Idegen rendszámmal bukott le Nagykanizsán

Egy 1987-ben született fülei férfi – aki egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt folyamatban lévő büntető eljárás hatálya alatt állt,- tulajdonát képezi egy BMW 7L típusú személygépkocsi, melynek hatósági jelzései 2020. évben, de közelebbről meg nem állapítható időben ismeretlen körülmények között eltűntek.

A férfi azért, hogy az autóval mégis közlekedni tudjon, tavaly május 13-án a BMW személygépkocsira felszerelte az ugyancsak tulajdonában álló Ford Mondeo típusú személygépkocsira kiadott hatósági jelzéseket.

A férfi még aznap Nagykanizsára hajtott a BMW-vel, ahol a Kölcsey utcai parkolóban a rendőrök intézkedés alá vonták.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész szóvivője.

Tanácsok a láncfűrész kiválasztásához

Favágás? Bokormetszés? Rönkfűrészelés? Tűzifa aprítása? Egy rosszul megválasztott láncfűrész nemcsak sok bosszúsággal jár, de a munkavégzés biztonságát sem garantálja. Szóval az új eszköz kiválasztásakor jó néhány szempontot érdemes figyelembe venni. Mutatjuk, hogy melyek ezek!

A biztonsági szempontok mellett fontos a kényelem és a minőség. Láncfűrészt mindenképpen megbízható üzletből vagy webáruházból érdemes beszerezni és célszerű kifogástalan múlttal rendelkező márkák termékei közül választani. Következzenek a legfontosabb szempontok, melyeket minden vásárlás előtt alaposan érdemes végiggondolni.

Milyen munkákhoz kell a láncfűrész?

Elsősorban arról kell meggyőződni, hogy a láncfűrész teljesítménye elegendő-e a tervezett feladatok elvégzéséhez. Szintén a tervezett feladatokhoz kell kiválasztani a megfelelő vágóberendezést. Amennyiben még nem vásárolt láncfűrészt, első alkalommal mindenképpen érdemes szakkereskedő segítségét igénybe venni.

A biztonságra is ügyelni kell, sőt ez a legfontosabb szempont mind közül. Fontos, hogy a láncfűrész rendelkezzen ellenőrzött biztonsági funkciókkal, melyek csökkentik a sérülések veszélyét. Persze a biztonsági funkciók önmagukban nem elegendőek, ezért minden esetben viseljen megbízható védőfelszerelést a munkálatok során!

Az energiaforrás kiválasztása – benzin vagy akkumulátor

A hosszú órákon át tartó munkálatokhoz, nagyobb fák kivágásához érdemes a benzines változatot választani. A kerti munkához, a kisebb ágak vágásához tökéletes az akkumulátoros változat,, így kevésbé zajos és a rezgése is kisebb. Ráadásul az akkumulátorral működő láncfűrészek jóval kevesebb karbantartási munkát igényelnek, mint a benzines társaik.

Mindemellett fontos szempont a rezgésterhelés. Olyan láncfűrészt érdemes választani, mely csekély rezgésű. Ezáltal nemcsak a kényelmesebb használat garantálható, hanem a kézsérülések veszélye is csökkenthető. Amennyiben épp megbízható láncfűrészt keres, ismerkedjen meg a Husqvarna termékeivel!

Kibocsátási előírások, kényelem, karbantartás

Az említett szempontok mellett azt is figyelembe kell venni, hogy a kiválasztott láncfűrész megfelel-e a szigorú kibocsátási előírásoknak. Mindemellett a kényelemről és az egyensúlyról sem szabad megfeledkezni. Ezt azt jelenti, hogy legyen a láncfűrész megfelelően kiegyensúlyozott, valamint könnyen megfogható és irányítható.

A későbbi karbantartási munkák megkönnyítése érdekében érdemes olyan láncfűrészt választani, melyben a lánc könnyen megfeszíthető, valamint az üzemanyag-szivattyú és a légszűrő könnyen hozzáférhető helyen van.

12 rendbeli lopással vádolnak egy nagykanizsai férfit

Az állandó munkahellyel, lakóhellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkező 1998-ban született nagykanizsai férfi 2020. április 01-én Bakon tartózkodott, ahol dél körül megjelent az OMV töltőállomás shop részében. Ennek során az eladó figyelmét kijátszva a ruházata alá rejtett 3 db 7 Days Double márkájú croissant-t 495 Ft. értékben, majd a shopból fizetés nélkül távozott.

A férfi 2020. április 16-án délután édesanyja, és annak férje által lakott Nagykanizsa, Csengery úti lakáshoz ment, melyhez – bizalmatlanság okán – kulccsal már nem rendelkezett.
Ennek során a lakás bejárati ajtaját testi erővel befeszítette, melynek hatására az ajtó beszakadt, ezt követően bement az ingatlanba és a hálószobából eltulajdonított egy Bluetooth hangszórót, egy Huawei márkájú mobiltelefont a benne lévő SIM kártyával, valamint egy ismeretlen márkájú férfidezodort. Cselekményével 30.500 Ft lopási, valamint 7.500 Ft rongálási kárt okozott.

A tolvaj ezután Zalaegerszegre utazott, ahol hajléktalanként élt. Ennek során 2020. április 19-én délután megjelent a Rózsák tere 2. szám alatt található Református Lelkészi Hivatalnál, ahol miután meggyőződött arról, hogy az ingatlanban nem tartózkodnak, a bejárati kapu házfalhoz erősített elektromos kapcsolóját benyomva bejutott az udvarra. Ezt követően a kulccsal nem zárt bejárati ajtóra rányitva bement az épületbe, ahonnan az előszobában lévő komódon tárolt, a lelkipásztor sértett tulajdonát képező 2 darab női táskát magához vette, majd az udvarra kiérve azokat átkutatta. Ennek során az egyik táskából kivette a sértett pénztárcáját, melyben 3.000 Ft összeget kitevő készpénz és személyes okmányok, bankkártyák voltak, majd a táskákat az udvaron hátrahagyva távozott az ingatlanból. Ezt követően a pénztárcát a benne lévő okiratokkal és készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel a Zala Megyei Szent Rafael Kórház hátsó bejáratánál lévő hulladéktárolóba dobta, míg a készpénzt saját javára fordította. A lopással okozott kár 15.500. Ft. volt.

A kanizsai férfi 2020. április 22-én késő délután a Zalaegerszeg, Mindszenty József tér 1. szám alatt lévő Mária Magdolna Plébánia épületébe ment, ahol a kórus alatt található Szent Antal persely lakattal lezárt oldalát széttörve, 1.000 Ft összegben tulajdonított el készpénzt. A persely megrongálásával a terhelt 25.000 Ft kárt okozott.

A férfi 2020. június 11-én 21 óra 14 perckor bement a Zalaegerszeg Széchenyi téri Nemzeti Dohányboltba, ahol az üzlet alkalmazottjának figyelmét kijátszva a vásárlótérben lévő védő plexi mellett benyúlt a pénztárpultba, és onnan 4.800 Ft értékben, 16 darab Astro típusú nyereményjáték sorsjegyet tulajdonított el. Ezt követően a sorsjegyeket lekaparta és a nyertes darabokból, azok eredetének közlése nélkül egy milejszegi lakosnak 3 sorsjegyet eladott, melyekért 750 Ft-ot kért és kapott.

A notórius tolvaj 2020. június 13-án a délutáni órákban vonattal érkezett Zalaegerszegről Nagykanizsára, ahol a vasútállomásról a Csengery út 49. szám alatt található Városi Uszoda és Strandfürdő előtti kerékpártárolóhoz ment azért, hogy onnan lezáratlan kerékpárokat tulajdonítson el, majd 3 kerékpárt el is lopott, egy Genesis márkájú MTB-t (140.000 Ft), egy fekete színű, BMX Mongoose gyártmányút (70.000 Ft) valamint egy kék színű, MTB típusút (52.000 Ft.)

A férfi ezt követően még ugyanazon a napon ismét Zalaegerszegre utazott, ahol 22 óra körüli időben bement az Arany Bárány Szállodába, és az ott dolgozó recepcióstól kért egy kávét, melynek ára 550 Ft volt. A szálloda alkalmazottja ennek során, a pulton őrizetlenül hagyta az általa korábban vacsorarendelés címén a vendégektől átvett 73.500 Ft készpénzt tartalmazó borítékot, melyet a terhelt észlelt, majd a recepciós figyelmetlenségét kihasználva, abból 73.000,-Ft-ot kivett, majd a lopott pénzből a fogyasztott kávéért 20.000 Ft-ot átadott a recepciósnak, majd a többi pénzzel – annak ellenére, hogy a recepciós a pénz elvételét észlelte, ezért annak visszaadására felszólította őt – távozott.

A férfi 2020. június 16-án 21 óra után a Zalaegerszeg Balatoni út 1. szám alatti autóbusz-állomáson leparkolt egyik autóbuszba, annak nyitott első ajtaján lopás célzatával bement. Az autóbuszból a vezető ülés mellé lehelyezett és a sértett tulajdonát képező 1.500 Ft értékű piros hátizsákot eltulajdonította, melyben a sértett 500 Ft értékű pénztárcája volt, benne a nevére szóló jogosítvány, lakcímkártya, személyi igazolvány, sofőr kártya, tachográf kártya, taj kártya, bankkártya, valamint 25.000 Ft készpénz. Ezen kívül a táskában volt még a sértett 1.500 Ft értékű kék övtáskája is, melyben a Volánbusz Zrt. napi bevételét és váltópénzét, 8.000 Ft-ot, valamint egy kézi menetjegy tömböt tárolt. A terhelt a táskából magához vette az abban tárolt összesen 33.000 Ft összegű készpénzt, valamint az övtáskát, majd a táskát a benne lévő egyéb okiratokkal, bankkártyával együtt a Berzsenyi Dániel utca 13. szám alatti háztömbnél eldobta.

A férfi 2020. június 26. napján délután 12 óra 40 perc körül Nagykanizsán tartózkodott, amikor a Vörösmarty utca 11. szám alatt található családi ház bejárati kapujához érkezve észlelte, annak nyitott állapotát. Ezt követően bement az ingatlan udvarára, ahol az udvarban parkolt Dacia Logan típusú, lezáratlan személygépjármű. A gépkocsi bal oldali ajtaját kinyitva az utastérből eltulajdonította a hátsó ülésen tárolt autóstáskából, az abban elhelyezett 2 db, összesen 2.000 Ft értékű fekete és barna színű pénztárcát, valamint 200 Ft értékű irattartót. Az ingatlan területéről távozva a fekete színű műbőr pénztárcából magához vette az abban tárolt 110.000 Ft-ot, majd a pénztárcákat és irattartót, a benne lévő, a sértett nevére kiállított személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, vezető engedéllyel, K&H bankkártyával, adóigazolvánnyal és egyéb magánokiratokkal együtt Nagykanizsa, Sugár utcában kihelyezett szemétgyűjtőbe dobta. Ezt követően az eltulajdonított készpénzből Nagykanizsán 30.000 Ft összegért Huawei Y7 Prime típusú telefonkészüléket vásárolt, majd Zalaegerszegre távozott.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség 5 rendbeli lopás bűntette és 7 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

496 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök szabálytalan maszkviselés miatt a hétvégén

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 496 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök az elmúlt hétvégén – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón hétfőn.

Kiss Róbert alezredes elmondta: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 20 ezer 191 emberrel szemben intézkedtek maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt. A rendőrök 391 emberrel szemben azért léptek fel, mert tízezer lakosnál nagyobb települések közterületén megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet.

(Kötelező maszkviselésre felszólító tábla a nagykanizsai Erzsébet téren)

Tömegközlekedési eszközökön, azok várakozóhelyein 36, üzletekben, bevásárlóközpontokban 69 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt a múlt hétvégén – tette hozzá.

Meghalt 68, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 875 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.

A kormányzati portálon azt írták: 352 703-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 409-re emelkedett, a gyógyultak száma 230 441.

Az aktív fertőzöttek száma 110 853-ra csökkent. Kórházban 4445 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 330-an vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 21 648-an vannak, a mintavételek száma 2 963 613-ra nőtt. MTI

A hétfő reggeli adatok szerint Nagykanizsán 219 fő van karanténban, és közülük 140 főnél mutatták ki a fertőzést.

Nemcsak jól mutatnak, de hasznosak is – a textilkábelek előnyei

A textilkábelek ékes bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy a világítástechnika modern vívmányai egyszerre képesek kiszolgálni az esztétikumra, no és persze a praktikumra vonatkozó elvárásokat és igényeket.

Úgyhogy ezért is gondoltunk rá, hogy mindenképp külön bejegyzés keretei között kellene foglalkozni a modern textilkábelek sajátosságaival, előnyeivel és hozzáadott értékével.

Tegyük gyorsan tisztába, mit is kellene érteni a textilkábel kifejezés alatt

Technikai értelemben a textilkábel nem különbözik nagyban attól, amit a hagyományos értelemben vett kábelek esetében már megszokhattunk. Az elektromossággal működő lámpatestek és fényforrások működését hivatottak elősegíteni, méghozzá tartósan és zavartalanul.

A csavar ott van a történetben, ahogyan a textilkábelek kinéznek. Pontosabban fogalmazva a borításuk jellege az, ami markánsan eltér a kábelek megszokott összetételétől. A textilkábeleknél ugyanis egy jellemzően poliészteranyagú borításról van szó, ami speciális fonással veszi körül a kábel belső részét.

Leginkább ebből a megfontolásból szokás manapság textilkábelt alkalmazni

Röviden és tömören fogalmazva a textilkábelt azért alkalmazzák egyre többen, mert nagyságrendekkel jobban néz ki a hagyományos értelemben vett kábelekhez képest. Ennek pedig főként akkor lesz jelentősége, hogyha az otthonunk egyes helyiségeinek a kialakítása kapcsán számunkra fontos a kifogástalan minőség.

A textilkábel alkalmazásával ugyanis anélkül kerülhetjük el a sok-sok munkával és macerával járó falfúrást és falon belüli vezetékelést, hogy ezzel az esztétikai megjelenés bármilyen szinten hiányt szenvedne.

Sőt, egy-egy remek érzékkel megválasztott textilkábel gyakorlatilag még hozzá is adhat pluszban a kábellel összekötött fényforrás, no és persze a szóban forgó helyiség hangulatához. Persze ehhez kiemelt szükség lesz rá, hogy gondosan járjunk el a textilkábel kiválasztása kapcsán.

Gyors segédlet a textilkábel tudatos és körültekintő megválasztásához

Szerencsére a textilkábelek szín, méret, design és összetétel szempontjából is különböző választást kínálnak. Ez a fajta mozgástér pedig megadja számunkra azt a szabadságot és rugalmasságot, ami a tudatos választás egyik fontos alapfeltétele.

Magyarul elég vetni egy pillantást a helyiségben uralkodó stílusra, színekre és hangulatra, hogy aztán ennek mentén sikerüljön megválasztani a leginkább passzoló textilkábelt. Méghozzá pontosan abban a méretben, amit az előzetes mérések alapján kapott eredmények indokolttá tesznek.

Amennyiben ezekre a kritériumokra és aspektusokra sikerül figyelni, úgy a textilkábel ténylegesen a lakás egyik új dísze lehet. Többek között egy-egy modern LED szalag vagy bármilyen más fényforrás áramellátásához alkalmazható, természetesen kifogástalan minőségben és zavartalanul.

Havas, esős idő lesz a héten

A következő napokban is havazhat, de emellett esőre, ónos esőre is készülni kell. Mindeközben fokozatosan melegszik majd a levegő, a hét második felében néhol plusz 10 Celsius-fok körüli csúcsértékek is lesznek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a legtöbb napsütésre a középső tájakon lehet számítani. Késő délelőttől a Dunántúlon, főként annak északi és nyugati tájain egyre több helyen havazhat. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 15 és mínusz 6 fok között valószínű, a kevésbé felhős, szélcsendes, illetve hóval borított tájakon lesz hidegebb. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 6 és plusz 1 fok között várható.

(Fotó: archív. Mézeskalácsházba „csomagolták” Erzsébet királyné – Sisi – szobrát a nagykanizsai Erzsébet téren)

Kedden szórványosan eleinte bárhol előfordulhat hószállingózás, havazás, majd egyre inkább keleten, északkeleten. A késő délutáni, esti óráktól főleg az ország északi felén hullhat többfelé csapadék: hó, majd elsősorban északnyugaton, illetve a középső országrészben havas eső, eső, néhol esetleg ónos eső is. A szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimumhőmérséklet általában mínusz 10 és mínusz 3 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, havas részeken néhol hidegebb is lehet. A nappali maximum mínusz 3 és plusz 5 fok között alakulnak.

Szerdán több helyen, főleg keleten valószínű csapadék: hó, eső, néhol ónos eső, este már inkább eső. Sokfelé megerősödhet a szél is. A leghidegebb órákban mínusz 6 és plusz 2 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben többnyire plusz 4-10 fok közötti csúcsértékek várhatók, de északkeleten hidegebb is lehet.

Csütörtökön változóan felhős idő várható, hosszabb-rövidebb napsütéssel. Számottevő csapadék nem valószínű. A szél sokfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon néhol viharossá fokozódhat. A minimumhőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 6, a maximumhőmérséklet plusz 4 és 13 fok között alakul.

Pénteken többfelé várható eső, zápor és a szél is sok helyen megerősödik. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 6, napközben plusz 4 és 13 fok közötti értékek várhatók.

Szombaton és vasárnap több helyen várható eső, zápor, helyenként havas eső, hó is hullhat. Szombaton élénk, vasárnap viszont már sokfelé erős lesz a légmozgás. A minimumok szombaton 0 és plusz 6, vasárnap mínusz 3 és plusz 2 fok között alakulnak. Napközben szombaton plusz 2 és 11, vasárnap 0 és plusz 9 fok közötti értékekre kell készülni – olvasható az előrejelzésben.

Versírói pályázatot hirdet a Kanizsai Kulturális Központ

Versírásban jártas vagy? Esetleg még csak a szárnyaidat próbálgatod?

Itt a vissza nem térő lehetőség:

Küldjed el nekünk saját alkotásaidat a Magyar Kultúra Napja (január 22.) alkalmából a hsmk@kanizsaikultura.hu e-mail címre!

Beérkezési határidő: 2021. január 21.

Az általunk legjobbnak ítélt verset közzétesszük az online felületeinken, a helyi sajtóban és a későbbiekben megjelenő kanizsai programfüzetben.

Ezen kívül pedig még egy páros színházbelépővel is megajándékozunk – amint újra megnyithatunk a látogatók előtt és remek előadások közül lehet választani.

Talán most kerül rivaldafénybe Nagykanizsa legjobb karantén költője?

Kedves Költőjelöltek, alkotásra, versírásra fel! – olvasható a Kanizsai Kulturális Központ Facebook oldalán.

Kátrány égett egy kéményben Kiskanizsán

Kátrány égett egy nagykanizsai (kiskanizsai), Pivári utcai családi ház kéményében pénteken éjszaka 23 óra utántájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A város hivatásos tűzoltói az égéstermék-elvezetőt kitisztították és felhívták a tulajdonos figyelmét, hogy azt csak a szakemberrel történt átvizsgálás után használja újra – írta az esettel kapcsolatosan a hatóság. (Fotók: Nagykanizsa HTP)

Mivel lehet megbízni egy budapesti PR ügynökséget?

Amikor úgy döntünk, hogy saját vállalkozásba kezdünk, sok dologra érdemes odafigyelni annak érdekében, hogy sikeres legyen majd a cégünk. Hiába van meg a szenzációs ötletünk – amivel egyszerre válthatjuk valóra az álmunkat, és sok pénzt is tudunk keresni – , ha nem találjuk meg a célközönségünket, és nem tudunk hatékonyan kommunikálni velük, nem fogunk tudni profitálni belőle. Manapság már elengedhetetlen az, hogy az interneten is jelen legyünk a cégünkkel, hiszen ennek hiányban nem biztos, hogy azokhoz jut el a termékünk, vagy szolgáltatásunk, akinek kitaláltuk azokat.

Mindenképpen célzott és tudatos kommunikációra kell törekedni, amikor hirdetni akarjuk magunkat, hiszen egyrészről csak így lehet megtalálni a saját fogyasztói csoportunkat, másrészről így tudjuk felkelteni az emberek érdeklődését, és pozitív irányba formálni. Ehhez egy jól szervezett, és tökéletesen átgondolt szervezeti kommunikációra van szükség. Nem véletlenül hallani azt egyre több helyről, hogy érdemes saját weboldalt létrehozni, és online is hirdetni magunkat. Az olyan PR cikkek lehetnek a legjobb választások erre a célra, amik minden fontos információt tartalmaznak, valamint egyszerűen és átfogóan be tudják mutatni az adott céget. Egy jó PR cikk megírása azonban nem nevezhető egyszerű feladatnak, és az sem mindegy természetesen, hogy a kész munkák hol, és mikor jelennek meg az online médiában.

Amennyiben te is szeretnéd céged imagét PR cikkekkel építeni, de nem tudod, merre kéne elindulnod segítségért, a legjobb helyen jársz!  Egy profi PR ügynökség több téren is tud neked segíteni. A linken található oldalon igazi profik gondoskodnak arról, hogy az általuk megírt cikkek mind tartalmilag, mind formailag olyanok legyenek, melyekkel nem csak felkeltheted a célközönséged figyelmét, de minden fontos dolgot megosztanak majd az általad kínált szolgálgatásokról, vagy termékeidről. Ezek mellett arra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy mely felületeken legyenek meghirdetve ezek az írások. Sokszor hajlamos az ember mindössze néhány mondatot elolvasni egy- egy cikkből, és már el is dönti, hogy tovább olvas-e, vagy átlapozza, így nagyon fontos az is, hogy ne csak informatív legyen, de érdekes is.

A linkelt oldalon egy komoly szakmai tapasztalattal bíró budapesti csapat áll az emberek rendelkezésére mind a PR cikkek megírásában, mind pedig a megjelentetésben. Abban az esetben, ha neked is szükséged lenne profi cikkírókra a céged forgalmának fellendítése érdekében, mindenképpen érdemes őket választanod! Akár online is kérhetsz tőlük ajánlatot! Nem szabad alábecsülni az interneten történő hirdetés hatalmát, hiszen ha a megfelelő online médiafelületen reklámozod magadat, jelentős számú új látogató fog ellátogatni az oldaladra, és még többen szerezhetnek tudomást a tevékenységedről.

Hogyan érhető el a banki szintű titkosítás?

2020-ban számos cég volt kénytelen átállni a papíralapú számlatömbről az online számlázásra, miután a NAV a jelentési kötelezettséget jelentősen kiterjesztette. Ez azonban a szokatlan újdonságából adódó kellemetlenségek és esetleges bosszúságok mellett előnyöket is magával hoz.

A számlákat kezelő program és a vállalat folyószámláit kezelő bank rendszere összeköthető. Ennek következtében a számlakezelő szoftver képes arra, hogy megjelenítse a kibocsátott számlák kifizetésének tényét.

Egy ügyfél felhatalmazására a bankoknak ki kell adniuk a számlainformációkat azon vállalatok számára, melyek nem hitelintézetek, de számlainformációs pénzforgalmi szolgáltatást bonyolítanak le.

Biztonságos ez?

A Magyar Nemzeti Bank auditálja ezen pénzintézeteket annak érdekében, hogy az ügyfelek adatai ne kerüljenek illetéktelen kezekbe. Akár fizikai, akár logikai, akár szoftveres elvárásról van szó, az adatoknak a bankon kívül is épp olyan biztonságban kell lenniük, mint a bank belső rendszerén belül.

Az engedély egyik feltétele a georedundancia. A RackForest ezt maximálisan biztosítja, hiszen három telephellyel rendelkezik, melyeket optikával kötnek össze. Három lábbal már nagymértékű a biztonság, egy helyszín kiesése nem okoz problémát.

Mit jelent az, hogy banki szintű biztonság?

Ilyen esetben az az elvárás, hogy két földrajzi helyszínen álljanak rendelkezésre az adatok. Fontos, hogy nem csak külső illetéktelenek próbálkozásaival kell számolni, hanem fel kell készülni egy belső alkalmazott kártékony ténykedésére is.

Biztosítani kell, hogy egy rossz napot kifogó dolgozó ne törölhesse le az adatbázist, helyrehozhatatlan károkat okozva ezzel. Erre a célra szolgál egy olyan harmadik „láb”, ahol rendszeresen mentésre kerülnek az adatok offline is.

Elérhető a folyamatos rendelkezésre állás?

Nem csak hogy elérhető, de egyenesen elvárás is. A RackForest minden telephelyen kettős betáplálást alkalmaz, két dízelaggregátor pedig biztosítékot jelent a zavartalan működésre. Minderre jön rá a redundáns optikai adatkapcsolat, így biztosítva a maximális rendelkezésre állást.

A redundanciára lehet úgy is figyelni, hogy az egymás biztonsági mentésére szolgáló eszközöket nem ugyanazon gyártól szerzik be, így egy esetleges szériahiba esetén sem egyszerre mennek azok tönkre.

Ki fér hozzá a szerverekhez?

A tulajdonos mindenképpen szükséges hozzá. A nagyfokú bizalmatlanság bizonyos esetekben indokolt lehet, így mindig két ember kell ehhez.

A RackForest garantálja, hogy az ügyfél vagy az MNB is bármikor auditálhatja őket. Ez azt jelenti, hogy a szerverek ellenőrzésére és a folyamatok ellenőrzésére bármikor sort lehet keríteni.

1 315 316 317 318 319 794