Szálláshelyeket biztosítanak Nagykanizsán az Ukrajnából menekülteknek

Az Ukrajnában zajló háborús agresszió miatt fontos, hogy segítsünk mindenkit állampolgárságtól és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, aki a háború miatt kiszolgáltatott helyzetbe került.

A bajba jutottak számára egészségügyi ellátást és szálláshelyet biztosítunk és alakítunk ki városunk több pontján, hogy megfelelő és biztonságos körülményeket teremtsünk mindazoknak, akik ezt kérik.

A Nagykanizsára érkező menekültek ellátására intézményeink, cégeink és a nemzetközi és magyar szolgálatok már segítő kezüket nyújtották; szálláslehetőséget, közösségi termeket, gyűjtőpont-lehetőségeket biztosítottak:

(Fotó: Magyar Rendőrség – Facebook)

A Nagykanizsai Központi Óvoda menekültek gyermekeit is fogadni tudja.

A Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde a legkisebbeknek is segítséget tud nyújtani.

A Kanizsa Kulturális Központ szolgálati lakással egy családnak tud szállást biztosítani, míg a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény konyhai szolgálattal akár idősek fogadását is lehetővé teszi.

A VIA Kanizsa Zrt. a Sportszállójában 28 fő elszállásolására van lehetőség.

A Nagykanizsai Szakképző Centrum 33 fő befogadását tudja vállalni.

Szükség esetén 10 önkormányzati bérlakást is biztosítani tudunk.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt gyűjtőpontokká válnak, és városunk óvodái és bölcsődéi is gyűjtést szerveznek, várják a felajánlásokat.

Az adománygyűjtő szervezetek elérhetőségéről, a támogatások lehetséges módjairól Nagykanizsa honlapján közzétettünk egy listát, amely az alábbi linkre kattintva érhető el: https://nagykanizsa.hu/megtekintes/lap/4729 – tudatta hétfőn Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Zalakomárban passzolta el a gyermekotthonból ellopott telefont

Tavaly január 19-én reggel Zalaegerszegen, a Landorhegyi út 35. szám alatti gyermekotthonban egy kiskorú fiú rábeszélte nevelt-társát, egy 2005-ben született zalakomári fiatalembert – a vádlottat -, hogy lopja el társuk mobiltelefonját, melyet később együtt értékesítenek.

A vádlott elkérte a még ágyban lévő kiskorú sértett Samsung Galaxy A5 típusú mobiltelefonját, hogy játsszon rajta. Körülbelül 20 perc után visszaadta a telefont, amit az ébren lévő sértett párnája alá tette.

Rövid időre távozott a helyiségből, amikor visszatért a szobába, a kiskorú sértett már aludt. Ekkor a vádlott kivette a sértett telefonját a párnája alól, magával vitte és átadta társának.

A 13 óra 15 perckor induló busszal a vádlott és társa Galambokra, majd Zalakomárba utaztak, ahol a telefont tartozása fejében a vádlott társa egy „Iboly” nevű nőnek adta, aki nem tudott a készülék származásáról. A vádlott a cselekménnyel 10.500 Ft kárt okozott a sértettnek, mely nem térült meg.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta hétfőn honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Tolatásból baleset a 74-esen

Egy 80 éves osztrák állampolgárságú férfi február 27-én (vasárnap) 11 óra 40 perckor a 74-es számú főút 32-es kilométerszelvényénél az úttestre merőleges, földes bejáróról hátramenetet hajtott végre, és a járműve hátsó részével nekiütközött az úttesten közlekedő 21 éves zalaegerszegi nő által vezetett gépjárműnek.

Az ütközést követően az utóbbi autó lehajtott az úttestről egy erdős területre, míg a másik gépjármű keresztülhaladt az úttesten és egy vízelvezető árokban állt meg, ahol egy oszlopnak ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt – tudatta hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Teniszverseny volt a Kanizsa Teniszcentrumban

Sikeresen lezajlott a Kanizsa Teniszcentrumban az 5. nyílt amatőr páros teniszverseny. 18 induló 23 mérkőzés színvonalas mérkőzések.
Külön öröm számunkra a fiatalok indulása és játéka, főleg úgy, hogy szüleik is végig szurkoltak nekik és a tapasztalt játékosok is dicsérték őket.

Kiegyensúlyozott mezőny jött össze, nagyszerű mérkőzések és izgalmas csaták jellemezték.
A győzelmet a fiatal Tóth Benett-Kerkai Alex/Energia Szabadidősport Klub-Zalaegerszeg/ szerezte meg, Benett folytatta győzelmi sorozatát.

Végeredmény:

1. Tóth Benett-Kerkai Alex/Energia Szabadidősport Klub-Zalaegerszeg/
2.Takács Pál-Kovács Nándor/Nagykanizsa/
3.Molnár József-Horváth Árpád/Zalaegerszeg-Sárvár/
4.Lévai Csaba-Tóth Attila/Energia Szabadidősport Klub/

A pontverseny állása az 5. forduló után:

1.Tóth Benett/Energia/75 pont
2.Molnár József/Zalaegerszeg/65 pont
3.Walter Péter/Energia/61 pont
4.Constantin Filip/Kanizsa TC/60 pont

Mindenkinek köszönik a részvételt és a sportszerű mérkőzéseket. Remélhetőleg nem ez volt az utolsó verseny a Kanizsa Teniszcentrumban.
A következő tervezett verseny 2022.04.02. ami amatőr nyílt páros verseny lesz – értesültünk a napokban Baranyás Zoltán főszervezőtől.

Baleset Iharosberénynél a 61-esen

Árokba sodródott egy személygépkocsi a 61-es főúton, Iharosberény közelében még pénteken délután 17 óra körüli időben. Az autóban ketten utaztak. A helyszínre a nagykanizsai hivatásos, a csurgói önkormányzati és a helyi önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet, majd segítettek a forgalom irányításában.

A rajok a helyszínt átadták a rendőrségnek. A műszaki mentés ideje alatt a jelzett szakaszon teljes útzár volt érvényben – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotó: Nagykanizsa HTP)

Úgy értesültünk, hogy a baleset során egy személy az autóba szorult, akit a tűzoltók kiemeltek a Hondából, majd a sérültet a nagykanizsai kórházba szállították a mentők.

Hószállingózás, hózápor jöhet

Az esti, éjszakai órákban a gomolyfelhőkből északnyugaton megszűnik a záporos csapadék, ugyanakkor egy zártabb felhőzetből főleg a délkeleti, déli megyékben helyenként számítani lehet gyenge esőre, havas esőre, majd délnyugaton főként a hegyekben néhol hószállingózásra is.

Vasárnap az ország nagy részén több órára kisüt a nap. A déli órákig a déli, délnyugati megyékben maradhatnak erősebben felhős vidékek, helyenként kisebb eső, néhol havas eső, a hegyekben esetleg hószállingózás előfordulhat, majd ott is szakadozik, csökken a felhőzet.

A késő délutáni, esti óráktól észak, északkelet felől érkezhetnek kisebb-nagyobb felhőtömbök, amelyekből kialakulhat zápor, hózápor. Az északi, északkeleti szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +2 fok között várható, ennél hidegebb az északi szélvédett tájakon valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 6 és 11 fok között alakul – tudatta szombaton az állami hírszolgálat.

(Havazás Nagykanizsán. Fotó: archív. Horváth Valéria)

Benkő Tibor: Magyarország védelme elképzelhetetlen erős honvédség nélkül

Magyarország védelme, az állampolgárok biztonságának garantálása elképzelhetetlen az erős, ütőképes Magyar Honvédség nélkül – jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Szentesen. Benkő Tibor egy lakossági fórumon hangsúlyozta, a biztonsági környezet rendkívül gyorsan és élesen változik, újabb kihívások, kockázatok jelennek meg, amelyeket „helyettünk senki nem fog megoldani”.

Hozzátette, egyre több instabil állam van a világban. Bár sokan mondják, hogy messze van Irak, Afganisztán, az afrikai államok, az ottani konfliktusok hatásai azonban ideérnek hozzánk. A kormány álláspontja következetes, a problémákat ott kell megoldani, ahol azok keletkeznek – szögezte le a miniszter. A NATO szerint Európa keletről és délről kettős fenyegetettségnek van kitéve, melyek metszéspontjában van Magyarország – közölte Benkő Tibor.

(T72-es típusú harckocsik gyakorlatoznak az 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképző Bázisán Hajdúhadház közelében 2022. február 25-én. A Magyar Honvédség alakulatai folyamatosan érkeznek a keleti országrészbe. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
(A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred útnak induló katonái a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred gyakorlóterén 2022. február 25-én. Az ezred keleti országrészbe, Debrecen és Hajdúhadház térségébe átcsoportosított egységei kettős, humanitárius és katonai feladatot látnak el. Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Kiemelte, Oroszországgal szemben kettős megközelítést kell alkalmazni. A NATO-nak erőt kell mutatnia, szükség van az elrettentésre éppúgy, mint a párbeszédre, a józan észre, előrelátásra. A régóta alkalmazott szankciós politika azonban láthatóan nem éri el a célját – fejtette ki a honvédelmi tárca vezetője.

A miniszter azt mondta, Magyarország elég erős ahhoz a NATO-n belül is, hogy önálló erővel oldja meg azokat a feladatokat, amelyekhez más tagországok csak nemzetközi segítséggel láttak hozzá. A szentesi műszaki ezredből is ezért indultak egységek a keleti országrészbe, hogy ott a lakosságnak biztonságot nyújtsanak.

(Gidrán típusú páncélozott harcjárművek és Mi-24 típusú harci helikopterek gyakorlatoznak az 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképző Bázisán Hajdúhadház közelében 2022. február 25-én. Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt)

Benkő Tibor leszögezte, az Ukrajnából érkezőket be kell fogadni, mert ők valóban menekültek, számukra az első biztonságos országot Magyarország jelenti, szemben azokkal, akik délről a Nyugat-Balkánon keresztül érkeznek.

A miniszter előadásában úgy fogalmazott, a Magyar Honvédség a korábbi évtizedekben teljes leépülésen ment keresztül, ezért nagy volumenű, gyors fejlesztésre volt szükség. Álláspontja szerint politikai felelőtlenség volt 2003-ban a laktanyák bezárása, a technikai eszközök elherdálása, a képességek megszüntetése.

A politikusok – nemcsak Magyarországon – hibásan várták a védelmi képességeket a NATO-tól, hiszen a szövetség erejét a tagországok adják – mondta.

Kérdésekre válaszolva a miniszter kifejtette, véleménye szerint Oroszországnak Ukrajna teljes területére nincs szüksége, de az ország jelentős, stratégiai részeire, így a Fekete-tenger partvidékére igen. Azt azonban nem tudni, mi lesz „a megmaradó Ukrajna sorsa”. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt is bejelentette, céljuk Ukrajna demilitarizálása – tette hozzá. MTI

Utastájékoztató-rendszeres, USB-töltőpontos buszok a Nagykanizsa-Budapest útvonalon

Két nagy befogadóképességű autóbusszal gyarapodott a Volánbusz Zala megyei járműállománya, amelyet a közeljövőben újabb buszokkal egészítenek ki – tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
A közlemény szerint az új járművek beszerzésére a Volán Buszpark Kft. 2021 elején írt ki közbeszerzési eljárást, amelynek köszönhetően 50 hosszú kivitelű autóbusz kezdte meg szolgálatát országszerte. Ebből két jármű Zala megye útjain állt forgalomba olyan útvonalakon, amelyeken évente több mint 500 ezer utas számára biztosítanak komfortosabb utazást.

A nettó 167 millió forint értékben beszerzett két Volvo 8900-as jármű 95 férőhelyes, alacsony belépésű, akadálymentes kialakítású, szóló kivitelű. A légkondicionált járműveket környezetkímélő, Euro 6e besorolású motor hajtja, rendelkeznek elektronikus utastájékoztató-rendszerrel, USB-töltőpontokkal és fedélzeti kamerarendszerrel is.

A tavaly ősszel aláírt újabb beszerzési megállapodásnak köszönhetően a közeljövőben érkezik két új, a távolsági közlekedés igényeinek megfelelően normál padlós Mercedes-Benz Intouro M típusú szóló autóbusz is a Keszthely-Győr útvonalra. A légkondicionálóval ellátott járművek 73 utast szállíthatnak, rendelkeznek kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztató-berendezéssel és USB-töltőpontokkal is.

Néhány héten belül forgalomba áll öt újszerű, Setra S 516 HD/2 típusú, távolsági autóbusz is a Zalaegerszeg-Budapest és a Nagykanizsa-Budapest útvonalon. Az 56 utas szállítására alkalmas, légkondicionált, környezetkímélő buszokon fedélzeti utastájékoztató-berendezés és USB-töltőpontok teszi kényelmesebbé az utazást.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy tavaly négy MAN Lion’s City GL A23 csuklós, valamint 32 Credobus Econell 12 típusú szóló autóbusz került Zala megyébe, így a helyközi járműállomány 14 százaléka megújult, a teljes flotta átlagéletkora pedig 14,7-ről 11 évre csökkent. A most bemutatott két új járművel együtt 2018 óta már 61 új autóbusz biztosítja a magasabb színvonalú kiszolgálást.

A folyamatos fejlesztésekkel szeretnék elérni, hogy autó helyett minél többen üljenek buszra, hiszen a közösségi közlekedés választása könnyen, bárki által megtehető lépés a környezetvédelem és a fenntartható jövő felé vezető úton – fogalmazott az elnök-vezérigazgató.

A közlemény kitér arra is, hogy a MÁV-Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb közösségi közlekedési szolgáltatások várják az utasokat. A Volánbusz 2018-ban indult járműfiatalítási programja keretében – a tavaly év végéig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – 1700 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba.

A társaság idén további 1000 új jármű beszerzését tervezi, a nagyarányú járműfiatalítás eredményeként az év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 45 százaléka megújulhat, és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet. MTI

Nem fogadta el Nagykanizsa közgyűlése a város költségvetését

Több mint kétórás vita után, a testületben többséget adó Éljen VárosunNk! Egyesület (ÉVE) elutasításával nem fogadta el csütörtökön a város polgármester által beterjesztett költségvetését Nagykanizsa közgyűlése; a testület nem szavazta meg a polgármester és az alpolgármester illetményemelését sem.

A soron kívüli ülésen a 26 milliárd forintos főösszeggel készült költségvetésről Balogh László (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta: nehéz volt egyensúlyt teremteni a bevételek és a kiadások között, kényszerpályán is mozog a város a kisvállalkozásoknak adott kedvezmények okán 604 millió forinttal csökkenő iparűzésiadó-bevétel miatt, illetve a kormánnyal szembeni ellenzék frakciójának előzetesen jelzett költségvetési tervei miatt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a tavalyihoz képest 439 millió forinttal több állami támogatást kap idén a város, és a még tavaly megítélt 588 millió forintos fejlesztési forrást is felhasználhatja idén.

(A nagykanizsai képviselő-testület a 2019-es alakuló ülésén. Fotó: archív. Vízvári József)

Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője szerint nem 604 millió, hanem 1,2 milliárd forint az állami elvonások összege Nagykanizsa esetében, de az is rendkívüli gazdálkodási nehézséget jelent, hogy a „felelőtlen és átgondolatlan rezsicsökkentés” miatt például a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. költségei jelentősen növekedtek, de díjat nem emelhet. Jelezte továbbá, hogy 1,2 milliárd forint összegű, önkormányzati intézmények, iskolák energetikai felújítására szánt pályázati pénz, illetve az említett 588 millió forint fejlesztési forrás elköltését sem tudták elkezdeni, mert ezeket „politikai szándék” akadályozza.

A vitában a kormányzati oldal képviselői azzal érveltek, hogy év közben további bevételi forrásokra is számíthat a város állami támogatásként, ha marad a jelenlegi kormányzat. Az ellenzéki tömörülés képviselői ugyanakkor azt sérelmezték, hogy a kormány az elmúlt években sorozatos feladatköri és anyagi elvonásokkal nehezítette meg az önkormányzat működését, és nehezményezték azt is, hogy – a múlt év végén átadott sportcsarnok kivételével – nem valósultak meg a Modern városok programban megígért beruházások.

A nagykanizsai közgyűlés az ÉVE-frakció többségének szavazataival nem fogadta el a polgármester és a szintén Fidesz-KDNP-s alpolgármester jogszabályban rögzített illetményemelését sem.

Károlyi Attila (ÉVE), az ügyrendi, jogi, nemzetpolitikai és közrendi bizottság elnöke ennek kapcsán jelezte: „érzelmi és jogi okokból” sem szavaztak igennel, de a város büdzséje sem engedi meg az illetményemelést. A megyei kormányhivatalhoz fordulnak, továbbá kérik Cseresnyés Péter, a város kormánypárti országgyűlési képviselője közbenjárását, hogy nyújtson a kormány célzott támogatást a kötelezően emelkedő városvezetői illetmények kifizetésére. MTI

Hogyan válasszunk ipari, nagykonyhai hűtőt?

(x) Vendéglátó-ipari egység üzemeltetésekor kulcsfontosságú kérdés, hogy a megfelelő hűtőberendezést válasszuk ki termékeink tárolására. Hogyan tudjuk ezt megtenni? A cikkben ennek járunk utána, így Ön is elkerülheti a legnagyobb buktatókat.

A hűtőberendezések jelentősége

Amennyiben olyan vállalkozásnak vagyunk a tulajdonosai, ahol nagyobb mennyiségű élelmiszer hűtésére van szükség egy időben, akkor elengedhetetlen egy ipari hűtő. Ennek vásárlása a cégünk életében rendkívül nagy volumenű kiadást tud eredményezni, emiatt érdemes a beruházás előtt megfelelően körüljárni a témát. 

Ahhoz, hogy a rossz döntést elkerülhessük, érdemes feltárni azt, hogy pontosan mire is van szükségünk. Mennyi élelmiszert szeretnénk tárolni egy időben? Mekkora kapacitás elengedhetetlen a megfelelő működéshez? Ezekhez hasonlóan még számos egyéb kérdéskör is felmerülhet.

Az ipari hűtőberendezések jelentősége azért nagyon nagy, mert ezek az eszközök biztosítják a felhasználni kívánt alapanyagok eltarthatóságát. Ha nem a megfelelő eszközt választjuk ki, az bizony hatalmas veszteségeket okozhat cégünk számára. 

A megfelelő hűtés alkalmazása mellett az élelmiszerek sokkal tovább megőrzik frissességüket és felhasználhatóságukat, mintha ezt rosszul kiviteleznénk. Így a megfelelő eszközök kiválasztásának hangsúlyosságát nem lehet eléggé kiemelni, adott esetben pedig ezek a berendezések nemcsak funkcionális, hanem esztétikai szerepet is betölthetnek. Emiatt sem mindegy, hogy hogyan választjuk ki a szükséges darabot.

Nagykonyhai hűtők típusai

Az ideális hűtő kiválasztásakor azt kell először megvizsgálni, hogy milyen környezetben szeretnénk használni a berendezést. A tradicionális, álló hűtőszekrények mellett ugyanis számos típus közül válogathatunk, talán még olyanokra is rátalálhatunk, melyek létezésére nem is gondolnánk. 

Eleinte tehát Önnek azt kell átgondolnia, hogy a vállalkozásának típusához melyik a leginkább passzoló ipari hűtő. Ha pedig minőségi berendezésre van szüksége cége számára, érdemes körülnéznie a Nagykonyhai.com Webáruházban, ahol számos variációt találhat.

Ezenfelül kereskedelmi hűtőtípusok is léteznek, ide sorolhatjuk a csemegepultot, a fagylaltpultot vagy éppen a cukrászdában használandó süteményhűtőket. Amennyiben a látvány is fontos, és Ön szeretné megmutatni a vásárlóinak az éppen aktuális kínálatot, akkor ezek közül érdemes válogatni!

Mik lehetnek a vásárlás buktatói, mire figyeljünk oda?

A széles kínálatban könnyű elveszni, így mielőtt a vásárlási döntést meghozza, érdemes akár szakértői tanácsot is igénybe venni. A választék sokasága ugyan előny is lehet, de a kezdeti szakaszban igencsak megnehezíti a döntést.

A termék kiválasztása során mindenképpen mérlegelje, hogy mekkora mennyiségű alapanyagot szeretne tárolni, valamint a takarékosság szempontjából az energiafogyasztás sem elhanyagolható. Végül pedig, ha bizonytalan, ne féljen tanácsot kérni, hiszen a Nagykonyhai.com Webáruház szakemberei mindenképpen készségesen segíteni fognak Önnek!

1 200 201 202 203 204 795