Új CT a Zala Megyei Kórházban

A sugárvédelmi engedély birtokában kedd délután üzembe helyezték az új komputertomográfot (CT) a Zala Megyei Kórházban, ahol január vége óta szüneteltek a CT-vizsgálatok.
Az egészségügyi intézmény az MTI megkeresésére kedden azt közölte: az Országos Atomenergia Hivatal kiadta a kórháznak az új CT-berendezés üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen sugárvédelmi engedélyt, így kedd délután megkezdődhetett a fekvőbetegek CT-vizsgálata, szerda reggel pedig elindult az ambuláns betegellátás is, megszűnik tehát a páciensek utaztatása a keszthelyi és a nagykanizsai kórházba.

zala megyei kórház ct
A zalaegerszegi kórház közleménye kitér arra is, hogy a korábbinál nagyobb kapacitású komputertomográf fogadásához megerősítették a födémet, hogy az egy tonnával nehezebb eszköznek megfelelő teherbírást garantáljon. A pácienseknek nagyobb várótermet, a gyorsabb vizsgálathoz pedig két új öltözőt is kialakítottak.
Az előírások szerinti sugárvédelmet már az átalakítás első fázisában sikerült elérni, így emiatt további beavatkozásokra nem volt szükség. A kórház mérési eredményeit az atomenergia hivatal mérései megerősítették, az engedély ezen adatok alapján készült el. Az új, nagyobb kapacitású, pontosabb diagnosztikára lehetőséget adó berendezés üzemelése tehát a betegeknek és dolgozóknak teljesen biztonságos – írták.
Az MTI azért kereste meg a Zala Megyei Kórházat, mert az RTL Klub híradója vasárnap arról számolt be: január vége óta szünetelnek a CT-vizsgálatok a zalaegerszegi intézményben, mivel a korábbi készülék helyére megvásárolt új berendezés sugárvédelmi engedélyét még nem adták ki. A betegeket ezért Nagykanizsára és Keszthelyre kell vinni.
A Zala Megyei Kórház közölte: a korábbi, több mint tíz évet szolgáló CT-berendezés elhasználódott, január utolsó napjaiban pedig végképp tönkrement. Január 1-től ugyanakkor – a betegek biztonságának garantálásáért – jogszabályváltozás miatt tovább tartott a sugárvédelmi engedély kiadása, ezért húzódott el a zalaegerszegi készülék üzembe helyezése. MTI

(Fotó: Zala Megyei Kórház – Facebook)

Vélemény, hozzászólás?