Légpuskával lőtt kutyára Zalakaroson, tárgyalják az ügyét

A vád szerint a vádlott 2020 novemberében Zalakaros belterületén gyalog közlekedett a kezében egy lőfegyvernek nem minősülő légpuskával. A sértett háza előtti útszakaszhoz érve az udvarban szabadon tartott 3 éves staffordshire terrier keverék szuka kutya ugatásával idegesítette őt, ezért puskájával a kutyára célozva több lövést adott le.

Az egyik lövés eltalálta az eb mellkasát. A kutyát megvizsgáló állatorvos úgy döntött, hogy a lövedéket nem veszi ki, mivel a golyó megkeresése, illetve eltávolítása nagyobb kockázattal járna, mintha azt bent hagyná, így az állatnak a maradandó egészségkárosodását műtéti beavatkozással nem szüntette meg, az fennmaradt.

A lövedék, – mivel légpuskáról van szó –, eltokolódik és nem okoz további problémát.
M. Cs. állatkínzás vétsége minősítésű ügyét elsőfokú, nyilvános előkészítő tárgyalás során január 17-én tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon.- olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

(A fotó illusztráció)

Állami támogatást kaptak a Surd és Nagykanizsa környéki fenyőfa ültetvények tulajdonosai

A zalai gazdálkodók kiemelkedő munkát végeztek, a nehéz helyzetben folyamatosan segítették egymást – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján.

Sabján Krisztián hozzátette: a koronavírus-járvány a mindennapi életet megnehezítette, de a növénytermesztés és az élelmiszerek előállítása „egy pillanatra sem állt meg, az alapvető élelmiszerek nem hiányoztak a boltok polcairól”, és ezt a jövőben biztosítani tudják. Kitért arra is, hogy az egységes kérelmek beadása több mint 3 ezer ügyfelet érintett Zala megyében. Az ügyintézés folyamatos és eredményes volt, mindössze néhány esetben volt szükség javításra – tette hozzá.

(Vágják a karácsonyfának valót Nemespátró környékén. Fotó: archív. MTI/Varga György)

Megjegyezte, hogy a családi mezőgazdasági társaságok (CSMT) létrejötte adózási szempontból, optimálisan érintette a gazdálkodókat. A támogatásokat a gazdálkodásukra tudják fordítani, vagy a vállalkozásokra tudják visszaforgatni. Kitért arra, hogy a karácsonyfa-termelők a Zala megyei falugazdászok kezdeményezésére jutottak külön támogatási rendszerbe beépítve kiegészítő (hektáronként 75 ezer forint) támogatáshoz.

Emlékeztetett, hogy Zala megyében Surd és Nagykanizsa környékén található karácsonyfa ültetvényeknek évtizedes múltja van. A közvetlen támogatásokból az elmúlt évben a családi vállalkozásként működő ültetvények kiestek, de az kiegészítő támogatásnak köszönhetően a megyében 174 (egy hektárnál nagyobb területen működő) vállalkozás nyújthatott be kérelmet.

Úgy vélte, a zalai gazdálkodók a növénytermesztésben, állattenyésztésben is jól teljesítettek. A vadkár, a piaci körülmények, valamit az időjárási viszonyok miatt a terméseredmények eltérőek: a megye egyes részein átlag alatti volt a hozam, de volt, ahol a kedvező körülményeknek köszönhetően kimagasló termésátlagot értek el.

A gabonapiacon áremelés volt tapasztalható, ezért azok a gazdák, akik előre lekötötték a terményeiket, alacsonyabb profitot tudtak elérni. Ugyanakkor a műtrágya árának több mint négyszeres emelkedése magával hozza, hogy magasabb összeget kell a gazdálkodóknak a növénytermesztésre invesztálni – jelezte.
Összegzésként elmondta: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) aktív évet zárt, igyekeztek mindent megtenni, hogy a koronavírus-járvány időszakában minél kevesebb hátrány érje a tagságot. – közölte az állami hírszolgálat.

Hogyan könnyítsd meg a történelemtanulást?

(x) Az iskolában mindenkinek megvan a maga rettegett tantárgya. Sokak számára okoz nehézséget a matematika vagy épp a kémia, fizika, biológia. Mások számára a történelem az, amely rengeteg bosszúságot okoz. 

A történelemmel kapcsolatban sokan vélekednek úgy, hogy csak be kell magolni mindent, és kész. Ez azonban nem túl jó hozzáállás, hiszen egyrészt így sokkal könnyebben elfelejtjük a tanultakat, másrészt elveszik a tanulás öröme. 

De vajon miért akkora mumus sokak számára a történelem, és mit lehet tenni azért, hogy könnyebben menjen a tanulás? Cikkünkben hoztunk néhány hasznos tippet! 

Miért nehéz történelmet tanulni? 

Sok diák küzd a történelemtanulással. De vajon mi áll a nehézségek hátterében? 

Vannak, akiknek az adatok jelentik a problémát. Hiába értik a történéseket, mégsem képesek könnyedén a fejükbe vésni az évszámokat, a helyszíneket vagy épp a neveket. Sajnos a dolgozatok, felelések, vizsgák során mégis sokszor kérik vissza ezeket az információkat. 

Másoknak az okoz gondot, hogy alapvető hiányosságokkal küzdenek az önálló tanulás terén. Az iskolákban sokszor nincs elég idő vagy kapacitás arra, hogy a gyerekeket megtanítsák a hatékony tanulásra. Épp ezért képtelenek átlátni a lényeget, elvesznek a részletekben, ami megnehezíti a helyzetüket. 

Ezenkívül az is problémát szokott jelenteni, hogy a gyermekek nem feltétlen értik a tanultakat. Egyszerűen bemagolják a leckéket, ám ez nem rögzül olyan mélyen, így később képtelenek lesznek átlátni a főbb összefüggéseket, ami nagyon nehézzé teheti a történelem megértését. 

Ezekre lesz szükséged 

Szerencsére lehet tenni azért, hogy a történelemtanulás könnyebb legyen! 

Bár az iskolákban megszokták határozni a kötelező tankönyveket, ez nem azt jelenti, hogy a gyerekek nem tanulhatnak másból. Sőt! Ha úgy érezzük, hogy a nem megfelelő könyv kerül elő az órákon, akkor ideje beszereznünk olyan történelemkönyveket, amely megkönnyíti a tanulást. Az Oxford Corner Könyvesbolt kínálatában többféle kiadványt találhatunk, a történelemkönyvektől kezdve a munkafüzeteken át az atlaszokig. 

További hasznos tippek a tanuláshoz

Természetesen a hatékony tanulás nem csak az eszközöktől függ. Többféle módszer létezik, amelyek segítséget nyújthatnak a hétköznapokban. 

  • Készítsünk vázlatot! Rögzítsük a legfontosabb évszámokat, eseményeket, neveket, de törekedjünk arra, hogy valóban csak a lényeget jegyezzük le! Ha már megvannak a legfontosabb információink, máris könnyebb lesz visszaidézni a többit. 
  • Használjunk szövegkiemelőt, színes filceket, tollakat, és ezekkel emeljük ki a lényeget! Ez is segít a tanulás megkönnyítésében.
  • Egy-egy lecke végén próbáljuk meg összefoglalni a lényeget a saját szavainkkal. Ha ez sikerül, akkor tényleg megértettük a leírtakat. Ha nem, érdemes még egyszer átfutni a szöveget!

Ha tehát eddig nem leltük örömünket a történelemtanulásban, akkor érdemes kipróbálni a felsorolt tanácsokat! 

Konténeres sittszállítás építkezésnél? Ezt érdemes tudni

(x) Mielőtt az építkezéshez konténeres sittszállítást rendelünk, pár dologgal tisztában kell lenni. Eleve tudnunk kell, hogy pontosan mitől szeretnénk így megszabadulni, és hogy azt lehetséges-e így elszállíttatni. Majd nem árt tudni azt sem, hogy mekkora mennyiség elszállítása várható, és mikor. És persze tisztában kell lennünk azzal is, hogy mikor kell területfoglalási engedélyt kérnünk. Nézzük is meg ezeket szépen sorban.

Konténeres sittszállítással csak sitt szállítható?

Nem feltétlen. Persze alapvetően ahogy az a nevében is benne van, sitt elszállításáról van szó. De ez nem zárja ki azt, hogy mástól is megszabadulhatunk így.

Az építkezések, bontások és felújítások során sok esetben nem csak sitt keletkezik. Számos hulladéktípusról kell ilyenkor gondoskodnunk. Lesznek itt persze malter, tégla és betondarabok is, de akár a nyílászárókról vagy épp az építőanyagok csomagolásáról is gondoskodnunk kell. Ez pedig már nem tiszta sittet jelent természetesen.

A rendeléskor nekünk ezt is közölnünk kell a szállító partnerünkkel. Ők pedig segíteni fognak, hogy milyen módon, hogyan pakoljuk meg a fémtárolójukat. Alapvetően egyébként úgy kell, ha ilyen vegyes hulladékról van szó, hogy alul legyen a szóródó anyag. Ezzel fogjuk ugyanis védeni attól, hogy útközben elszórják. Majd erre mehet rá minden más, amit megbeszéltünk a céggel.

Fontos tudni azonban, hogy veszélyes hulladékot nem fogunk tudni így elszállíttatni. Egyrészt nem szerencsés egy nem lebomló anyag közé bármilyen, környezetre veszélyes anyagot tenni. Másrészt ahhoz, hogy ezt kezelhesse egy cég, külön engedélyre van szüksége, meg kell teremtenie a feltételeit. Ha valamilyen veszélyes anyagot akarsz elszállíttatni, mindenképp kérdezz rá előtte a szállítást végző cégnél, hogy meg tudják-e oldani a kezelését.

Mennyi is az annyi?

Konténeres sittszállítás esetén az egyik legnehezebb feladat az, hogy megsaccoljuk annak mennyiségét, hogy mennyi elszállítandó hulladékunk lesz. Ez fontos, mert meghatározza a rendelendő konténer méretét, ami pedig az árakat fogja befolyásolni. Szánj rá időt, mert pénzt spórolhatsz vele.

Annyi segítséget tudunk adni, hogy tapasztalatok szerint alábecsülik a várható hulladékmennyiséget. Te ne ess ebbe a hibába! Körülbelül 20-30%-ot nyugodtan számolj rá a becsült mennyiségre. Ezzel elkerülheted azt, hogy éppen ne férjen bele, és ezért több körrel kelljen megoldani az elszállítást. Ez ugyanis sok plusz költséget jelentene.

Kell területfoglalási engedély?

Két lehetőség van. Ha saját területeden, portán belül el tudod helyezni a konténert, akkor nincs semmi probléma. Csak arra kell figyelned ebben az esetben, hogy olyan hely legyen kijelölve, ahova biztonságosan be tud menni a szállító jármű. Ellenben ha csak közterületen helyezhető el, akkor az engedélyköteles lesz. A területfoglalást a helyi önkormányzatnál tudod kezdeményezni.

Konténeres sittszállítás: mutatjuk, hogyan válassz szállítót

(x) A konténeres sittszállítás egy nagyon praktikus megoldás mindenki számára, aki gyorsan és hatékonyan szeretne nagyobb mennyiségű sittől megszabadulni. Szinte minden építkezésnél lehet látni ilyen konténereket.

De honnan, kitől jönnek ezek? És ha nekem van szükségem erre, akkor hogyan válasszak megbízható, gyorsan dolgozó céget? Lássuk!

Mire kínál megoldást a konténeres sittszállítás?

Ez a megoldás alapvetően az építkezések, bontások és felújítások helyszíneinek hulladékmentesítésére szolgál. Gyors és hatékony megoldás ott, ahol nagyobb mennyiségű sitt, építési vagy bontási hulladék keletkezik.

Hogy mitől lehet így megszabadulni? A bontásból származó maltertől, tégladaraboktól, kisebb betondaraboktól, hulladéktól, építőanyagok csomagolásától, de akár a nyílászárók kereteitől is. Legyen szó lakóingatlanokról, családi házakról, tárolókról, egész csarnokokról, ha bontásról, építésről vagy csak felújításról van szó, ez hatékony megoldást jelent.

De vannak, akik nem csak erre használják. Sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy rögtönzött lomtalanítást kérjenek így maguknak. Erre szükségünk lehet pl. ha öröklünk. Sok, számunkra értéktelen lom előkerül ilyenkor. Ezektől mielőbb szabadulnánk. Ilyen eset az is, amikor költözünk, de az új házban az előző tulajdonos vagy albérlő minden lomját ott hagyta. Bár az ő kötelessége lett volna megszabadulni tőle, ez ilyen esetben mégis ránk hárul.

Milyen szállító céget válasszak?

Ahhoz, hogy valóban gördülékeny legyen a konténeres sittszállítás, találnunk kell egy megbízható céget. Nem árt, ha nem most kezdték, jó, ha van több évtizedes tapasztalatuk, és kialakult már náluk egy bevált folyamatrendszer. Ez fogja biztosítani azt, hogy minden flottul megy, időben történik minden, és ha bármi probléma merül fel, arra van megoldásuk. Ez egy jó fuvarszervezést, nagyobb flottát, szakképzett munkaerőt feltételez. De így lesznek igazán gyorsak, hatékonyak.

Nagyon fontos a flotta mellett a konténerek száma is. Ha egy cég csak annyival rendelkezik, ahány teherautója van, az nem lesz sem gyors, sem hatékony. Szerencsére van olyan cég is a piacon, akiknél nagy flotta és akár 1000 konténer is várja a bevetést. Na egy ekkora állománnyal már lehet mit kezdeni. Ezzel már egy jó fuvarszervezéssel rengeteg helyre érhetnek ki párhuzamosan. És az sem okoz majd gondot, ha valahol egy hétre ott kell hagyniuk a tárolót, mert bőven van utánpótlás.

Az engedélyek

Nagyon fontos az is, hogy a cégnek meglegyenek a megfelelő engedélyei, egy bejegyzett, működő cég legyen mögöttük. Ez azért fontos, mert így lesz csak biztosítva az, hogy megfelelően lesz kezelve a tőlünk elszállított hulladék. Jó lenne elkerülni az út szélén kiborított hulladékhegyeket. Minden hulladékot vagy újra kellene hasznosítani (ha lehetséges), vagy a megfelelő, engedéllyel rendelkező lerakóba kellene elhelyezni.

A salátafogyasztás jótékony hatásai

(x) Aki egy kicsit is képben van az egészséges táplálkozással, az pontosan tudja, hogy a gyümölcsök és zöldségek mennyire fontos részei étrendünknek. Fogyasztásuk naponta több alkalommal is ajánlott, amelyet különböző formákban tehetünk meg, többek közt salátaként. 

A saláták evése pozitív hatással van az egészségünkre, köszönhetően a gyümölcsökben és zöldségekben található értékes anyagoknak. Minél gazdagabb a salátánk, minél többféle összetevőből állítjuk össze, annál inkább hasznos számunkra! 

De pontosan milyen egészségügyi előnyöket köszönhetünk neki, és milyen formában érdemes ennünk? Cikkünkben összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat! 

Mitől olyan egészséges? 

A rendszeres salátafogyasztás pozitív hatással lehet ránk. De vajon pontosan mire számíthatunk? 

Egyrészt a saláták rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak (értelemszerűen attól függően, hogy milyen alapanyagokból állnak). A legtöbb növényben található A-, B- és C-vitamin, bizonyos zöldségek és gyümölcsök azonban egyéb értékes anyagokat is tartalmazhatnak, mint például vas, nátrium, foszfor vagy kálium. 

A saláta másik nagy előnye, hogy nagy mennyiségben tartalmaz rostot, amely szintén elengedhetetlen a szervezetünk számára. A rost hozzájárul a könnyű és gyors emésztéshez, illetve ennek hála elkerülhetjük a kellemetlen emésztési panaszokat is. 

Ezek a növények általában serkentik az anyagcsere-működést is. Ennek köszönhetően például azoknak is javasolt a fogyasztása, akik épp fogyókúráznak. 

Ha tehát eddig nem tettük volna, érdemes minél több salátát fogyasztani egészségünk érdekében, mivel szervezetünknek szüksége van ezekre az értékes anyagokra. 

Hogyan fogyasszuk?

Ha kedvet kaptunk a salátaevéshez, akkor jó hír, hogy ennek ma már számos módja van. 

A saláták többsége otthon is gyorsan és egyszerűen elkészíthető, ám ha épp rohanunk, vagy egyszerűen csak nem szeretnénk vele vesződni, akkor különböző salátabárokban is hozzájuthatunk kedvenceinkhez. A szegedi Zöldlevelecske Salátaműhely saláták széles választékát kínálja, hogy biztosan mindenki megtalálhassa az ízléséhez leginkább passzoló variációt. 

Jó hír, hogy a saláták ma már igazán változatos összetevőkből állnak, így ha unod a hagyományos Cézár-salátát vagy tonhalsalátát, akkor számtalan különlegességet kipróbálhatsz. Például léteznek olyan változatok, ahol egyszerre kapnak helyet a gyümölcsök és zöldségek, de olyanok is, amelyek olyan extra összetevőket tartalmaznak, mint például a húsfélék, olajos magvak vagy sajtfélék. 

Összességében tehát a saláták fogyasztása jó hatással van az egészségünkre, ezért érdemes rendszeresen beiktatni ezeket étrendünkbe. Ne aggódjunk, ma már annyiféle verziója létezik, hogy biztosan megtaláljuk azt, ami megdobogtatja a szívünket. 

Túl szép, hogy igaz legyen!

Legyen résen és ne dőljön be a hamis internetes ajánlatoknak! Annak érdekében, hogy ne váljon csalás áldozattá, fogadja meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsait.

Zala megyében is folyik nyomozás olyan csalással végződő ügyekben, mely során kiberbűnőzök visszautasíthatatlannak tűnő befektetések, pénzügyi kiskapuk lehetőségével kecsegtetve vagy nem várt nyeremény meséjével vertek át és károsítottak meg embereket.

A módszerek változatosak, de a csalások közös jellemzője mindig valamiféle mézesmadzag. Jellemző, hogy az elkövetők különböző online hirdetési felületeken osztanak meg rendkívüli hozamokat ígérő befektetési lehetőségeket – jellemzően híres magyar közéleti személyiségek arcképét ábrázolva, amivel igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy ezek a személyek is befektettek a kihagyhatatlan ajánlatba. Előfordulhat, hogy a csalók e-mailben vagy telefonon maguk keresik fel a potenciális áldozatokat és egy rendkívüli nyereményről értesítik őket.

Ha a csalóknak sikerül elaltatni a kiszemelt személy elővigyázatosságát, kezdeti befektetésként vagy a nyeremény feltételként különböző összegű tranzakciók, utalások végrehajtására bírják rá őket, amit természetesen az áldozatok nem látnak többé viszont.

A következő néhány egyszerű szabály betartásával elkerülhető, hogy Ön is sértetté váljon:

  • Ha befektetési lehetőségre hívják fel a figyelmét asz interneten, mindig ellenőrizze a hirdetések nyelvezetét, hiszen az sokszor helytelen magyar kifejezésekkel tűzdelt, automatikus fordítóprogrammal generált sablon szöveg.
  • A befektetés előtt először mindenképpen internetes keresésekkel tájékozódjon az adott szolgáltatás válóságtartalmáról.
  • Ha egy szolgáltatás feltűnően nagy hozamot ígér, akkor érdemes gyanúval kezelni!
  • A hamis profilokban, értékelésekben, véleményekben, hivatalosnak tűnő iratok tartalmában sem szabad feltétel nélkül megbízni, hiszen sokszor ezeket a csalók maguk hozzák létre illetve teszik közzé.
  • A közéleti szereplők, ismert személyek általában nem reklámoznak befektetési formákat.
  • A befektetések során ne adják meg személyes adataikat az interneten, ne küldjenek illetéktelen személyeknek okmánymásolatokat, illetve ne adjanak távoli hozzáférést számítógépükhöz!
  • Ha telefonon keresik fel, minden esetben kezelje fenntartással az ismeretlen hívásokat!
  • Soha ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, interneten a bankkártyája adatait, netbankja belépési adatait! A bankok az ügyintézés során soha nem kérik az ügyféltől ezeket az információkat, mivel az ügyfél-azonosítás során a valódi banki dolgozó ezen adatokat látja!
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja azt Önnek! Ilyet a bankok soha nem kérnek az ügyfelektől és még arra sem kötelezik őket, hogy a netbankot használják.

Gondoljon bele! Ha egy vadidegen odalépne önhöz az utcán, hogy nyert 10 millió forintot, elhinné? Ha egy ismeretlen személy az utcán a PIN kódját, bankkártya adatait kérné, megadná?

Ha élőben nem hiszi el, online se dőlj be! Ne hagyja, hogy az internetes csalók átverjék! – hívja fel a figyelmet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Történelmi útvonalak, amelyeken érdemes végig utazni

(x) Amint utazásra van alkalmunk, úgy évszaktól függetlenül bizony tud fejtörést okozni a megfelelő úticél kiválasztása. Legyen szó egy hosszú hétvégéről, egy téli szünetről vagy akár egy pár hetes nyári szabadságról, lehetőségek tárháza nyílik meg előttünk.

Mivel mindössze egy pár klikkeléssel tudunk jegyet és szállást foglalni, illetve bármilyen információhoz hozzájutni, így már csak egy kérdés maradt hátra: hova is megyünk? Persze mindig lehet mondani, hogy most inkább nem, maradjunk otthon, majd utazunk legközelebb. A pár extra szabadnapot könnyen és jogosan el tudjuk tölteni otthon is a családunkkal, olvasással, az internet világában játékokkal, online fogadás lehetőségekkel, esetleg egyszerűen csak pihenéssel és alvással. Viszont, ha mégis az utazás mellett döntünk, akkor már pakolás közben, de legkésőbb a repülőtérre tartva a levegőben érezzük a ránk váró napok tömény izgalmát.

Bár kicsit több időt és anyagiakat igényel, de a nagy kalandokra vágyókat érdekelhetik az alábbi, egyrészt történelmi, másrészt kultikus utak.

Akit valaha is érdekelték a hosszabb autós utak, az biztos hallott a több amerikai államon áthaladó Route 66-ról. A keletet a nyugattal összekötő utat 1926-ban kezdték el építeni. Érdekesség, hogy a Chicagót Los Angelessel összekötő útnak a megépítése mindössze 11 évig tartott. Természetesen az évek alatt voltak kisebb nagyobb változtatások, de a történelmi Route 66 jelentős része a korabeli hangulatot adja vissza. A 8 államon (Kalifornia, Arizona, Új-Mexikó, Texas, Oklahoma, Kansas, Missouri, Illinois) áthaladó útra érdemes minimum 2-3 napot rászánni.

Történelmi jelentőséggel bír a Szent Jakab-út (spanyolul Camino de Santiago vagy egyszerűen El Caminó). Ez a régi zarándokút a Spanyolország északi részén található Galícia tartományának a fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A legenda szerint az itt található székesegyházban található idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Az ide vezető kalauz 4 különböző útvonalat említ, így mindenki megtalálhatja a számára legkézenfekvőbbet. Az úton nem csak vallásos indíttatásból indulnak el az emberek, hanem egyre inkább azok is, akik keresnek valamit – akár saját magukban, akár szimplán válaszok után kutatva. Említésre méltó, hogy 1993 óta az UNESCO Világörökségnek a része.

A művészet, azon belül is a festészet hódolóit érdekelheti a Belga Művészeti útvonal. A 268 km hosszú út 4 történelmi városon halad át: Brüsszel, Antwerpen, Brugge és Gent. Az erre járok az említett városokban található híres németalföldi festők kiállításain kívül megcsodálhatják Belgium történelmi városainak építészetét, a rengeteg kulturális rendezvényt és nem utolsó sorban megkóstolhatják az okkal híres belga söröket.

Bár valamelyest feledésbe merült, érdemes egy pillantást vetnünk a 60-as, 70-es években nagy népszerűségnek örvendő Hippi útvonalra (Hippi trail). Az akkori szabadságra vágyó és egyben alternatív útvonalakat kereső fiatalok egy egészen szokatlan útvonallal álltak elő, ami idővel kultikussá vált. Az út sokszor Nyugat-Európából indult, de klasszikus kiinduló pontnak számított Isztambul városa, ahonnan az út Iránon, Afganisztánon, Pakisztánon, Indián át haladt egészen Nepálig. A számtalan országot, kultúrát és tájat magába foglaló út okkal vonzotta a kalandra vágyókat. A jelenlegi politikai helyzetnek köszönhetően (gondoljunk például Afganisztánra) ma már kicsit nehezebb dolgunk van, ha az eredeti útvonalat szeretnénk követni, azonban ihletet mindenféleképpen lehet belőle meríteni.

Mindezek mellett rengeteg más, például kulturális, történelmi, vallási, gasztronómiai út várja világszerte az utazókat – igazán nincs más dolgunk, mint eldönteni, hogy mit is szeretnénk látni utazásunk során.

Életveszélyes a Balaton jege!

Életveszélyes jelenleg a Balaton jegén tartózkodni – figyelmeztetett a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrségi honlapon.

Azt írták: a tó parti sávjának egyes részein és a kikötőkben csütörtök hajnalra kialakult jég mindössze 1-3 centiméter vastag, így alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra.

(Faágakra fagyott jég Fonyódon, a Balaton-parton 2022. január 12-én. MTI/Varga György)

A szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az kellő szilárdságú, nem olvad, nem mozog – hangsúlyozták.
„A gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 centimétert” – közölték.

Kitértek arra is, hogy jeges vízből mentett embert nem szabad azonnal túlfűtött, meleg helyre vinni, a jeges ruházatától megszabadítva fokozatosan kell felmelegíteni és orvosi ellátásban kell részesíteni.

Felhívták a figyelmet arra, hogy „tilos a szabad vizek jegén tartózkodni: éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével, kikötőkben és veszteglőhelyeken, valamint folyóvizeken”.

A rendőrök fokozottan ellenőrzik a jégen tartózkodás szabályainak betartását. A szabályszegőket rajtuk kívül a közterület-felügyelők, a halászati őrök és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv ügyintézői is figyelmeztethetik, de 5 ezertől 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal vagy szabálysértési eljárás indítása mellett akár 150 ezer forint pénzbírsággal is sújthatják – olvasható a közleményben. MTI

Világos nappal ugrott őz egy autós elé Sormásnál

Vadbalesetekről is adott tájékoztatást és közölt fotókat csütörtöki közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy 45 éves nagykanizsai férfi január 12-én (szerdán) reggel 6 óra 40 perckor a 7401-es számú úton Gellénháza irányából Nagylengyel felé, amikor a 13-as kilométerszelvénynél egy őz ugrott a gépjárműve elé, melyet elütött. A vadon élő állat tovább szaladt.

Egy 49 éves rigyáci nő közlekedett szerdán délelőtt 7 óra 30 perckor a 7-es számú főúton Sormás irányából egy személygépkocsival, amikor egy őz ugrott a járműve elé, melyet elütött. A vad életben maradt, amelyet az illetékes vadásztársaság elszállított.

Egy 43 éves letenyei nő délután Nagykanizsán a Kisfaludy Sándor utcában az úttest bal oldalán várakozott egy személygépkocsival, és amikor el akart indulni figyelmetlensége miatt nekigurult az előtte szintén várakozó személygépkocsi hátuljának.

1 213 214 215 216 217 795