Hogyan tudjuk optimálisan berendezni a gyermek- és ifjúsági szobákat?

(x) A lakberendezés során az egyik legnagyobb kihívást a gyerek- és ifjúsági szoba tervezése jelenti. Miért van ez így? Mert ennek a helyiségnek egyszerre több funkciót is be kell töltenie. Arról nem is beszélve, ha esetleg kicsit szűkös a szoba, akkor még nehezebb dolgunk lehet. 

Okosan kell kihasználnunk a rendelkezésre álló teret, a szervezés és tervezés képességének ilyenkor előtérbe kell kerülnie. Az is lehet, hogy egyszerre több gyermek lakik ugyanabban a szobában, ráadásul nem is egykorúak. Ebben az esetben még körültekintőbben kell kialakítani az életterüket. 

A legjobb, amit tehetünk, az elemes bútorcsalád összeállítása lesz, hiszen ezekkel tökéletesen személyre tudjuk szabni a lakberendezést. A SzenZa Bútoráruház elemes ifjúsági bútorok széles választékát kínálja, minőségi magyar bútor családokkal. 

Milyen funkciókat lát el egy ifjúsági szoba? 

A gyerekek még iskolába járnak, ezért valahol készülniük kell az órákra, a vizsgákra. Mivel tanulószobaként is üzemel a lakrészük, ezért egy íróasztalt és hozzá tartozó kényelmes széket mindenképpen el kell itt helyeznünk. 

Ebben a szobában alszanak, tehát ágyra is szükség lesz. Ha azt szeretnénk, hogy kipihenten ébredjenek reggel, és ne fájjon semmijük se, akkor a legoptimálisabb a mindennapos alváshoz a gerincet stabilan tartó fekhely. A legtöbb ifjúsági bútorhoz rendelhet heverőt, amely egy gerincvédő zónás matraccal optimálisan tartja gyermekünk gerincét.

Amennyiben nincs külön gardróbszoba, akkor a ruhájukat is itt tudjuk elhelyezni. Ehhez szekrényeket is be kell tennünk, amelyből nem egyszerű megtalálni azt, amelyik minden kritériumnak megfelel. Ezért különösen előnyös az elemes szekrénycsalád, mert kizárólag azokat a részeit vesszük meg, amelyekre szükség lesz. 

A gyerekek számára a saját szoba a nappali tere is egyben

A kamaszok ritkán bújnak ki a kuckójukból, úgyhogy nem árt a berendezést is ehhez igazítani. Legyen elég helyük itt élni az életüket, amíg át nem lépik a tinédzser kort. Az elemes szekrényekből TV állványt is kialakíthatunk, polcokat is válogathatunk bele, hogy elférjenek a gyerekek könyvei. 

A rakodóhelyekhez válasszunk ajtós szekrényeket, amelyek mögé ruháikat rejthetik. Ha nincs elég hely, semmi gond, felfelé is lehet terjeszkedni. Magasabbra is építhetjük a különféle elemeket, csak felülre azokat a dolgokat tegyük, amelyekre ritkán van szükség. Szezononként lehet cserélgetni is ezeket, lényeg, hogy a minden nap használatos dolgok legyenek a kezük ügyében. 

Használjuk ki a sarkokat, a színeket és a fényeket is!

Ha kicsi a hely, a sarkokat is célszerű maximálisan kihasználni. Vegyük észre a bennük rejlő lehetőségeket, és faragjunk belőlük előnyöket. Sarokszekrényt vagy sarok íróasztalt is be tudunk építeni a szoba berendezésébe. 

Kicsi szobából is ki lehet hozni a legjobbat, csak kell hozzá egy kis ügyesség és kreativitás. Ha okosan játszunk a színekkel és a fényekkel, akkor nem fog a helyiség zsúfolt benyomást kelteni. 

39 ezres pénzbírságot, 2 hónap eltiltást kapott egy szabálytalankodó autós Kanizsán

Egy 51 éves nagyrécsei férfi közlekedett személyautóval Nagykanizsán, a Petőfi Sándor utcában hétfőn.

A Balatoni utca kereszteződésénél figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát.

A rendőrök azonnal megállították és ellenőrizték a szemük láttára szabálysértést elkövető sofőrt és előállították a kapitányságra gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából.

A gépkocsivezető elismerte a szabálysértés, tettéért 39 ezer forint pénzbírságot kapott és a járművezetéstől is eltiltották két hónapra.

Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az út mellett elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra nagyobb figyelmet fordítsanak!

…hogy mindenki hazaérjen! tudatta a Rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

Hat kanizsai utcában kétórás áramszünet lesz szerdán

Az E.ON szolgáltatásainak kiváló minősége és a biztonságos ellátás érdekében folyamatos korszerűsítést hajt végre a hálózaton. A tervszerű fejlesztések elvégzéséhez elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése.

Nagykanizsán az alább feltüntetett helyszíneken és időpontokban várható áramszünet:

Március 20. 08:15-10:15 Pivári utca 84-120. (páros házszám).
Március 20. 08:15-10:15 Halis István utca (egész utca)
Március 20. 08:15-10:15 Pivári utca 69-131. (páratlan házszám)
Március 20. 08:15-10:15 Haladás utca (egész utca)
Március 20. 08:15-10:15 Bornemissza Gergely utca (egész utca)
Március 20. 08:15-10:15 Dobó István utca 44.

(Forrás: Facebook)

Nagy területen várható fagy kedden és szerdán hajnalban!

Északias áramlással továbbra is hideg és száraz levegő érkezik a Kárpát-medencébe, aminek hatására nemcsak keddre, de szerdára virradóra is nagy területen várható fagy az országban – derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői videójából.

Az előrejelzés szerint hétfő éjszaka az Északi-középhegységtől nyugatra helyenként jelentéktelen hózápor, gyenge hószállingózás várható, a légmozgás mérsékelt marad.

A hőmérséklet kedd hajnalban mínusz 3 és plusz 3 Celsius-fok között várható, a felhősebb Duna-Tisza-közén lesz enyhébb az idő.

Kedden napközben több órára kisüt a nap, az északi, északkeleti szél a Dunától keletre nagyobb területen megélénkül. A hőmérséklet 7-12 fok lesz.

Szerda hajnalban azonban ismét nagy területen várható fagy, a fagyzugos helyeken mínusz 6, mínusz 7 fok is lehet, de általában mínusz 5 és 0 fok között alakul a hőmérséklet.

Várhatóan péntektől enyhül az idő. (MTI)

Megint jöhetnek az éjszakai fagyok

Visszatérnek az éjszakai fagyok és a csúcshőmérséklet is csak 10 Celsius-fok körül várható a többórás napsütés ellenére. A jövő hét második felében melegedés kezdődik, a jellemzően erősen felhős idő mellett hétvégén akár 20 fok is lehet – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Virágzó barackfa márciusban)

Hétfőn az ország délnyugati felén, harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten szintén felhős idő valószínű, napközben azonban fokozatosan gomolyosodik a felhőzet, és a nap is kisüt. A két terület között, a középső országrészben kevesebb lehet a felhő, több napsütés valószínű. Délnyugaton fordulhat elő eső, zápor, másutt nem várható csapadék. Az északi, északnyugati irányú szél egyre nagyobb területen keletiesre fordul, helyenként élénk lökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10-15 fok között valószínű, de északkeleten több fokkal hűvösebb lesz az idő, arrafelé mindössze 6-11 fok közötti maximumokra van kilátás.

Kedden általában gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, főleg a középső országrészben lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik. Hajnalban többnyire mínusz 2 és plusz 3, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 3 fok valószínű, kora délután 7-12 fok lesz a jellemző.

Szerdán napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Számottevő csapadék nem valószínű, és többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 3, plusz 3, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 4, kora délután 9-15 fok valószínű.

Csütörtökön a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap, majd a nap második felében nyugat felől vastagabb felhők érkezhetnek és a délutáni, esti óráktól szórványosan eleredhet az eső, záporeső. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban jobbára mínusz 2 és plusz 4, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 4 és mínusz 3, kora délután 11-18 fok várható, délnyugaton lesz melegebb.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég és szórványosan előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, nyugati szél. Hajnalban általában 2-8, északkeleten mínusz 1, plusz 1, kora délután jobbára 11-18 fok valószínű.

Szombaton jobbára közepesen vagy erősen felhős időre lehet számítani, és szórványosan elered az eső, záporeső. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik a déli, délnyugati szél. A hajnali 3-10 fokról 13-20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap általában közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 3-11, a maximum 11-20 fok között valószínű.

Második lett, és különdíjat is kapott a kanizsai kórház élelmezési osztálya a Közétkeztetési Szakácsversenyen

Hatalmas érdeklődés övezte a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által meghirdetett Közétkeztetési Szakácsverseny döntőjét. Az eseménysorozatot 2024. március 5-7. között, a Sirha Budapest kiállításon rendezték meg. A versenyben 12 csapat mérkőzött meg egymással, a dobogó legfelső fokára ismét a Hungast Bakony szakácsai állhattak fel, míg a Nébih különdíját a Vácziak csapata érdemelte ki.

A megmérettetésen 3 fogásos, húsmentes ebédet készítettek a versenyző szakácsok, amelyhez 4 órányi idő állt a rendelkezésükre, és a kötelező alapanyagok mellett, nettó 850 Ft/fő nyersanyagértékkel gazdálkodhattak. A Közétkeztetési Szakácsverseny döntőjében rendhagyó módon ezúttal a közönség is kóstolt és szavazott, ezenfelül hagyományos kerekasztal beszélgetésekkel és előadásokkal várták az érdeklődőket, végül ünnepélyes díjátadóval zárták a három napos eseményt.

A megmérettetés győztesei a Hungast Bakony szakácsai lettek. A Hungast csapata előételként tofus céklasalátával kápráztatta el a zsűrit, a főételük a „Berlingots” volt: snidlinges túróval, parajhabbal és brokkolival, végezetül desszertként egy csokoládé mousse-t tálaltak, almás maracuja öntettel.

A Hungast Bakony mellett arany minősítést szereztek a következő csapatok: a Balassa Team, (Tolna vármegyei Balassa János Kórház), a Hungast Budapest; a Prizma Junior (Budapest), a Delirest Szeged és a Hetes Generál (Nyíregyháza).

Ezüst minősítéssel büszkélkedhet a KDK (Kanizsai Dorottya Kórház), a Bakonyi Betyárok (Veszprém, Büntetés-végrehajtás), a Büntetés-végrehajtás Agglomeráció 2. csapat (Pécs, Kalocsa, Kaposvár, Székesfehérvár), a Delirest Savaria (Szombathely) és a Vácziak (Vác, Büntetés-végrehajtás).

(Az ezüstérmes kanizsai kórház csapata (B3). Zoltai Annával, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnökével és Mautner Zsófiával (B4), a rendezvény műsorvezetőjével. Fotók: Facebook)

A La Badella Familia (Budapest, Büntetés-végrehajtás) bronz minősítést érdemelt ki.

A csapatok teljesítményét első alkalommal kóstolhatták és értékelhették a Sirha Budapest látogatói is. A Balassa Team, a Prizma Junior és a Delirest Savaria csapatának főztjei voltak a látogatók kedvencei, így ők örülhettek az egyes versenynapokon a közönségdíjnak.

A három napos esemény zárásakor számos különdíj is gazdára talált: például a Nébih a Vácziak csapatának teljesítményét tüntette ki, a Belügyminisztérium elismerését a La Badella Familia nyerte el, míg az Agrárminisztérium különdíjának a Prizma Junior csapata örülhetett. A Balassa Team két külön díjat is szerzett: a KÖZSZÖVTŐL, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központtól. A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház csapata a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének különdíját érdemelte ki.

(A közétkeztetési versenyen különdíjat nyert kanizsai csapat az egyik szervezővel, b-j: Deli Zsuzsanna szakács, Király Éva szakács, Némedi József zsűritag, dr. Faricsné Hári Vera, a kórház élelmezési osztályvezetője és Gelencsér Lászlóné segítő)

A Közétkeztetési Szakácsverseny általános célja, hogy a hagyományos ízeket modernizálva újragondolja, az étkezési kultúrát fejlessze és az egyes évszakokhoz, szokásokhoz köthető ételeket megismertesse. Az esemény fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter és dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke volt. A megmérettetés szakmai irányítását Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke és Zoltai Anna a KÖZSZÖV elnöke, az Élelmiszer-higiénikus Társaság alelnöke látták el. (Via: Helló Sajtó)

Az informatikai és kommunikációs eszközök újrafelhasználásának menete

(x) Az informatikai és kommunikációs eszközök újrafelhasználása ma könnyebb, mint valaha. Immár vannak olyan erre szakosodott cégek, melyek akár nagyobb mennyiségről is tudnak gondoskodni, kiforrott folyamatokkal és szolgáltatásokkal. Hogy mire is gondolunk? Lássuk!

Az informatikai és kommunikációs eszközök újrafelhasználása

Számos módja van annak, hogy a nálunk töltött idő végén ezeknek az eszközeinknek új életet biztosítsunk. Van, hogy megörökli tőlünk a gyermekünk, esetleg más családtagunk, és persze az is előfordulhat, hogy valakinek elajándékozzuk. Ahogy az sem ördögtől való, hogy megpróbáljuk eladni, lehet, hogy valakinek épp egy olyan készülékre van szüksége.

Ezeken kívül is vannak azonban lehetőségeink. Kiváló példa erre a PC Aréna eszközfelvásárlása, mely során nem csak simán túladhatunk a már nem használt eszközeinken. Ilyen esetben felújításra is kerülnek a felvásárolt dolgaink, így ismét akár éveken keresztül is kiszolgálhatják majd új tulajdonosukat. Ezzel pedig megtaláltuk az egyik legzöldebb megoldást.

Cégként is biztonságosan újrafelhasználhatóvá tehetjük eszközeinket

A számunkra már elhasználódottnak minősített eszközöket (PC, laptop, táblagép, monitor, szerver, hálózati eszköz, okostelefon, stb.) is felvásárolhatják. Ha így tesznek, gondoskodnak az újrafelhasználásukról vagy újrahasznosításukról.

Több lehetőség is van arra, hogy új életet kezdjenek a felújított eszközeink:

  • Jótékonysági célra is felajánlhatjuk őket. Ekkor segítenek nekünk a kampány megszervezésében, mely során közösségi szervezetekhez vagy oktatási intézményekhez kerülhetnek a termékek.
  • Továbbértékesítésre is kerülhetnek az így megszerzett, átnézett és felújított darabok.
  • A cégünk alkalmazottainak is biztosíthatunk egy speciális, céges árat, melyen hozzájuthatnak ezekhez a lecserélt eszközökhöz.

Milyen előnyei vannak, ha felvásárolják az eszközeinket?

A PC Aréna például nagyon gyors, a felkeresésüktől számított 24 órán belül már küldik is a korrekt árajánlatukat. Nem kezdenek el alkudozni, mint egy magánszemély. Ráadásul maximális biztonságban vannak az adataink, melyek megsemmisítéséről gondoskodnak.

Megbízható cégnek történő értékesítés során biztosak lehetünk benne, hogy semmivel sem fognak átverni minket. Ha őket választjuk, akkor teszünk a környezetünkért, mert a felújítás után olyan eszközt adnak ki a kezükből, ami még évekig kiszolgálja majd az új tulajdonosát.

Gondoskodnak akár az elszállításról is, ami jól jöhet egy nagyobb cégnél nagy mennyiségű eszközök esetén. Olyan szolgáltatásokat is tudnak nyújtani, mint a bontás vagy a helyszíni adatmegsemmisítés.

Ha komolyan gondoljuk, hogy az informatikai és kommunikációs eszközeinknek szánunk egy második esélyt is, akkor érdemes eladni őket egy olyan céghez, mint a már említett PC Aréna, ahol szakértői kezek között tudnak megújulni úgy, hogy mi és a leendő új tulajdonosuk is jól járjon.

A mesterséges intelligencia már az ajtónkon kopogtat?

(x) A mesterséges intelligencia nem a ChatGPT elérhetővé tételével jött létre, de a legtöbb ember itt találkozott vele először úgy, hogy egy ilyen szoftverrel “beszélget”. Jövőkutatók szerint már akár a 2040-es évek végére valósággá válhat az a ma még talán science fictionnek ható technológiai fejlettségi szint, mely lehetővé teszi az álmok megosztását, a gondolatátvitelt és a gondolathekkelést.

Hol tartunk most, mit tartogat a jövő? Barát vagy ellenség ez a technológia?

Hol tart ma a mesterséges intelligencia?

Egyes globális riportok azt mutatják, hogy már 2035-ig is 12 olyan fejlett ország lehet, melynek éves gazdasági növekedési rátáját megduplázhatja az AI. Talán nem is meglepő ez az adat akkor, ha belegondolunk, ma is mennyi mesterséges intelligencia vesz minket körül.

Például ott a WAZE navigáció, az Apple Siri és még a YouTube ajánló is. Még egy online biztosítás megkötése kapcsán is belefuthatunk olyanba, amihez használtak ilyen technológiát. Elmondható, hogy egyre jobban átszövi az életünket az AI.

Mi várható a jövőben?

A jövőben akár drasztikus módon is megváltozhat az, ahogy a számítógépekkel kommunikálunk. Ennek előszele már ma is érezhető akkor, amikor belegondolunk, hogy a hanggal vezérelt asszisztensek ma már ott lapulnak a telefonunkban. Valamint bármikor el tudunk beszélgetni egy szoftverrel is úgy, hogy szinte észre sem vesszük, hogy nem emberrel kommunikálunk.

A technológia folyamatosan fejlődik, már csak az a kérdés, hogy meddig, és hogy a jövőben átveszi-e tőlünk az irányítást? Egyes előrejelzések szerint akár már 2040-2050 körül megszülethet az az általános mesterséges intelligencia, ami hasonló az emberi intelligenciához.

Hogy jutottunk el idáig?

1965-ben Gordon Moore azonosította be először azt a jelenséget, mely során a számítógépek sebessége és teljesítménye kétévente megkétszereződik. Az ilyen exponenciális fejlődést hívjuk az ő tiszteletére Moore-törvénynek.

Bár az utóbbi évtizedekben lassulni látszik a processzorok fejlődése, nem kétszereződött meg a feldolgozási sebességük, azonban ennek ellenére a számítógépes rendszerek teljesítménye exponenciálisan fejlődött. Ennek oka a hálózati sávszélesség, valamint az algoritmusok és a mesterséges intelligencia jelentős fejlődése.

A technológia a hétköznapjaink részévé vált

Saját bőrünkön érezzük, hogy mekkora fejlődés ment végbe az utóbbi évtizedekben. Gondoljunk csak az okostelefonjainkra és azok folyamatosan bővülő és javuló képességeire. Vagy ott vannak az erre az eszközre telepíthető applikációk, a mobilfizetési megoldások mindennapossá válása és persze a közösségi média felületek elterjedése. Komplett iparágakat tudnak letarolni vagy épp felemelni a mai kor technológiai vívmányai.

Az Ubert 2009-ben, az Airbnbt 2008-ban, a Facebookot pedig 2004-ben alapították, mégis ilyen rövid idő alatt az életünk nagyon meghatározó részévé tudtak válni. És valószínűleg ez vár a ma még láthatatlan, de már alkalmazott mesterségesintelligencia-fejlesztésekre is.

Melyik a legjobb aranyér elleni gyógyszer?

Ha gyors javulásra van szükség, természetes, hogy gyógyszerek után nyúlunk. Aranyér esetén is sokan keresik ezt a megoldást, azonban ki kell ábrándítanunk a többséget: a megoldás inkább az életmódváltás lesz!

Mit tegyünk, ha aranyerünk van?

Ahogy az aranyeresseg.hu aranyér elleni tanácsaiban is olvashatjuk, elsősorban az életmód megváltoztatására kell hangsúlyt helyeznünk. Ez abból áll, hogy többet kell mozognunk, oda kell figyelnünk az étkezésünkre.

Célszerű rostokban gazdag élelmiszereket fogyasztani, sok gyümölcsöt és zöldséget kell enni. Kerülni kell a gyorsételeket és a fűszeres, gyomrot megterhelő finomságokat is. 

Ezzel párhuzamosan igyunk minél több vizet, a napi két liter legyen a minimum. Az alkohol és a kávé nem tesz jót az aranyérnek, ezért csak mértékkel fogyasszuk ezeket. A cukros üdítőkkel szemben a teákat részesítsük előnyben.

Egy nagyszerű ötlet a toalett tréning: ez is szerepel a hasznos tanácsok között a Dr. Bánfalvi Aranyér Központ oldalán. Ha erről szeretnénk bővebb információt megtudni, kérjük részletes tájékoztatójukat.

Érdemes elhagyni a dohányzást és csökkenteni a stresszt az életünkben. A mozgás nagyon jót tesz, főleg az ülőmunkát végzőknek és túlsúlyosoknak kell odafigyelniük arra, hogy rendszeresen sportoljanak.

Az aranyér megelőzésére kell törekednünk, sokkal nehezebb orvosolni a bajt, ha már megtörtént. Természetesen a Dr. Bánfalvi Aranyér Központ munkatársai ilyen esetben is tudnak segíteni: őket érdemes felkeresni. A legtöbb esetben műtét nélkül is kezelhető az aranyér.

Krémek és kenőcsök, kúpok

Ha nem sikerült elkerülnünk az aranyér kialakulását, és már jelentkezik a fájdalom, akkor elsősorban krémekkel, kenőcsökkel érdemes kezelni a problémát. Azonban nem mindegy, hogy külső vagy belső aranyérről van-e szó, ezt is a szakorvosok tudják megállapítani.

A különböző esetekben különböző megoldási módszereket fognak javasolni, így látható, hogy ajánlott orvossal konzultálni aranyér esetén, ne bízzunk a házi praktikákban! 

A krémek vízbázisúak és gyorsan felszívódnak, a kenőcsök ellenben zsírosak és nem nem tűnnek el olyan gyorsan, ez sokak számára kellemetlen is lehet.

Mi a helyzet a kúpokkal? Létezik aranyér kúp is, azonban ez csak belső aranyér esetén alkalmazandó. Hogy nekünk az van-e, azt szintén egy proktológus tudja eldönteni.

Létezik-e gyógyszer aranyér ellen?

Kimondottan aranyeres gyógyszer nem kapható a patikákban, ha valaki fájdalomcsillapítás miatt keres ilyet, akkor olyan gyógyszert érdemes vásárolnia, ami csökkentheti a kellemetlen tüneteket. Ülőfürdőt is készíthetünk, ha nagyon szenvedünk, de ez sem szünteti meg a kiváltó okot.

Az aranyér tabletta a visszérpanaszokat oldja meg, hiszen maga az aranyér is egy visszér. Ilyen készítmények viszont kaphatók a gyógyszertárakban, azonban itt is célszerűbb proktológussal egyeztetni a használatukról.

Látható tehát, hogy érdemesebb a megelőzésre fektetni a hangsúlyt, és mindent megtenni annak érdekében, hogy az aranyér ne keserítse meg az életünket.

1 2 3 4 5 795