Turbózd fel kiskedvenced immunrendszerét az alábbi szuperélelmiszerek segítségével!

(X) Az évszakok és az időjárás változása hatással lehet szervezetünkre, valamint befolyásolhatja egészségi állapotunkat is. Mindez nem csak ránk, emberekre igaz, de kiskedvenceink éppúgy ki vannak téve az időjárás és a hőmérséklet változásainak. 

Ekkor nem elegendő azt szem előtt tartani, hogy mindig szárítsuk meg a bundájukat, mikor egy esős napot követően bejönnek a házba, hanem immunrendszerüket is érdemes felturbózni, hogy ellenálljanak a betegségeknek.

Az immunrendszer leginkább a megfelelő tápanyagok bevitelével és a vitamindús táplálkozással eszközölhető, így szeretnénk bemutatni neked néhány olyan “szuperélelmiszert”, ami garantálni fogja a szervezet sikeres felkészülését a hideg időszakra. 

Áfonya, mint a legszuperebb szuperélelmiszer!

Azokat az élelmiszereket nevezhetjük szuperélelmiszereknek, amelyek megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, és amelyek fogyasztásával az ember és a kutya szervezete is sokkal ellenállóbb lesz a vírusokkal és baktériumokkal szemben. Így abban az esetben, ha nagyobb figyelmet fordítasz ezen tápanyagok bevitelére, akkor megkímélheted kedvencedet a betegeskedéstől! 

Az első ilyen táplálék és sokak által kedvelt gyümölcs az áfonya, ami nem csak finom, de felettébb hasznos is. Az áfonya nem csak magas C- és E-vitamin tartalommal rendelkezik, de hozzájárul a hatékony sejtanyagcsere-folyamatokhoz. Magas antioxidáns tartalmának köszönhetően segíti a szabadgyökök megkötését és ezzel a káros anyag szervezetben való eliminálását egyaránt. 

A C-vitamin továbbá elsődleges fontosságú olyan kutyák számára, akik valamilyen ízületi betegséggel küzdenek, hiszen szükség van az adott vitaminra a kollagén előállításához. Így az áfonya nem csak az immunrendszer erősítésében, hanem az ízületek védelmében is hatalmas szerepet játszik. Amennyiben szeretnél megfelelő recepteket találni, akkor keresd fel a Kutyabarát Magazin táplálási rovatát, és olvass többet!

Chia mag és fodros kel, a rostban gazdag élelmiszerek

Következő kifejezetten hasznos élelmiszer a chia mag, ami fehérjében és Omega-zsírsavakban gazdag mag. Így összességében kiváló hatással van az immunrendszerre és a kognitív folyamatokra egyaránt, ami hozzájárulhat a gördülékenyebb tanuláshoz is. A chia magot érdemes beáztatva fogyasztani, mivel a nedvszívó képessége kifejezetten nagy. Így nem csak fontos tápanyagokat juttathatsz a kutyus szervezetébe, de folyadékkal is kiszolgálhatod. 

Végül kiemelkedő rosttartalmának és A-, C-, valamint E-vitamin tartalmának köszönhetően a fodros kel végzett a dobogó harmadik fokán. Ez a zöld kel csökkenti a gyulladásos folyamatok kialakulásának kockázatát, valamint májtisztító és méregtelenítő hatással is bír, így hasznos lehet az őszi hónapokban is! Azonban egy újabb étrend alkalmazása előtt mindenképpen konzultálj állatorvosoddal!

Öt hasznos ajándékötlet hölgyeknek

(X) Az ajándékozás sosem egyszerű dolog, különösen akkor, ha egy hölgynek kell örömet szerezni. Akár szíved választottjáról, akár anyukádról, testvéredről vagy egyéb nőismerősödről van szó, felejtsd el a csoki, plüssfigura, virágcsokor elcsépelt hármas kombinációját és válassz valami ötletesebbet! 

Táska

A női lét egyik alapvető igazsága, hogy egyszerűen nem létezik olyan, hogy túl sok ruha, táska és cipő, így ez egy jó kiindulási alap lehet az ajándékozáshoz. Azonban vigyázz! Ha nem vagy tisztában az illető pontos méreteivel és ízlésével, akkor ez egy igen ingoványos terület! 

Nincs is annál kínosabb, mint amikor a meglepett személy nagy örömmel kibontja a csomagot, majd az arckifejezése elárulja, hogy olyasmit talált benne, amit soha nem fog felvenni, mert vagy nem tetszik neki, vagy a mérete nem stimmel.

A táska egy fokkal biztonságosabb ajándék, hiszen elég találni egy olyan darabot, ami stílusban hasonló a meglévőkhöz, esetleg diszkréten kifaggatni a hölgyeményt, hogy mi hiányzik még a gyűjteményéből. 

Szépségápolási kisgép

Minden nő szereti a lehető legtöbbet kihozni a külsejéből, a többség pedig szívesen foglalkozik az otthoni szépségápolással is. Egy kis manikűr, pedikűr, némi fodrászkodás, arckezelés. Ezek még barátnős elfoglaltságoknak is kiválóan megfelelnek egy unalmas délutánon.

No persze mindezt még tovább lehet fokozni, ha rendelkezésre állnak a célnak megfelelő eszközök is. Nézz körül a Tok-Shop.hu szépségápolási termékei között, és válassz egy olyan készüléket, ami egyelőre még hiánycikk a hölgy eszközparkjából! 

Parfüm

Egy csodás illatú parfümnek nem lehet ellenállni. Az illat ugyanis képes vonzóbbá, vagy adott esetben taszítóbbá tenni azt a személyt, aki viseli, így a parfümök különösen fontos lakói egy nő piperepolcának.

Azonban itt is érvényes az, amire már korábban utaltunk. Csak akkor vásárolj ilyesmit, ha ismered az illető ízlését, hogy az ajándék biztosan örömet okozzon neki. De ha tudod, hogy már kiszemelt magának egy bizonyos parfümöt, csak még nem volt módja megvásárolni, akkor ideje a tettek mezejére lépned!

Élményajándék

Nem mindenki szeret tárgyakat kapni, ráadásul akinek megvan mindene, azt már aligha tudnád meglepni olyasmivel, aminek tényleg tiszta szívéből örülne. Nos, ilyen esetben érdemes bedobni a kézzel meg nem fogható ajándékokat, azaz az élményeket.

Ha például tudod, hogy a szóban forgó hölgy régóta szeretné kipróbálni, milyen lehet egy versenyautót vezetni, netán titkos vágya egy sétarepülés, tandemugrás, vagy egy szabadulószobás játék, akkor egy élmény lesz a tökéletes ajándék számára. Ma már több cég is kifejezetten erre a piacra szakosodott, így lesz miből válogatni. 

Wellness utalvány

Minden nő vágyik néha egy kis kényeztetésre: masszázs, testpakolás, aromaterápia, kellemes zene, nyugodt légkör. Minderre pedig nincs is ideálisabb helyszín, mint egy wellnessközpont. A legtöbb helyen pedig utalványt is lehet vásárolni, amit az illető akkor használhat fel, amikor számára alkalmas. Egy ilyen meglepetésnek bárki örülne. 

Rossz ránézni a motortér állapotára? Ez a cikk segít a megoldásban!

(X) Ez a cikk segíthet megszüntetni a motortér esztétikátlan és koszos állapotát, méghozzá a motortér tisztításához szükséges módszerek, praktikák és tisztítószerek ismertetésén keresztül.

Erre felettébb nagy szükség van a tapasztalatok alapján. Ha csak kimennénk az utcára és benéznénk legalább tíz, vagy esetleg tizenöt autó motorterébe, akkor jó eséllyel elszomorító lenne a látvány. Remélhetőleg ennek a megoldásában jelent majd nagy segítséget a bejegyzés elolvasása.

Nem nagy meglepetés, ha a rendszeres használat után a motortér koszos és szennyezett

Olyan ez, mintha csak egy természetes folyamatról beszélnénk. Minél idősebb az autó, minél több a futott kilométerek száma és minél intenzívebb maga a használat, bizony ez meg fog látszani a motortér esztétikai állapotán is.

Előbb vagy utóbb lesz ott mindenféle olajfolt, zsír és egyéb szennyeződés. Már csak az lesz természetesen a kérdés, hogy ennek így kell-e maradnia. Nyilván nemleges választ kell adni a kérdésre.

Ugyanakkor a motortér tisztítása kapcsán nem árt az elővigyázatosság, ugyanis nem odafigyelve az alkatrészekben akár nagyobb kárt is lehet tenni. Ezt a szükséges elővigyázatosságot nem lehet elégszer hangsúlyozni, így mi POLIRTECH.HU webáruház autóápoló készítményeit nyugodt szívvel ajánljuk.

Miért nem szabad csak úgy nekikezdeni a motortér megtisztításának?

Elég csak vetni egy pillantást az autó motorterében megtalálható szerkezetek, vezetékek és bonyolult mechanizmusok hálójára. Csupa érzékeny szerszám és műszer. Ha nem megfelelő tisztítószerekkel kezdünk neki a tisztításnak, annak bizony komolyabb, negatív következményei is lehetnek a munkafolyamatnak.

Tehát az autó motorterének a tisztítását azzal javasolt kezdeni, hogy beszerezzük a kifejezetten erre a célra fejlesztett minőségi készítményeket. Méghozzá úgy, hogy nem a filléres megoldásokra akarunk koncentrálni.

Merthogy tényleg nem javasolt még csak minimális kockázatot sem vállalni. Elég csak utánanézni azoknak a rettenetes történeteknek, amelyek pont a nem megfelelő körültekintéssel kiválasztott tisztítószerek miatt történtek meg.

Gond egy szál se, ha most még nincs meg a válasz arra, hogy milyen tisztítószert vegyél a motortérhez. Mindjárt segítünk ebben is.

A következő készítményekkel hatékonyan és biztonságosan tisztítható az autó motortere 

Ha a motortér tisztításáról van szó, a Motorplast készítményekben még nem csalódott senki. Annál is inkább, mivel előre utána lehet olvasni annak is, hogy a kiszemelt készítmények alapvetően milyen felületekhez alkalmazhatók hiba nélkül.

A legjobb, hogy a Motorplast tisztítószereivel a motortér nemcsak kockázatmentesen, hanem szemet gyönyörködtető eredménnyel is megtisztítható. Az embernek tényleg az az érzése a munka végeztével, mintha egy teljesen új autó motorháztetője alá nyerne betekintést. Nem akármilyen élmény, legyünk őszinték.

Így zajlik a nagy méretű csomagok szállítása

(X) Ha valami apróságot kell elszállítani, azzal nincs problémája senkinek, Magyarországon több ismert futárcég is működik. Ha viszont valami nagyobbat vagy súlyosabbat, akkor bizony mindenki elgondolkodik, hogy egyáltalán melyik céghez érdemes fordulnia.

Minden cégnél megvan adva, hogy mi a maximális súly- és mérethatár, ameddig még elszállítják a csomagot. Ebben a cikkben ezeket gyűjtöttük össze a Csomagnet.hu segítségével.

Mérethatárok az egyes cégeknél

Minden futárcégnél van mérethatár, csupán az eljárás lehet más, van, ahol fel sem veszik a küldeményt, máshol extra szállítási költséggel elszállítják. A DPD-nél övmérettel dolgoznak, ez nem lehet több mint 3 méter, a legnagyobb oldal hosszúsága pedig 1,75 méter.

A GLS-nél a legnagyobb méretbesorolás az XL, a legnagyobb méret, amit még elszállítanak, az 80 cm széles, 60 cm magas és 200 cm hosszú. Ők körmérettel dolgoznak, ami a szélesség és magasság kétszerese, hozzáadva a hosszúság. Ez nem lehet nagyobb 300 cm-nél. A maximális súlyhatár 37,5 kg.

A TNT esetében a maximális méret 240 cm hosszú, 120 cm széles és 180 cm mély lehet, a maximális súly 70 kg. Esetükben figyelni kell, hogy a 9, 10 és 12 órási expressz szolgáltatásoknál kisebb a maximum csomagméret a szolgáltatás jellegéből adódóan.

A Magyar Postánál Postacsomagnál és Üzleti Csomagnál is a maximális összméret 3 méter lehet, a leghosszabb oldal ebből 2,4 méter. Postacsomag esetében a maximális súly 20 kg, míg Üzleti Csomag esetében 40 kg.

A Pick Pack Pontnál a küldemény maximális súlya 20 kg lehet. A doboz hosszúsága, szélessége és mélysége összeadva nem haladhatja meg a 3 métert, és egyik oldala sem lehet 2 méternél hosszabb.

Túlméretes csomag szállítása

Van megoldás arra az esetre is, hogy ha egyik szolgáltatónál sem férünk be a maximumba. Ilyen esetek lehetnek, ha kisebb bútorokat vagy háztartási gépeket kell szállítanunk. Vannak kifejezetten olyan szállító cégek, amelyek túlméretes csomagokra specializálódtak. Ilyen a HDT is, melynek szolgáltatását akár a Csomagnet.hu-n is megrendelhetitek. A HDT-vel akár 100 kg feletti csomagokat is háztól házig küldhetünk. Az egy darabból álló küldemény leghosszabb oldala maximum 250 cm lehet és a második leghosszabb maximum 200 cm. Súlyhatárral itt is számolni kell, ami 80 kg, de ha ezt túllépjük, egyszerűen még egyszer ki kell fizetni a szállítási díjat.

Online futárrendelés

Ma már számos oldalon lehet online intézni a regisztrációt, ilyen a Csomagnet.hu is. Egyszerűen csak beírjuk a csomag adatait, és annak megfelelően kapunk ajánlatot. Ezzel már a túl nagy csomagok esetében bizonyos cégeket ki is zár a rendszer. Ha megtaláltuk az ideális szolgáltatót, könnyen meg tudjuk adni a szükséges adatokat, így különösebb adminisztrációval nem kell bajlódni.

Ahogy látszik, elég nagy a szórás a futárcégek esetében a maximális súly- és mérethatár esetében, de arra is van megoldás, ha túl nagy lenne a küldemény.

Te tudtad? Érdekességek bor és pezsgő témában

(X) Ha bor és pezsgő témában keressük a különleges tudnivalókat, akkor mondhatni végtelen az információk tárháza. Ezzel együtt igyekeztünk kicsit a mélyére ásni a dolgoknak, és előszedtünk három darab izgalmas tudnivalót borokról és pezsgőkről.

Tudtad? A borfogyasztás jótékony hatást gyakorol a kreativitásra

Természetesen csakis akkor, hogyha a megfelelő mértékben történik maga a fogyasztás. Vagyis a túlzásba vitt poharazástól természetesen hiába is várjuk a csodát. Ellenben több ízben bizonyítást nyert, hogy a borok fogyasztásától tényleg felerősödhetnek a kreatív energiák.

Ha példának okáért a vállalkozásunkban, a munkánkban vagy az életünk bármely más területén komolyabb elakadást tapasztalunk, minden bizonnyal kreatív ötletek nélkül roppant nehéz elmozdulni a holtpontról.

Pontosan ilyenkor, úgymond patthelyzetben lehet nyerő húzás megbontani egy üveg borkülönlegességet, hátha az segíthet némi plusz kreativitással túllendülni magán a problémán. Kíváncsiak lennénk egyébként, hogy korábban mely fajtákról hallottál már?

Az iDrinks pezsgők repertoárja elég széles körű ahhoz, hogy mindenki megtalálja a lehetőségeihez és ízléséhez tökéletesen passzoló italokat.

Létezik olyan, amikor a pezsgőfürdő tényleg pezsgőben történik

Ugyebár a pezsgőfürdő kifejezés hallatán nem mindenkinek ez jut eszébe rögtön. Ugyanakkor a történelem során voltak olyan kivételes egyéniségek, akiknek megvolt a lehetősége a valódi pezsgőfürdő élményének tapasztalásához.

Ilyen volt Marilyn Monroe is, aki élete során legalább egyszer fürdőzhetett pezsgőben. Persze gyorsan hozzá kell tenni, hogy ez nem volt éppenséggel olcsó mulatság. Sőt, döbbenetes mennyiségű pezsgőre volt szükség hozzá.

Ugyanis nem kevesebb, mint 350 pezsgősüveg felbontása kellett ahhoz, hogy ezeket a kádba öntve önfeledten tudjon elmerülni a habok között.

Mennyire idős a legöregebb bor és pezsgő?

Szándékosan nem a legtöbbet érő borokkal és különlegességekkel szerettünk volna foglalkozni. Egyrészt nem szerettünk volna senki pénztárcájában nyúlkálni, még képletesen sem. 

Mindezzel együtt felettébb érdekes kérdés lehet az, hogy vajon a legöregebbnek számító borok és pezsgők esetében mi is lehet az igazság. Nos, ami a világ legrégebbi tartósított borospalackját illeti, elképesztő számot kell említenünk.

Ugyanis ez a bor nem kevesebb, mint  közel 1700 éves. Nem a véletlen műve tehát, hogy aktuálisan egy speyeri múzeumban őrzik az egyébként egy 4. századi római nemesi sírban felfedezett palackot.

No de mi a helyzet a pezsgővel? Nos, itt nem kell ennyire visszamenni az időben. Ugyanakkor egy, a Balti-tengeren elsüllyedt hajó roncsaiból előkerült palackról tartják azt, hogy a legidősebb pezsgők közül való. Itt is csaknem kétszáz éves múltról beszélhetünk, ami szintén nem akármi.

Csőtörés és kéménytűz Nagykanizsán

Csőtöréshez riasztották a város hivatásos tűzoltóit Nagykanizsán, egy Vásár utcai társasházhoz. csütörtökön hajnali 3 órakor. A tűzoltóraj a vízóraaknából szivattyú segítségével eltávolította a vizet, majd elzárták a vízfőelzáró csapot.

Kéményben lerakódott korom és kátrány izzott Nagykanizsán, egy Öregförhénc úti ingatlannál szintén csütörtökön reggel 7 órakor. A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a kazánból eltávolították az égésterméket, a kéményt pedig kitisztították. A tulajdonos figyelmét felhívták arra, hogy a kéményseprővel történő átvizsgáltatásig az égéstermék-elvezetőt ne használja – tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Ingyen tűzifa Nagykanizsán

Lakossági felajánlás alapján keres a Nagykanizsai Civil Kerekasztal olyan rászoruló személyt/személyeket, akinek vagy akiknek tűzifára lenne szüksége ill. szükségük. A felajánlás 10 köbméter, amelynek fele rönk, a többi ág illetve gally. Összetétele 5 m3 akác a másik fele gesztenye, dió illetve cseresznyefa.

A helyszín Nagykanizsa Szentgyörgyvári-hegy 1. hegyhát. Mivel nehéz a terület megközelítése, ezért kistraktoros utánfutóval lenne célszerű a szállítást megoldani. Igényeket a kerekasztal elérhetőségén kérjük jelezni – tudatta honlapunkkal pénteken a Civil iroda.

Cím: Civil iroda, Halis István Városi Könyvtár alagsora, Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Tel: 20/9313-055 (munkaidőben).

(Fotó: Nagykanizsai Civil Kerekasztal)

Pénzt kért a kórházi vizsgálatokért egy zalai szakorvos, őrizetbe vették

Büntetőeljárás indult az orvos ellen.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat egy Zala megyei orvos ellen, vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az eljárás adatai szerint az orvos a magánpraxisába tartozó pácienseket telefonon történt egyeztetést követően, a helyi állami kórház ultrahangos vizsgáló helyiségébe rendelte be és fogadta, mely esetekben a kórház alkalmazottjaként, munkaidőben és ügyeleti időben látta el a betegeket, a kórházban végzett vizsgálatokért pénzt kért és fogadott el, így az egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét megszegte.

A nyomozók október 12-én (kedden) gyanúsítottként hallgatták ki az orvost, akinek őrizetbevételéről rendelkeztek – tájékoztatott szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Próbáltunk az üggyel kapcsolatban több információt szerezni, például meg szerettük volna tudni, hogy mely zalai kórházban történt az eset. A rendőrség azt közölte honlapunkkal, hogy a közleményen kívül, a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adnak ki további információt.

Az biztos, hogy Zalában három kórház van, (Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely) amelyek mindegyikében van különféle ultrahangos vizsgálat. Részletes információkkal a nyomozás lezárta után tudunk szolgálni.

Sok embernek kárt okozott a kanizsai tolvaj

A törvénnyel már több alkalommal összeütközésbe került 2001-ben született nagykanizsai férfi – a vádlott – 2021. február 24. napján – feltételes kedvezménnyel – szabadult a büntetés-végrehajtási intézetből. Ezt követően visszaköltözött korábbi lakóhelyére, édesanyja tulajdonát képező, nagykanizsai hegyi ingatlanba. A hivatalos munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkező vádlott 2021. április 16. és 2021. május 6. napja közötti időszakban megélhetését vagyon elleni bűncselekmények elkövetése útján kívánta biztosítani.

– A vádlott 2021. április 16. és 2021. április 23. napja Nagykanizsán, a Kishegyi úton található, és egy nő hagyatéki várományát képező, hegyi ingatlanba – a bejárati ajtók vasrúddal való felfeszítésével – jogtalan eltulajdonítás szándékával behatolt. A vádlott a pinceépületet és a tárolóként használt pincét átkutatta, majd onnan értékek elvitele nélkül távozott, ám a vádlott dolog elleni erőszakos magatartásával 52.500 forint rongálási kárt okozott.A vádlott 2021. április 26. napján az éjjeli órákban Nagykanizsán, a Szőlősgazda úton található, csak részben bekerített, felújítás alatt álló családi házhoz ment. Ennek során a családi ház nyugati oldalán lévő melléképület bejárata elé tett tárgyakat (bútor, fotel, feltekert szőnyeg) elpakolva bement az épületbe, ahonnan 5 db, összesen 3.500 forint értékű reszelőt, 2 db, összesen 2.000 forint értékű lapos fejű csavarhúzót, 1 db, 2.000 forint értékű üvegből készült tortatartót, 10 db, összesen 1.500 forint értékű üvegpoharat és 10 db, összesen 5.000 forint értékű tányért tulajdonított el. Az eltulajdonított tárgyak nem kerültek elő. A vádlott cselekményével 14.000 forint lopási kárt okozott.

-A vádlott 2021. április 28. napján 00.00 órakor Nagykanizsán a József Attila utca 39. szám alatt parkoló Fiat Punto típusú személygépkocsi bal oldali hátsó szélvédőjét egy téglával betörte, majd a gépkocsi utasterében végzett kutatást követően, a hátsó ülésen tárolt élelmiszerek és szatyorban lévő használati tárgyak közül eltulajdonított egy 569 forint értékű „Tastino Waffers” nápolyi csomagot. A vádlott a szélvédőüveg betörésével 15.000 Ft kárt okozott a sértettnek.

-A vádlott 2021. május 04. napján 10.05 órát megelőzően – pontosabban meg nem állapítható időpontban Nagykanizsa Szentgyörgyvári hegy, Kútvölgyi úton lévő hegyi ingatlan kerítéskapuját záró – 200 forint értékű láncon lévő, 2.000 forintot érő lakat széthúzásával – jogtalan eltulajdonítás céljából – behatolt az udvarba. A vádlott ennek során megpróbálta eltulajdonítani a borospince előtti betonozott részen leállított ismeretlen márkájú, 60.000 forint értékű, piros vázas cross -motorkerékpár vázát, melyet az udvaron belül több méterre eltolt, azonban végül mégsem vitt el, ugyanis a motorblokk nélküli járművet nem tudta elindítani.

-A vádlott 2021. május 04. napján hajnali 2.00 óra és 6.30 óra között, Nagykanizsán, a Platán sor 8/A. 2. számú lépcsőház előtti parkolóban megpróbálta eltulajdonítani, a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyet jelölő táblához láncolt, 200.000 forint értékű Motorhispania Furia 50 típusú segédmotor-kerékpárt. Ennek során a nála lévő erővágóval megpróbálta szétvágni az acélsodronyból készült motorzárat, majd annak eredménytelensége után a táblarögzítő bilincset vágta le. Ennek során a motorzárat a tábla oszlopáról lehúzta, azonban a motort végül nem vitte el. A vádlott magatartása következtében eltört a segédmotor-kerékpár hátsó kereke felett lévő sárvédő idom és a motorblokk mellett lévő láncvédő burkolat, valamint megsérült a motorzár sodronya és annak műanyag burkolata, mellyel 45.000 forint rongálási kárt okozott.

-A vádlott 2021. május 05. napján 22 óra 30 perc körüli időben Nagykanizsán, a Kazanlak körút 11. szám előtti parkolóban álló Suzuki Swift típusú személygépkocsit – ismeretlen módszerrel – kinyitotta, majd a gépjármű utasterét átkutatta, ennek során a váltónál lévő dobozból magához vett legalább 400 forintot. majd a kesztyűtartóban talált tanksapka kulccsal – annak ellenére, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezett – használat céljából beindította a járművet. Ennek során a vádlott a személygépkocsival 5-6 méter megtétele után felugratott a padkára, ahol a parkolóhely előtti sövényben állt meg. Ezt követően egy ideig a kocsiban még zenét hallgatott, majd abból kiszállt, hogy segítséget kérjen a jármű útpadkáról való letolása érdekében. Ennek során megszólította az éppen hazafelé tartó a tulajdonost, aki a vádlott cselekményéről tudomást szerezve, megpróbálta őt a helyszínen eredménytelenül visszatartani. Az ellopott pénzből a vádlott energiaitalt vásárolt.

-2021. május 6-án 14.00 óra és 14 óra 30 perc közötti időben a vádlott Nagykanizsa, Szentgyörgyvári hegyen lévő Kis Éden úton egy hegyi ingatlanhoz ment, ahol az utcafronti kerítésen átmászott, majd felmászott az erkélyre. Ezt követően az erkélyajtót befeszítve bejutott a pincébe, melynek padlását értékek után kutatva eredménytelenül átforgatta, majd a felső szintet az alsó szinttől elválasztó ajtót vállal benyomva lejutott a földszinti részre. Itt az egyik szobából magához vett egy 7.995 forint értékű Mindig Tv dekódert és egy távirányítót, valamint egy 4.500 forint értékű voki tokit, majd a konyhába ment, ahonnan az asztalról szintén a táskájába rakott egy csomag, 525 forint értékű fodros nagy kocka száraztésztát.

Ezt követően a vádlott ismét felment az emeletre, majd az erkélyről leereszkedve a pince déli oldalára felrögzített 3 kamera közül, a lépcsőfeljáró felé irányított 3.000 forint értékű kamerát levette, melynek későbbi sorsa ismeretlen maradt.

A vádlott – ajtófelfeszítés módszerével – az ingatlan autóbejáróján található fémből készült, 2,5×2,5 m-es tárolóba is bement, ahol egy benzines kannából a benne lévő üzemanyagot az ott tárolt 15 éves – azonban már több éve nem használt, lyukas hátsó kerékkel rendelkező – Keeway típusú robogó tankjába beleöntötte, abból a célból, hogy a robogót néhány próbakörre elvigye. Ennek során többször is megpróbálta elindítani a motort, melynek eredménytelensége után távozott a helyszínről. A vádlott a cselekményével 16.020 forint lopási és 33.500 forint rongálási kárt okozott, melyből a TV dekóder és távirányító vádlotti visszaszolgáltatásával 7.995 forint összeg a nyomozás során megtérült .

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség a vádlott ellen, mint különös visszaeső ellen jármű önkényes elvétele bűntette, lopás bűntette és vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Az 50 ezer árvácska városa lehet Nagykanizsa

Viola x wittrockiana. Kerti árvácska. Egy apró, bájos virág, ami nem csupán színessé varázsolja kanizsai mindennapjainkat, hanem szimbolikus is.
A belváros szívét díszítő virágok, amelyeket a Netta-Pannonia munkatársai ültetnek ki a Via Kanizsa koordinációja mellett ezekben a napokban „Sáskaországból” érkeztek ezúttal is. (Tudták, hogy a kiskanizsai árvácskákkal nemcsak a környező piacokon találkozhatunk, hanem megannyi kis- és nagyváros közterein, Székesfehérvártól Szombathelyig?)

A 17 ezer tő árvácska mellett közel 11 300 tulipánhagyma is a földbe kerül a Fő utat szegélyező, valamint az Erzsébet és az Eötvös téri ágyásokban október 23-ig. Ezeket a növényeket, ahogy japán díszcseresznyéinket is, jövő áprilisban, a város napján láthatjuk majd teljes pompájukban.

Ahhoz, hogy ez így legyen, az ültetést a szakemberek gondos előkészítő-tervező munkája előzi meg. Kálovics Andrea parkfenntartási csoportvezető elárulta: már nyáron megtervezik a virágágyásokat, ügyelnek a mintára, a hideg-meleg színek harmóniájára, és arra is törekednek, hogy minden évben legyen egy-két újdonság, mint például a fotókon is látható, bordós-sárgás-narancsos solar fajta.
Köszönöm figyelmes és szakértő munkájukat minden nagykanizsai nevében!

Ez a törékeny kis virág a szorgos kezek, a dolgos kanizsaiak jelképe, hiszen valaha az egyik kiemelkedő pénzkereseti lehetőséget jelentette a kiskanizsai városrészben élőknek. Ugyanakkor eszembe jut róla Wass Albert gondolata is („Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”). Az árvácska lehetne akár városunk szimbóluma, ahogy egykor volt a nyári füzértekercs, amely azonban mára, sajnos, teljesen eltűnt hazánkból.

Ha még tovább szövögetjük virágos álmaink képzeletbeli szőttesét, jó volna, ha 2023-ban Nagykanizsa az 50 ezer árvácska városaként mérettetné meg magát az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén! Addig is kívánom, az elültetett virágok hozzák el minden kanizsai szívébe a tavaszt ezeken a borongós-hűvös, őszi napokon – írta Facebook oldalán kedden Balogh László nagykanizsai polgármester. (Fotók: Balogh László – Facebook)

1 240 241 242 243 244 795