Aggasztó rovarok a lakásban – az ágyi poloska

Pár évvel ezelőtt még sokan azt sem tudták, mi fán terem az ágyi poloska, ma pedig lakások százai vannak teli velük, gyakran megkeserítve az ott lakók életét. A panelosoknak már nem csak a csótánytól kell tartaniuk?

ágyi poloska

Sokak képzeletében eddig a panel- vagy régebbi társasházi lakások úgy éltek, mint a csótányok kedvelt tartózkodási helyei, ma pedig lépten-nyomon az ágyi poloskákról halljuk ugyanezt, miközben korábban nem is igazán tudtuk, hogy léteznek ezek a rovarok. Nemrégiben az Abatox Kft. közzétette Budapest poloskatérképét, melyről jól látszik, hogy Budapest mely részei a legfertőzöttebbek a poloskát illetően. A többek között Budapesten poloskairtással foglalkozó cég térképén egyértelműen a panellakásos kerületek azok, ahol gyakrabban bukkanhatunk ágyi poloskákra, mint a külső, családi házas, kertes övezetekben. Persze a poloska fertőzöttség nem áll meg Budapest határainál, a nagyobb városokban éppúgy találkozhatunk velük, mint a kisebb községekben, hiszen nem nehéz őket hazahurcolni egy-egy kirándulás, szállodában vagy egyéb helyen eltöltött éjszaka alkalmával.
Az ágyi poloska ismertetőjelei
A poloskák lakásban való jelenlétét leginkább a csípéseiről fogjuk felismerni, mivel ez a rovar nappal rejtőzködő életmódot folytat. Az ágyi poloska 5-8 mm hosszúságú barnás színű rovar, rendkívül szapora és az emberi vérrel táplálkozik. Nappal az ágy közeli falrepedésekben, az ágy matracában tanyázik, és éjjelente indul „táplálékszerző körútra”. Szájszervével többször is megszúrja áldozatát, míg vérre nem bukkan, és ekkor fájdalmas, sokszor hólyagos, viszkető sebeket ejt rajta. Reggel az áldozat viszkető csípésekre ébred, és ha ez 3-4 naponta ismétlődik, akkor kezdhetünk az ágyi poloska jelenlétére gyanakodni. Jelenlétét hiába is próbáljuk napközben megtalálni, csak nagy szerencsével bukkanhatunk egy-egyre, ezt inkább csak a rovarirtók szakavatott szemei találják meg. Ők már az ürülék nyomaiból is következtetnek arra, hogy ágyi poloskával állunk szemben.
Az ágyi poloska kiirtása
Ha teljesen szeretnénk megszabadulni az ágyi poloskáktól, akkor nem lesz könnyű feladatunk. Próbálkozhatunk házi megoldásokkal is, melyek talán kevésbé hatásosak, mint ha szakemberekhez fordulunk, de minden bizonnyal olcsóbb megoldás. A házi csapdák azon az elven alapulnak, hogy a poloskák az ember által termelt hő alapján találnak meg minket, így ha sikerül egy hőt termelő csapdát kialakítanunk, akkor könnyen csapdába csalhatjuk őket. Ágyi poloska csapdákra kitűnő példákat találhatunk az interneten, melyeket mi magunk is könnyedén kivitelezhetünk.
Ha profibb, gyorsabb és biztosabb módszerre vágyunk, akkor mindenképpen forduljunk rovarirtó céghez. Az ő szakembereik már valószínűleg sok helyen irtottak ki ágyi poloskákat, így tudják, hogy milyen jelekből következtethetnek a jelenlétükre. Alapos kutatás után meg tudják mondani, hogy valóban ágyi poloskával állunk-e szemben, és ha igen, megkezdődhet a szakszerű kiirtásuk.
Tudnunk kell, hogy még gyengébb fertőzöttség esetén is kell az irtás ismétlése, hiszen csak akkor remélhetünk 100 százalékos poloska-mentesítést. Ha pedig súlyosabb a helyzet, és a poloskák már jobban elszaporodtak a lakásunkban, akkor előfordulhat, hogy még kétszeri vegyszeres kezelés sem lesz elegendő a teljes pusztulásukra.

Vélemény, hozzászólás?