4 módszer, amivel a háztartásunkat “zöldebbé” tehetjük

Napjainkban a környezetszennyezés minden eddiginél aggasztóbb méreteket öltött, és a helyzet évről évre csak rosszabb lesz. Bár igaz, hogy ezért túlnyomórészt az ipar felelős, viszont a saját otthonában bárki tehet azért, hogy egy kicsit mérsékelje a Földet sújtó emberi károkozást. Hisz ne feledjük: minden apróság számít, és sok kicsi sokra megy! Környezettudatos háztartást vezetni pedig ma már az átlagembereknek sem nehéz feladat.

Környezetbarát tisztító- és tisztálkodószerek

Folyékony szappan, tusfürdő, sampon, mosogatószer, hypo, hideg zsíroldó, öblítő, vízkőoldó… csak néhány azon vegyi termékek közül, amelyek minden háztartásban megtalálhatóak, és gyakran is használjuk őket. Viszont gondoljunk bele abba is, hogy ezek mind bekerülnek a lefolyóba, és szennyezik a vizeket. Arról nem is beszélve, hogy még az egészségünkre, bőrünkre is károsak lehetnek. Itt az ideje lecserélni őket!

Ma már szinte mindenre találni környezetbarát alternatívát: az ecet, a szódabikarbóna és a citromlé hírhedten jó tisztító- és fertőtlenítőszerek, amik szinte minden felületen használhatóak. A tisztálkodáshoz használjunk természetes alapanyagokból készült natúrkozmetikumokat, a mosószert kiválthatjuk mosódióval, az öblítőt pedig mosóparfümmel. 

Tudatos vásárlás

A környezettudatosság nem egyenlő azzal, hogy sosem vásárolunk új tárgyakat, viszont ezt meg lehet oldani kevésbé pazarlóan is. Ne vegyünk meg semmit pillanatnyi felindulásból, hanem csak olyan termékek kerüljenek a kosarunkba, amikre valóban szükségünk van. 

Amiből pedig csak lehet, válasszunk környezetbarát vagy újrahasznosított változatokat. Ilyesmiket ma már nem is nehéz találni, hiszen kapható például újrahasznosított olló is, a Fiskars & Gerber termékek webáruházában.

A vásárlás során hanyagoljuk a nylon zacskókat, használjunk helyette mosható vászonzsákokat. A pénztárnál pedig ne kérjünk szatyrot, hanem vigyük magunkkal a saját szatyrunkat, táskánkat. 

Szelektív hulladékgyűjtés

Ez ma már annyira alapvető, hogy mindenkinek így kellene csinálnia. Bár tény, hogy kicsit nagyobb odafigyelést igényel különválogatni a hulladékot, mint mindent ömlesztve bedobálni a szemetesbe, viszont nagyon sokat teszünk vele bolygónk védelméért. Ha már nem tudjuk elkerülni a szemét keletkezését, akkor legalább ennyi fáradságot vegyünk, hogy szelektíven gyűjtjük.

Energiatakarékosság

Nem csak a rezsiszámlának kedvez a tudatos energiahasználat, hanem a Földnek is. Ráadásul itt nagyon egyszerű dolgokról van szó: a hagyományos izzókat cseréljük ki energiatakarékosra, és ne égessük a villanyt feleslegesen. Ha kimegyünk a helyiségből, kapcsoljuk le. 

A nem használt elektromos eszközöket húzzuk ki a konnektorból, vagy kapcsoljuk ki az elosztót. A csapot mindig jól zárjuk el, hogy ne csepegjen, kádfürdő helyett pedig válasszuk a sokkal víztakarékosabb zuhanyzást.

Nagykanizsán ütköztek

Egy 25 éves helyi férfi közlekedett február 13-án (szombaton) este 19 óra 45 perc körül Nagykanizsán, a Batthyány utcában a Herman Ottó utca irányából egy személygépkocsival. Haladása során a Kisfaludy Sándor utca kereszteződéséhez érve balra, a Kossuth Lajos tér felé szándékozott kanyarodni, de az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget, behaladt a kereszteződésbe, ahol összeütközött a Csengery út irányába közlekedő személygépkocsival.

Az ütközés következtében az egyik autó a járdán, míg másik a szemközti forgalmi sávban állt meg. A baleset során személyi sérülés nem történt – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Ez a cikk bebizonyítja neked, hogy 30 felett is könnyedén szerezhetsz jogosítványt

Jól olvastad a címben, a cikk egyfajta bizonyítékul szolgál majd arra, hogy 30 éves kor felett is egész bátran belekezdhetsz a jogosítványod megszerzésének a folyamatába. Természetesen nem csak a levegőbe beszélünk, hanem konkrét érveken keresztül világítjuk meg neked, milyen komolyan is gondoljuk az állításunkat.

Hidd el, sosincs túl késő elkezdeni az autóvezetés fortélyainak elsajátítását

Ki mondta, hogy kizárólag 20 éves kor környékén lehet nekivágni az autóvezetésnek? Szerintünk ez csak egy téves feltételezés, amivel sokakat teljesen indokolatlanul tántorítanak el az autóvezetés szépségeinek a megtapasztalásától.

Pedig meglepő könnyedséggel lehet előre haladni a jogosítványszerzés mérföldköveit tekintve még akkor is, ha már elmúltál 30. Különösen abban az esetben, ha egy modern és felhasználóbarát automataváltós autón kezded el magát a folyamatot.

Bizonyos szempontból előnyödre válhat, ha 30 felett kezded el magát az autóvezetést

Minden csakis nézőpont kérdése. Hogyha a megfelelő szemüvegen keresztül tekintesz a dolgokra, akkor könnyen észreveheted az életkorodból fakadó előnyöket. 30 felett ugyanis már érettebb az ember, tudatosabban hoz döntéseket, és a türelem is sokkal inkább jellemző rá.

Ezek pedig egytől egyig kiemelten fontos tényezőnek számítanak, hogyha autóvezetésről és jogosítványszerzésről beszélünk. Ennek megfelelően jelentsen inkább plusz motivációt, ha 30 éves kor felett kaptál kedvet a jogosítványod begyűjtéséhez.

Nem beszélve arról, hogy minden bizonnyal sokkal többet láttál és tapasztaltál már a közlekedésről, mint azt a fiatalabbak elmondhatják magukról. Úgyhogy nagy valószínűséggel sokszor előre fogod látni, melyik autós éppenséggel milyen manőverre készül.

Praktikus tippek, hogy 30 felett is könnyen tudj haladni a jogosítványod megszerzése felé

Az első fontos tényező a tervezés, illetve a tudatos időbeosztás. 30 felett ugyanis könnyen lehet, hogy már család, munka és gyerekek mellett kell megoldani a jogosítvány megszerzését. Egy kellően rugalmas autósiskolát választva természetesen minden feltétel adott lehet ehhez.

Emellett persze nem mindegy az autósoktató személye sem. Az előzetes kiválasztásnál tehát érdemes lesz úgy felmérned a lehetőségeket, hogy láthatóan kiben van meg a szükséges nyitottság, türelem és szakmai tapasztalat.

Sokat számíthat továbbá az is, hogyha automataváltós autón kezded el megtanulni az autóvezetés alapjait. Ennek köszönhetően ugyanis magának az autónak a kezelése és irányítása könnyebben mehet, miközben a sikerélmények is hamarabb jönnek majd.

Amikor pedig sikerül elkapnod a fonalat, onnantól kezdve nem igazán lesz megállás. Folyamatosan fejlődni fogsz, és szinte csak úgy repülni fogsz a jogsiszerzéshez vezető úton.

Kell-e a babáknak párna?

Ez egy igazán gyakran ismételt kérdés, leginkább friss szülők körében. Mindenki mást szokott mondani rá. Na de vajon mi az igazság? Szüksége van-e a gyerekeknek párnára, és ha igen, akkor mikor és hol?

Ne aggódj, a következőkben mindent elárulunk a párnákról és sok más babakiegészítőről. Ha most várod első gyermekedet, mindenképp tarts velünk, ezek ugyanis a legfontosabb kérdések közé tartoznak. Nagyon sok kárt okozhatsz gyermekednek, ha ott és úgy használsz párnát, ahogy és ahol nem kellene. 

Mi okozhat gondot?

Amikor egy kisbaba megszületik, számára a legkényelmesebb helynek minden olyan felület számít, amely egyenes és kemény. A keményet úgy értsd, hogy ha leteszed a földre, számára az olyan, mintha te a legpuhább ágyikóba zuhannál bele. Nos éppen ezért, ha puha párnát teszel a kicsi feje alá, sajnos hatalmas károkat okozhatsz neki. A kicsik buksija ugyanis nagyon érzékeny, hiszen a koponyájuk még nem összefüggő és kemény, mint a miénk.

Egy párna egyenetlen felület számukra, amely könnyen roncsolhatja a koponyacsontokat, rosszabb esetben maradandó károkat is okozhat. 

A felnőtt szemnek nagyon furcsa párna nélküli ágyat látni. Erre csupán azt a megoldást tudjuk javasolni, hogy egy párnahuzatot tegyél be a kicsi feje alá. Az a néhány tized milliméter, amelyet az anyag jelent, nem okoz semmi problémát.

Az ágynemű esetében a takaróra kell helyezni a hangsúlyt, oda kell figyelni arra, hogy a takaró meleg legyen és puha, na meg hogy ténylegesen kisbabáknak készüljön! Utóbbiról a különböző tanúsítványok tudnak biztosítani.

Akkor milyen párnára lesz mégis szükség?

Van egy párna, amely kivételt képez. Bizony! A praktikus babakocsi-kiegészítők között találhatsz néhány “biztonsági párnát”. Ezek jelentik a kivételt a párnás szabály alól, ezek ugyanis csak a kicsi előnyét szolgálják. Ez olyan, amely direkt azért lett kialakítva, hogy a kicsi a legnagyobb biztonságban utazhasson. Megtartja és stabilizálja a baba fejét a hordozóban és a babakocsiban, így a legkisebb zökkenéseket sem fogja megérezni. Nem, ez a fajta párna nem veszélyes a kicsikre, ugyanis úgy van kialakítva mind, hogy ahova a pici feje kerül, ott általában nincsen töltelék, így nem képes gondot okozni. 

A babakocsiban szükséged lesz biztonsági övre és babakocsi betétre is, ha azt szeretnéd, hogy gyermeked kényelmesen tudjon utazni. 

A téli időkben

Amikor hideg van, szükségetek lesz még két kiegészítőre. Ha a kicsit a téli időszakra várjátok, akkor a következők is biztosan kelleni fognak. Az egyik a bundazsák, amelybe bebújtatva a kicsit, még a legnagyobb szélben sem fog fázni. A másik pedig a kézmelegítő. Ez a kicsinek teljesen mindegy, hogy fel van-e szerelve, ugyanis ez egy olyan kiegészítő, amely kizárólag téged szolgál. Ennek az a feladata, hogy kesztyű helyett melegítse a kezedet az úton.

Eladó ingatlanok Debrecenben – okosan kell keresni

A koronavírus-járvány és az ezt követő bizonytalanság alaposan érezteti a hatását az ingatlanpiacon. A vidéki nagyvárosok eladó lakásainak árai stagnálnak, a legtöbben kivárnak és reménykednek benne, hogy jó áron tudnak megválni az ingatlanjaiktól. Nincs könnyű helyzetben, aki Debrecenben szeretne lakást vásárolni. Ügyes mérlegeléssel azonban nem lehetetlen jó üzletet kötni. 

Kiknek éri meg a debreceni eladó lakás?

Debrecen megyei központ. Ez a város hagyományosan nagy szerepet tölt be a környék és az ország életében is. Csábító munkalehetőségeivel és fejlett infrastruktúrájával ez az egyik legkedveltebb település. Ennek köszönhetően azonban az ingatlanárak is közelítik a fővárosi színvonalat. 

Egyetemváros lévén a debreceni lakások a fiatalok és a befektetési vásárlók körében is kelendőek. Sokan látják ezen a településen a jövőjüket, ugyanakkor akadnak olyanok is, akik a távmunka lehetőségével élve gyakorlatilag visszaköltöznek a városba. Emiatt a lakások iránt jelenleg is nagy a kereslet, és valószínűleg nem is kell komolyabb áresésre számítani. 

Debrecenben azonban még mindig megéri lakások után nézni. A felújítás árai alacsonyabbak, mint a fővárosban, ráadásul a lakásállomány jelentősen jobb állapotban van a budapestinél. A tágasabb, nyugodtabb környezet bőven megérheti azoknak, akik piacképes szakmával rendelkeznek, esetleg távmunkában tudnak dolgozni. 

Hogyan érdemes keresgélni?

A debreceni eladó lakások piacán is érzékelhető az a trend, hogy a kisebb lakások arányaiban többe kerülnek, mint a nagyobb ingatlanok. Mivel Debrecen régiós központ, a közelben számos turisztikai célpont található, ráadásul az egyetemek nem csak a magyar, de a külföldi diákokat is vonzzák, a befektetési célra is alkalmas, 25-40 négyzetméteres lakások itt is magasabb négyzetméteráron kelnek el, mint a nagyobb ingatlanok. 

Az Ingatlannet.hu oldal hirdetéseit böngészve azonban jól látszik: elég egy-két millió forinttal megtoldani a tervezett vételárat, és viszonylag könnyen nagyobb, akár 90 négyzetméteres otthonhoz juthatunk. Egy tágasabb lakás vásárlása könnyen jó befektetés lehet, akár egy kisebb, budapesti ingatlan alternatívájaként is. 

Ki kell használni a lehetőségeket

A családok számára is alkalmas ingatlan vásárlása nem csak azért jó lehetőség a Cívis Városban, mert a Nagyerdő és a közeli Hajdúszoboszló kellemes kikapcsolódást kínálnak. Hosszú távon a megélhetés költségei is jóval alacsonyabbak lehetnek: a közlekedés, ingázás például jelentősen olcsóbb a fővárosban megszokotthoz képest.

A közelmúlt nagy beruházásainak köszönhetően Debrecenben sokat javult a lakásállomány állapota. Könnyebben juthatunk jó állapotú vagy felújított ingatlanhoz, mint a főváros frekventáltabb részein. Bár a lakásárak nem sokkal maradnak el a fővárositól, ugyanazért az árért jó eséllyel felújított, kényelmesebb ingatlant kaphatunk. 

Fákat döntött ki a viharos szél

A héten erős szél kíséretében érkezett meg a hidegfront. A viharos szél épületekben, gépjárművekben szerencsére nem okozott kárt, de így is több településen kellett beavatkozniuk a zalai tűzoltóknak.

Gyökerestül csavart ki a szél csütörtökön egy húsz méter magas fát Kisrécsén, a Petőfi utcában, ami aztán egy villanyvezetékre dőlt. Az áramszolgáltató helyszínre érkező szakemberei az érintett szakaszt áramtalanították, majd a nagykanizsai hivatásos tűzoltók a fát motoros láncfűrésszel és kéziszerszámokkal eltávolították. A beavatkozás ideje alatt a településen és a közeli Nagyrécsén ideiglenes áramszünet volt.

Szintén csütörtökön telefonvezetékre dőlt egy fa a kora reggeli órákban Letenyén, az Ady Endre utcában. A forgalmat is veszélyeztető fát a városi hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel eltávolították, az utat pedig kéziszerszámokkal megtisztították – tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A kanizsai tűzoltók kisrécsei beavatkozásáról Cseresznyés Dániel – tűzoltó hadnagy készített fotókat.

Védd magad a kellemetlen élményektől! Használj szuszpenzort!

Számos olyan sportág létezik, legyen szó a küzdősportról, a harcművészetek különböző ágazatairól vagy egyéb testi kontaktussal járó sportokról, amely során nem árt a megfelelő védelem. A védőfelszerelések típusai között számos kiegészítővel találkozhatsz.

Azonban a férfiaknak, sőt mi több, a nőknek is kifejezetten hasznos lehet a szuszpenzor, hiszen rengeteg kellemetlenségtől megkímélheti őket. Hiszen a lágyék egy kifejezetten érzékeny pont és egy-egy lecsúszott rúgás hatalmas fájdalmat okozhat. 

A szuszpenzor használatának színterei

A szuszpenzort legelőször a 19. században biciklisek részére fejlesztették ki, azonban ma már kifejezetten széles körben alkalmazzák különféle sportokban, mint a baseball, a hoki, az amerikai foci vagy különböző küzdősportok és harcművészeti ágazatok. Ezeken a területeken igen gyakran előfordulhat az ilyen jellegű sérülések elszenvedése. 

Hagyományosan a szuszpenzor felépítését úgy kell elképzelni, hogy van egy tok, amely a nemi szerv védelmére hivatott és két csatlakozó pánt, amelyek a csípő jobb, valamint bal oldalán csatlakoznak a derékpánthoz. Vannak olyan típusok, amelyeknél a tokból eltávolítható a műanyag vagy sok esetben fémbetét. 

Manapság azonban számos típussal találkozhatsz a piacon, hiszen különféle fajtája ismert. Sportág, személyes preferenciák és kényelmi tényezők alapján egyaránt válogathatsz. Vannak különálló eszközként jelenlévő szuszpenzorok, azonban vannak a kompressziós alsó ruházatba épített újszerű lágyékvédők is. Manapság már sokkal kényelmesebbek és komfortosabbak, mint a hagyományos verziók, hiszen szellőző lyukakkal is rendelkeznek a megfelelő légáteresztés érdekében. 

Hogyan válaszd ki a legideálisabbat?

Gyermek és felnőtt változatban egyaránt megvásárolható, valamint a férfiaknak készült szuszpenzor mellett ma már női változatot is be lehet szerezni. Ugyan ritkább, hogy nők viselnék, de számukra sem elhanyagolható, hiszen számos kellemetlen sérülés elkerülhető használata által. Főleg akkor, ha egy olyan sportágban képviseli magát a hölgy, ahol sok esetben becsúsznak ilyen jellegű balesetek. Az ideális méret kiválasztásában az aktuális ruhaméret lesz segítségedre. 

Amekkora ruhát hordasz, akkora méretű szuszpenzort érdemes választanod. Elsődlegesen a csípőméretre érdemes fókuszálni, mivel a mérvadó különbség ezen a részen figyelhető meg.

Anyag tekintetében is igen széles a skála. Választhatsz pamut, műbőr, bőr, műanyag és fém felhasználásával készült modelleket egyaránt. A bőr ugyan sokkal strapabíróbb és védelem szempontjából is igen hatékony, árban sokkal magasabban fog elhelyezkedni, mint társai. Lehet, hogy számodra a pamut a legkényelmesebb, mégsem ad akkora védelmet, mint a többi típus. Így garantáltan megtalálhatod az igényeidnek legmegfelelőbb és a kényelem szempontjából is legideálisabb megoldást. 

Mi tartozik a modern ember kultúrájához?

A kultúrát az idők mindig befolyásolják, kiegészítik. Természetesen minden az adott kontinens és ország történelmével kezdődik, ám a modern kor folyamatosan változtat rajta. A következőkben röviden szeretnénk összefoglalni, hogy kicsiny hazánk jelenlegi modern kultúráját mivel egészítette ki a régi korok szelleme. Olvass tovább és gondolkodj velünk! Neked mi jut eszedbe, ha országunk kultúrájáról kell beszélned?

Minden kultúra alapja

Neked mi a legelső, ami eszedbe jut, ha megkérdezik, mi tartozik a magyar kultúrába? Természetesen először mindenkinek a népszokások, a népdalok, néptáncok és népmesék, a zászlónk, a hungarikummá nemesült építményeink jutnak eszébe. Aztán tovább gondolkodva általában mindenki a magyarok nevéhez kötődő találmányokra, magyar filmekre és sorozatokra, zenekarokra, énekesekre gondol. A mi kultúránk igencsak sokszínű, a modernség minden szikrája keveredik a régi idők nosztalgikus varázslatával. 

Büszkék lehetünk, hiszen kicsiny hazánkban megannyi kulturális érték keveredik. Ráadásul egyik sem ütötte ki a másikat. Hiába jelennek meg újabb és újabb különlegességek, amelyek beleszövődnek hazánk kultúrájába, a nosztalgiát idéző, gyönyörű motívumok ugyanolyan élettelien csillognak körülöttünk. 

Kulturálódni mindig lehet

Másik kultúrája valahogy mindenki számára lenyűgöző, érdekes. Ahogy azt említettük feljebb is, egy ország kultúrájába beletartoznak azok az emberek, akiket akár világszerte ismernek, így amikor az amerikai celebekről olvasol, tulajdonképpen kulturálódsz. 

A kultúrához kapcsolódó híreket a legjobb a reggeli kávé mellett vagy a vacsi után olvasgatni. Ezek mind olyan bejegyzések, amelyek kikapcsolják az agyadat, szórakoztatják, időnként némi új és hasznos információval is bővülni fog tudásod. Ezekkel az információkkal aztán könnyű beszélgetést kezdeményezni, vagy épp kitölteni az üres csendet. 

Általában ezek a bejegyzések azok, amelyek a különböző pletykák mellett a legnépszerűbbek. Néha talán még az álhíreket is túlszárnyalják, hiszen ezek a bejegyzések alapvetően igaz hírekről számolnak be. Ez az a téma, amely újra és újra frissül, hiszen ha csak egy régi építményt kezdenek újjáépíteni, arról máris rövid, átfogó bejegyzést lehet írni, felfrissítve az emberek memóriáját az adott hellyel kapcsolatban. 

Miért olvass kultúrához kapcsolódó cikkeket?

Erre a válasz egyszerű! Egyszerűen azért, mert ezek a cikkek, bejegyzések az interneten pillanatok alatt megtalálhatóak, tartalmuk miatt pedig képesek egy kicsit kikapcsolni. Tökéletes beszédtéma, időnként lehet belőlük okulni, érdekes annyira, hogy ne unatkozz, ám könnyed annyira, hogy bármikor elengedve elindulj reggel, vagy épp bebújj a takaró alá és elaludj.

Jövő héttől már lehet igényelni a koronavírus elleni védettségi igazolványokat

A kormány szerdai ülésén döntött a koronavírus elleni ingyenes védettségi igazolvány bevezetéséről. Az igazolványra igazolt második védőoltás vagy igazolt gyógyulás esetén lehet jogosultságot szerezni.

A védettségi igazolványt nem kell igényelnie annak, aki mindezeknek megfelel, mivel az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát. A védettségi igazolvány érvényessége a második védőoltást vagy az igazolt felgyógyulást követő 6 hónap, korábbi pozitív teszt hiányában pedig az ellenanyag-vizsgálatot követő 4 hónap lesz – az erről szóló kormányrendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.

A koronavírus elleni védettség igazolása kétféle módon történhet, ha valaki átesett a védőoltáson vagy a koronavírus-fertőzésen. A védettség igazolására alkalmas lesz a védettségi igazolvány, illetve applikáció is. Az igazolvány a személyi adatok mellett tartalmazza majd a védőoltás idejét, valamint típusát, avagy a fertőzésből történő felgyógyulás tényét. A kártya személyazonosító igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt érvényes és az egyes adatok megjelölését angol nyelven is tartalmazza.

Az igazolvány érvényességi dátuma 6 hónap lesz a második oltást vagy a fertőzésből történő igazolt felgyógyulást követően.

Ha valaki korábban átesett a koronavírus-fertőzésen, akkor a fertőzésből való felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét. A felgyógyulás napja az az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT-ben) nyilvántartott dátum, amikor negatív PCR-tesztje vagy antigén gyors tesztje lett miután korábban pozitív tesztje(i) volt(ak).

Abban az esetben, ha valakinek csak a fertőzést igazoló pozitív tesztje van, de több teszt nem készült – mert pl. tünetmentes, enyhe tünetes volt és otthoni karanténban maradt – akkor a teszt utáni 10. nap a felgyógyulás hivatalos napja.

Ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt, akkor igazolhatja a fertőzésen való átesését ellenanyag-vizsgálattal is. Ebben az esetben a vizsgálat önköltséges, de hatósági áras lesz, melynek összege 11 000 forint, valamint ki kell fizetni a 3000 forintos védettségi igazolvány összegét is. Ha az ellenanyag-vizsgálat igazolja, hogy korábban valóban fertőzött volt, akkor ebben az esetben a védettségi igazolvány érvényessége 4 hónap.

A védettségi igazolvány elektronikus úton a fővárosi és megyei kormányhivatal által rendszeresített elektronikus űrlapon, vagy bármely kormányablakban személyesen is igényelhető. Az igazolványt tehát a jogosult személy kérelmére állítja ki a Budapest Főváros Kormányhivatal, 2021. március 1. napját megelőzően benyújtott kérelem esetén 2021. március 15-ig, március 1-jét követően a kérelem benyújtását követő 8 napon belül.

A védőoltásban részesülők számára applikáció is igazolja majd a védettséget. Az applikáció az érintett azonosítását követően – az EESZT-ből szerzett adatok alapján – igazolja az érintett oltottságát.
Az applikáció az oltottak nevét, az érintett TAJ számát, az oltás idejét, a védőoltás típusát, a fertőzéssel szembeni védettség tényét vagy annak hiányát jeleníti meg – tájékoztatott pénteken a Koronavírus Sajtóközpont.

Gondi Zétény és Béres Julcsi gyógyulásáért is zajlik a XIII. kanizsai fánkfesztivál

A koronavírus-járványhoz igazodva idén online rendezik meg Nagykanizsán a XIII. Farsangi Fánkfesztivál programjait, de megtartják a fánksütőversenyt és az érdeklődők vásárolhatnak is majd adtuk hírül még január végén honlapunkon.

A rendezvényhez kapcsolódóan biztosan sokan felteszitek a kérdést, hol lehet/lehetett megvásárolni a finom kanizsai fánkokat. Itt a lista:

(A 2021-es nagykanizsai fánkfesztivál előkészületei. Fotó: Kovács Krisztián)

Fánk vásárlására az alábbi helyszíneken és időpontokban nyílik ill. nyílott lehetőség.
A XIII. Országos Farsangi Fánkfesztivál során a fánk eladásából befolyó összeget a szervező VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház és a megbízott cégek jótékony célra fogják fordítani. A kezdeményezéssel két kisgyermeket, Gondi Zétényt és Béres Julcsit támogatják!

Klassz Menza Kft.

(Nagykanizsai Központi Óvoda Tagóvodáiban)
előzetes egyeztetés alapján lehet rendelést leadni! (átvétel: 02.12-én)
Hagyományos szalagos fánk: 100 Ft/db

Gerő Cukrászda (Nagykanizsa, Fő út 30.)

02.12-én és 02.13-án 9.00-19.00-ig
Képviselőfánk: 200 Ft/db
Hagyományos Ekler fánk: 250 Ft/db

Gerő Cukrászda (Nagykanizsa, Táborhely u. 4.)

02.13-án 9.00-19.00-ig
Képviselőfánk: 200 Ft/db
Hagyományos Ekler fánk: 250 Ft/db

HeniCuki Cukrászüzem (Nagykanizsa, Űrhajós u. 1.)

02.12-én 8.00-16.00-ig és 02.13-án 8.00-12.00-ig
Szalagos fánk: 100 Ft/db
Képviselőfánk: 200 Ft/db
Dobos fánk: 200 Ft/db
Tejszínes képviselőfánk: 200 Ft/db
Epres/csokis/vaniliás/karamellás Ekler fánk: 250 Ft/db

Knysa – Kitchen&Bar (Nagykanizsa, Erzsébet tér 17.)

02.13-án 10.00-19.00-ig
Házi szalagos fánk: 100 Ft/db

Sissy Cukrászda (Nagykanizsa, Vásár út 17.)

02.12-én és 02.13-án 8.00-13.00-ig
Képviselőfánk: 200 Ft/db
Tejszínes képviselőfánk: 200 Ft/db
Ekler fánk: 250 Ft/db

Trojkó Sütöde (Nagykanizsa, Kalmár út 6.)

02.12-én és 02.13-án 8.00-13.00-ig
Hagyományos szalagos fánk: 100 Ft/db

Előrendelésre mindegyik helyszínen van lehetőség

A kanizsai fánkfesztivál java része online zajlik. Ez alkalomból folyamatosan kerülnek fel új kanizsai videók a YouTube-ra. A feltöltött videókból válogattunk egy csokorra valót. Fogadjátok szeretettel!

1 309 310 311 312 313 795