Megnyílt a Balatoni Vízivilág Látogatóközpont

Megnyílt a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpont csütörtökön Balatonfüreden. A központ 17 akváriumában több mint ötvenféle édesvízi és tengeri halat lehet megcsodálni, köztük a névadó Bodorkát.

 

 Kóródy Olivér, az akvárium kivitelezője a megnyitó ünnepségen elmondta, hogy 36 balatoni és 15 tengeri halfaj látható a látogatóközpontban felállított 17 akváriumban. A központban a látogatók feje felett is halak úszkálnak.
Hozzátette: találó a Bodorka elnevezés, hiszen a központ egy örökmozgó balatoni halról kapta a nevét, amely játékosságával, piros-zöld-ezüst színeivel a látogatók kedvencévé válhat. A bodorka igen lassan növekszik, általában 1 kilogramm körüli a súlya, de a közelmúltban fogtak már 19 kilogrammos példányt is.
Mint rámutatott, a központ elsődleges célja a balatoni halak bemutatása, de a tó 6 ezer négyzetkilométernyi vízgyűjtőterületéről is érkeztek vízi állatok: rákok, kagylók, csigák, halak.     Kóródy Olivér kiemelte: a természetes élőhelyhez hasonló környezetet alakítottak ki az állatok számára, de a látogatókat digitális táblák is segítik az informálódásban.     Hozzátette: a turisztikai attrakció legfontosabb üzenete, hogy vigyázzunk a Balatonra, óvjuk a ránk bízott természetet.     Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára reményét fejezte ki, hogy a most átadott látogatóközpont hozzájárul ahhoz a törekvéshez, hogy a balatoni szezon egész éven át tartson.     Bóka István, Balaton
füred polgármestere emlékeztetett arra, hogy a látogatóközpont mellett megújult a város két sétányának egy-egy szakasza is, a beruházás európai uniós forrásból, több mint félmilliárd forint értékben valósult meg. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?