Aranyanyu díjat kapott a kanizsai gyógyszerész

Kilenc nő, köztük orvos, egészségügyi szakdolgozó, pedagógus és szociális területen dolgozó szakember vehette át idén az Aranyanyu díjat, amelyet az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nők munkájának elismerésére alapítottak hat évvel ezelőtt.
A szervezők szerint a díj mára igazi sikertörténetté vált: évről évre több száz jelölés érkezik. A zsűri idén is 16 nőt juttatott a döntőbe, négy kategóriában egy zsűri és egy közönségdíjat adtak át csütörtökön, a Budapest Music Centerben (BMC).

Az orvos kategória közönségdíjasa a szavazatok több mint felével Rovács Melinda lett, aki gyerekkorától erre a pályára készült, jelenleg Nyergesújfalun körzeti gyermekorvos. Hitvallása szerint a gyerekek gyógyítása úgy teljes, ha az egész családot megismeri, megérti és ha kell, támogatja.
A zsűri orvos kategóriában Schill Beáta neonatológust tüntette ki. A doktornő amellett, hogy koraszülöttekkel foglalkozik, azon is dolgozik, hogy szüleik valódi szülőkké válhassanak. Ő kezdeményezte Magyarországon elsőként az édesapák bevonását a koraszülött-ápolásba, valamint a kenguruzást, amikor a kezdetektől a szülők mellkasára fektetik a kisbabákat a nehéz körülmények ellenére is.
Az egészségügyi szakdolgozó kategória közönségdíjasa Garai Erzsébet a kiskunfélegyházi Dialízis Központ főápolója lett, aki a művesekezelésre szorulókat segíti nap mint nap.

A zsűri díját ebben a kategóriában Némethné Ignácz Andrea, a nagykanizsai Király Gyógyszertár vezetője vehette át, aki az intézményt egyfajta közösségi térré alakította.

dr-nemethne-dr-ignacz-andrea-nagykanizsa
 

 
A pedagógus kategóriában a közönség a budapesti Kontyfa iskola tanárának, Kovács Nikolettának ítélet a díjat, aki amellett, hogy mind a 600 „gyerekének” tudja nevét és sokszor nehéz élettörténetét, az élménypedagógia módszerével segíti diákjait egyebek mellett az iskolán belüli agresszió és indulat kezelésében. A zsűri díjazottja Zémann Erika vezetőedző lett. A ritmikus sportgimnasztikát oktató pedagógus vallja, hogy a versenysportban is csak motiválással és nem büntetéssel lehet valódi eredményeket elérni.
Másodszor ismerte el a díj a szociális terület szakembereit, akik közül a közönség Mester Gyöngyi munkavállalási tanácsadónak adta az elismerést, a zsűri választottja pedig Tóthné Mikulás Veronika, a hajdúböszörményi idősek otthonának idősgondozója lett.
A Ridikül Magazin különdíját Mágoriné Sinka Eszter körzeti nővér vehette át.
A különdíjakkal együtt az elmúlt hat év során összesen 46-an vehették át a Richter Aranyanyu Díjat munkájuk méltó elismeréseként.
A zsűriben idén is Dobó Kata színésznő, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint a díj alapítói, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője és Rácz Zsuzsa író foglaltak helyet. MTI