Strandbirkózásban is a legjobbak között

Dorogon rendezték meg a strandbirkózó országos bajnokságot.

 

Az összes korosztályban 90 versenyző küzdött a homokban, köztük a Kanizsai Birkózó Egyesület tagjaival, akik számos érmet szereztek.

Tavaly az ifjúsági korcsoport országos bajnokságát Zalakarosban tartották, ám a szövetség most úgy határozott a diákoktól egészen a felnőttekig egy helyszínen tartja meg a strandbirkózók csatáit. A kanizsaiak közül 70 kilogrammban remekelt Egyed Dániel, aki a junioroknál és a felnőtteknél egyaránt négy győzelemmel szerzett bajnoki címeket. A kadett korosztályban a világbajnokságról visszatérve 60 kilogrammban Egyed Balázs és Németh Márton is pályára lépett. Egyed tökéletesen menetelt, legyőzte klubtársát, így állhatott fel a dobogó csúcsára, míg Németh a második lett. Ugyanebben a korcsoportban 70 kilogrammban Polai Kristóf ezüstérmet, míg Faludi Máté ötödik helyet szerzett. A nőknél pedig +50 kilogrammban Szabó Jázmin végig kiváló birkózással az előkelő második helynek örülhetett.

Vitt mindent, ami mozdítható volt

Több mint húsz lakóházba tört be, amellyel több milliós kárt okozott.

A gyanú szerint a 23 éves T. D. J. belegi fiatalember 2013 március és augusztus között közel húsz ingatlanba tört be különböző módszerekkel Zalakaroson és Páton. A férfi lakó – és hétvégi házakból, borospincékből, melléképületekből több millió forint értékben lopott el kályhát, kandallót, mezőgazdasági gépeket, borászati eszközöket, digitális fényképezőgépet, kerékpárokat, ékszereket, karórát,  pénzt és  használati tárgyakat. A nyomozás adatai szerint az egyik betörésben volt bűntársa is a férfinak; egy 35 éves bödei ember. A nyomozók a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya T. D. J. belegi lakos ellen többrendbeli lopás vétség és lopás bűntett, valamint B. E. ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

Szabályozza a kormány a jogosulatlanul horgászókra és halászókra kiszabható bírságot

A halászati törvényben meghatározottnál  alacsonyabb bírság-tételeket tartalmaz az a rendelettervezet.

 

A halgazdálkodási és halvédelmi bírságról szóló rendelet megalkotására a parlament által tavaly elfogadott halászati törvény hatalmazza fel a kormányt.
A tervezet a jogosulatlanul horgászóra 10-30 ezer forint bírságot ír elő, amennyiben nincs állami- vagy pedig turista horgászjegye. A területi jegy hiánya esetén 20-40 ezer, míg a fogási napló hiányáért 10 ezer forint a bírság.
A halgazdálkodási hatóság előír egy határidőt, amelyen belül ha bemutatja a horgász az állami- illetve területi jegyét, akkor mellőzi a hatóság a bírság kiszabását. Ugyancsak megúszható a bírság, ha a fogási naplóba – az ellenőrzés időpontjáig – kötelezően rögzítendő halat nem tartotta meg a horgász.
A jogosulatlanul halászó személy magasabb bírságra számíthat: az állami halászjegy hiánya 50 ezer, a területi jegy hiánya 30 ezer forint bírságba kerül. A fogási napló hiányáért itt is 10 ezer forint a bírság.
Jóval nagyobb bírság-tételek is szerepelnek a tervezetben. Így például aki engedély nélkül, vagy pedig az engedélytől eltérően használ elektromos eszközt, annak a bírsága 500 ezer forint. Ugyanennyi jár a mérgező- vagy kábító hatású- illetve robbanóanyag alkalmazásáért. A sorhoroggal, csapóhoroggal vagy hurokvetéssel történő halfogás bírsága 100-500 ezer forint.
    A halgazdálkodási hatóság  több szempontot mérlegelve határozza meg a konkrét tarifát, ahol a bírságra keretet határoz meg a tervezet. Ilyen szempont például a kifogott hal mennyisége, a halállomány veszélyeztetésének a mértéke, valamint az a tény, hogy a bírságolandó személy hányszor vétett korábban a halgazdálkodás és a halvédelem ellen. (MTI)

Programok egy összetartóbb közösségért

„Idegenek” érkeztek a közösségbe, hogy új élményekkel gazdagítsák őket.

Az egy éve még kíváncsian és bizalmatlanul méregető helyiek egészen megszokták, hogy rendre „idegenek” érkeznek a közösségbe, hogy új élményekkel gazdagítsák őket. Tavaly augusztusban egy Kertbarát Klubbal indult az egy éven keresztül tartó program kavalkád Surdon, aminek a végére már szinte a közösség tagjává lettek a korábbi „idegenek” is.

Hol a gyógynövényeket gyűjtögető kertbarátok elmélyült tapasztalatcseréjétől, hol a kézügyességüket próbálgató gyerekek zsivajától, hol pedig a főző tudományukat gyarapító hölgyek jó ízű kacajától volt hangos a Surdi Kultúrház. Mindegyik program egy kicsit másról, más közönségnek szólt, de egy közös pont biztos, hogy volt bennük. Aki részt vett rajtuk, az olyan közösségi élménnyel lett gazdagabb, amit nem pótolhat semmi sem.

A Kertbarátok bejárták a falut, hogy szemügyre vegyék milyen gyógynövények teremnek meg a környéken. Az, hogy aztán ezekből zöldturmixot és salátákat is csináltak már csak hab volt a tortán.

Az iskolás gyerekek az olvasóklub interaktív játékaival zökkentek ki a „virtuális világ” csillogó villogó vonzásából, és tapasztalták meg a közös alkotás és játék felszabadító élményét.

Idősekből és fiatalokból álló lelkes kis csapat bontogatta a szárnyait az internetezés rejtelmeit feszegető csoportban, akik nem csak biztos tudással lettek gazdagabbak, de elnyerték az „internet mágusa” megtisztelő címet is a tanfolyam végére.

A legapróbbak a rendszeres kézműves foglalkozáson mutathatták be, hogy mit tudnak és éltek is a lehetőséggel, szép számmal.

…és ez még mindig nem minden! Tavasszal a felnőttek Badacsonyba utaztak, hogy egy igazán kellemes napot töltsenek el a Balaton parti városban. A gyerekekre pedig a Kis-Balaton világa és Keszthely szépséges kastélya várt júniusi utazásukon.

Az egy év ugyan a végére ért júliusban, de valami talán éppen most kezdődik el. A falu már tudja, hogy igenis szüksége van a tartalmasan és építően együtt eltöltött szabadidőre. A közös történetekből közös élmények, az élményekből közös tervek a tervekből pedig egy biztos alapokra épülő vidéki közösség lesz Surdon.

 

Szállodai szarkát fogtak

A gyűjtögetésre berendezkedett tagnál több száz személyi okmányt, pénzt, laptopot és kulcsokat is találtak a rendőrök.

 

A zalai rendőrök 2014. július 24-én reggel fogták el Hévízen azt a 38 éves férfit, aki a gyanú szerint 2014. július 22-24. közötti időben több hévízi szállodából táskákat lopott el. A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi több szálloda wellness részlegébe és öltözőjébe osont be, ahonnan pénztárcákat lopott el okmányokkal és pénzzel együtt. A nyomozás során a hévízi rendőrök azt is kiderítették, hogy a fiatalember nem csak a zalai fürdőváros szállodáiba surrant be, hanem az elmúlt hónapokban Keszthelyen, Budapesten, Szombathelyen, Mezőhegyesen, Orosházán és Debrecenben is lopott, előfordult, hogy nyitva hagyott autóból, építkezésen hagyott hátizsákból, vasúti pályaudvar szolgálati helyiségéből, trolibuszon vagy polgármesteri hivatalból. A keszthelyi nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte, részletes beismerő vallomást tett.

 

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy vagy több közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Sz. Krisztián 38 éves orosházi férfi ellen, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

Hasselhoffék Zalakaroson!

A Zalakarosi Fürdő idén nyáron csatlakozik a Magyar Fürdőszövetség által
meghirdetett “Strandok éjszakája” programsorozatba 2014.08.01.-én éjszakai
fürdőpartyval.
Az eseményt az élményfürdőben rendezik meg, melyre a DélZalaPress olvasóit is szeretettel várják.

STRANDOK ÉJSZAKÁJA
2014.08.01. péntek

BAYWATCH PARTY AZ ÉLMÉNYFÜRDŐBEN

A zalakarosi fürdő rengeteg játékkal, nyereménnyel, és sok-sok meglepetéssel készül A NYÁR NAGY FÜRDŐPARTYJÁRA!

Mi lesz?
BAYWATCH-LÁNYOK , HANGULATFELELŐS, JÁTÉKOK, NYEREMÉNYEK!
ZENE: RETRO DISCO / DJ. SHEPHERD

Rendezvény infó:
Időtartam: 21:00-02:00
Belépés: Fürdő fogadóépületében, a főbejáraton 20:30-tól
Belépő árak:
Felnőtt: 1990 Ft / fő
Diák / gyermek: 1690 Ft / fő

Üzemel: élményfürdő beltéri és kültéri medence és a hozzá tartozó szaunák, szauna szeánszokkal

(A fenti ár ezúttal nem tartalmaz welcome drinket)

A szervező a programváltozás jogát fenntartja.

Nyugdíjreform para

A héten kezdtek el foglalkozni azzal a nyugdíjreform javaslattal, ami a vállalt gyermekek számától teszi függővé a későbbi nyugdíj mértékét. Az eset minden oldalról megindította a véleményezést.

541517_335760956497942_373514101_n_largeAhogyan a korábbi cikkben már említettük, a nyugdíjnak nagyon fontos szerepe van a nemzetgazdaságban. Elsősorban közvetlenül negatív hatással bír az aktív társadalomra, mivel felosztó-kiróvó rendszerről – vagyis egyfajta “büdzsé” felahasználásáról – van szó. Korábban épp az önfenntartó rendszer felé tolták volna a magánnyugdíjpénztárakkal a helyzetet kormányaink, azonban ez nem is olyan rég gyökeresen megváltozott. Noha a kommunikációban a magánnyugdíjpénztárak az utóbbi időben valami szükségtelen rosszként voltak feltüntetve – annak ellenére, hogy kialakításában a jelenlegi kormány is résztvett, mi több kezdeményezte is – mostanra úgy tűnik, az állam nem fog bírni jelenlegi állapot által előrevetített nehézségekkel, melyen a versenyszféra (pénztárak) valamelyest segíthetett volna.
A komoly terhet a legjobban három dolog alkotja: a hiányos utánpótlás a befizetési oldalon, az aránytalanság a kifizetési oldalon, valamint a stagnáló gazdaság. Az ország harmada nyugdíjas, a másik harmada gyermek vagy tanuló, a maradék harmad pedig megoszlik a csaknem 1 millió tartósan külföldön dolgozó/élők, a minimálbér (vagy ahhoz közeli) szintjén keresők, és a jobban keresők között. Értelemszerűen az első kettő passzív, az utolsó pedig kellően tagolt ahhoz, hogy egy fél országot (nem szabad elfelejteni a szociális juttatásokra jogosultakat sem) eltartson. Emiatt tehát elképesztő módon recseg-ropog a rendszer. Jelenleg képbe került egy megoldás javaslat, ami vitatható módon kezelné ezt a helyzetet.

A javaslat szerint a később kiutalandó nyugdíj mértéke szorosan függene össze az életünk során vállalt gyermekek számával. Ezzel egy problémát oldanának meg, méghozzá a népesedés kérdését, vagyis az utánpótlást tudná javítani. Természetesen jogos gondolat, hogy aki több gyermeket nevel élete során az többet is ad a rendszerbe, de a dolog azért nem ilyen fekete-fehér.
A legtöbb aggály ugyanis abból ered, hogy csupán egyetlen dimenzión mozog a javaslat a fent említettek közül. Számtalan kérdésre ugyanis nem tud megfelelő választ adni.

Ilyen például a nemrég megemelt nyugdíj korhatár is: aki 5 évvel tovább van állományban, annak a helyére nem tud fiatal munkavállaló menni. Ezzel olyan gazdaságokban van gond, mint a magyar, ahol nagyon szűk a munkavállalás lehetősége tekintettel a stagnáló gazdaságra. Ezzel szemben a gyakran emlegetett Németországban rendkívül magas a flexibilitás, és a fejlődés következtében fellépő munkaerő igény. Ott tehát a plusz néhány év a nyugdíjkorhatárig nincs olyan jelentős hatással a piacra. (Arról nem beszélve, hogy az életszínvonal mértékét tekintve, egy német 65 éves más egészségi állapotban van egy átlag magyar 65 éveshez képest a kötelező munkaórák, a keresetek, és az ellátás mennyisége/minősége okán.)
Azt sem mérlegeli a javaslat, hogy mi van azokkal az emberekkel, akik valamilyen biológiai, genetikai okból kifolyólag nem tudnak gyermeket vállalni. Azokat gyakorlatilag bünteti ez a javaslat. Ezen túlmenően arra a helyzetre sincs megoldás, hogy ha a pár azért nem tud gyermeket vállalni (még egyet sem, nemhogy legalább kettőt), ahol kettejük keresete nem éri el a 200 ezer Ft-ot sem. Azokat a párokat ugyanis jelentősen befolyásolja, hogy a nehéz anyagi körülményeik közepette miként merjenek egy gyermeket is vállalni tudva, hogy annak az eltartása is bizonytalan, figyelembe véve saját “karrierjük” sérülékenységét is. Szakértők szerint a javaslat főként abból a közép rétegből indul ki, ahol a nihilizmus, és az önmegvalósítás esetlegesen háttérbe szorítaná a családalapítási kedvet. Ezt pedig a fentiek alapján tudjuk, hogy igencsak szűk réteget érint.
Sőt, az újkeletű problémával, vagyis az elvándorlással sem kalkulál. Mi van azokkal, akik már külföldön vannak, vagy a következő néhány évben kivándorolnak? Ezzel együtt az is problémaként merül fel, hogy a vállalt gyermekek (akár egy, kettő vagy három) erőteljesen orientálódnak külföld felé, amiből jó eséllyel ugyancsak nem lesz nyugdíj utánpótlás.

Az állami apparátus aggodalma tehát nem alaptalan, bár évek óta ismert veszély. Amennyiben nem sikerül valóban rövid időn belül egy társadalmilag széles körben üdvözölt megoldást találni – elkerülve a visszafelé elsülő fegyver effektusát -, úgy nemcsak a mai 30-40-es éveikben járók járulékai kerülnek veszélybe, hanem az 50 éveseké is kétségessé válnak.

Házi rozskenyér

Hozzávalók:
30 dkg víz, 50 dkg rozsliszt, 2,5 dkg friss élesztő, kb. 1 evőkanál cukor és ugyanennyi só.

A friss élesztőt és a cukrot a langyos vízbe tesszük és kovászt készítünk.
Ehhez hozzáadjuk a lisztet, majd a sót ( lehetőleg ne érintkezzen az élesztővel), és megdagasztjuk.

Sütőpapirral kibélelt tepsibe kenyeret formázunk, és hagyjuk kelni meleg helyen kb. 15 percig.
Ezután picit formázzuk ha szükséges, a tetejét bevágjuk, és elő melegített sütőben 220 fokon 40-45 percet sütjük.

Tanács: a Sütő aljára lehet tenni egy kislábasban vizet.
Az utolsó 5 percben kenjük meg a kenyeret egy felvert tojás és kevés tej keverékével, hogy fényes és ropogós legyen a kérge.

-FitPoint-

10409017_537338973058413_6057113383126626394_n

1 225 226 227 228 229 242