljesít az ország? Olyan elvi problémákkal kerülnek szembe, ami legfőképpen szolgáltatók, tehát munkaadók, és fejlesztők működését lehetetlenítené el, ugyanakkor megzavarhatja a lakosság többségét is, joggal.

Amennyiben sportberuházásokra (melyek bizonyítottan veszteségesek már rövidtávon is) illetve MNB „extraprofit” nem közszolgálati célú elköltésére jut forrás, mi szükség ezen összegek töredékét jelentő, nyilvánvaló közfelháborodást generáló adónem bevezetésének?

Az kizárt dolog, hogy ne legyen kiterhelve felhasználói szinten. Ez még egy nagy vállalat számára – mint a UPC, vagy a Telekom – is vállalhatatlan lenne. A bevétel alapú adóztatással több probléma is felmerül. A nagy vállalatok rendszerint azért ruháznak be különböző országokban, mert ott magasabb profitot realizálhatnak. Ezt hívjuk a kapitalizmus egyik mozgatójának.

A profit nem azért keletkezik, hogy a beruházóról legyen mit lehúznia a „telephely” biztosítójának, hanem mert a tevékenységből adódóan valamit jól csinál, és maga örömére kívánja elkölteni azt: dolgozói bérekre, innovációra, bővítésre, stb.

137627

Rabja vagyunk az internetnek

Az innováció ugyanis meghatározó egy ország versenyképességében – jóllehet ennek gerince az internet. Az esetlegesnek vélt nagy bevételű cégek ilyen arányú közteherviselése nem jó megközelítés, hiszen a vállalat joggal mondja, hogy egyébként számtalan más adón keresztül alapból kiveszi a részét a közteherviselésből (hogy az átlagosnál magasabb bérekről ne is beszéljünk). Ha viszont ezek dinamikusan fejlődő vállalatok arra vannak kényszerítve, hogy piacot veszítsenek, és emellett ellehetetlenüljön a fejlesztésük, akkor a jelentős profitvesztés tudatában olyan következményekkel is kell számolni, hogy tömegesen mennek tönkre, vonulnak ki, ami munkahelyek ezrei megszűnésével fenyegetnek. Ezek a munkahelyek pedig rendkívül értékesek, szemben a közmunkával…

Rezsi-paradoxon

Az elmúlt években a rezsi-szó valójában egy olyan fétissé vált, mint valami talizmán. A kormányzati retorikának jelentős részét képezte, ám nem szabad elfelejtkezni egy igen fontos ismérvéről ennek.

A rezsi, közgazdasági értelemben véve olyan fix költségek összességét jelenti, mely a mindennapi életünkhöz (vállalat esetében a működéshez) szükséges alapvető kiadásokat jelenti. Az alapvető kiadások alatt ebben az esetben nem jelent például élelmiszereket, hiszen az változó formában, mennyiségben és minőségben is, azonban olyan fix költségeink, melyek rendszeresen és megkerülhetetlenül kerülnek kifizetésre azonos mértékben, már mást jelentenek. Mikroökonómiai szempontból ezek lehetnek víz, gáz, áram, hitel, telekommunikáció (tv, telefon, internet), bérlemény is. Természetesen élethelyzettől függően több más dolog is bekerülhet, de klasszikus értelemben ezek tekinthetőek széles körben fix költségnek. Ekkor még nem beszéltünk az ÁFA, TB, és egyéb adók/hozzájárulásokról, melyek már annyira mainstream kiadások, hogy szinte nem is számolunk velük.

Ez alapján jól látszik, hogy rezsicsökkentésről beszélni áram/gáz árcsökkenés esetén, miközben minden más tartalom növekszik olyan, mintha autónk szervizelésekor egy pacskolást végeznének a motorháztetőn: valamit csinálnak vele, de jobb nem lesz.

Átlagosan a rezsinek tekinthető elemek közül egy család 3-4 ezer forintot spórol, míg az elmúlt években minden máson 10-12 ezer forintot veszít. A szaldó tehát mínuszos.

Az internetszolgáltatók esetében – legfőként a kisebbeknél – komoly terhet is jelentene. Egyfelől, ha továbbhárítják a 150 Ft/Gb adót (márpedig tovább fogják), az előfizetési díjak egy kb. 100 Gb adatforgalmú háztartásban 15.000 Ft plusz terhet jelentene. A 100 giga elsőre soknak tűnik, de nagyjából 10-15 film letöltése már a felét kiteszi. És akkor még nem néztünk meg egy videót sem YouTube-on, nem mentünk fel napjában harmincszor a Facebookra, nem küldtünk e-maileket 2-3 file-os melléklettel, stb. Ez egy átlag fiatal esetében viszonylag könnyen összejöhet. Milyen adatforgalom lehet például egy kollégiumban? Annak az adatforgalmát ki fizeti ebben az esetben? Egy cégnél heti szinten 5-10 giga lehet az adatforgalom, amennyiben SAP, E-mail, és egyéb más vállalatirányítási rendszerek használatát és csekély egyéb internetes forgalmat tekintünk (főleg olyan cégek esetében, akik jelentős mértékben online üzletet folytatnak).

Ez egy hónapban legalább 5.000 Ft plusz költség, mely egy iroda esetében a havi villanyszámla mértéke lehet…

Ha nem hárítják át, az olyan mértékű extra terhet (rezsit) jelentene nekik, hogy a szolgáltatók úgy csődölnének be egymás után, mint a dominó. De minimum elképesztő leépítésekkel fogják balanszolni az új helyzetet!
Arról ugyancsak nincs álláspont, hogy a nemrégiben kötelezővé tett online pénztárgépek, milyen módon és ki által lesznek megtérítve?
A NAV? A szolgáltató? A felhasználó? Ebből fakadóan korrekt dolog-e üzletileg belekényszeríteni a kereskedőket az online használatra, hogy aztán arra is adót vethessenek ki?

Az internetadó tervezete tehát megannyi húsba markoló kérdést feszeget, amit ha nem oldanak meg win-win alapon, beláthatatlan következményekhez vezethet. Nem is gondolnánk, hogy mekkora galibát okozhat az internet, nem igaz?

SZERKESZTŐI update:
azóta a miniszterelnök ma reggel visszakozásról adott jelet, és kijelentette: “nem lesz internetadó ilyen formában”. Az ötlet tehát nincs végleg elvetve, de más módon bizonyosan képben marad ez az új adónem. Jó döntés volt. – a szerk.

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

Vélemény, hozzászólás?