A korzózás íratlan szabályai Nagykanizsán

A korzózásnak is megvoltak az íratlan szabályai Nagykanizsán. 1909-ben a Zala című lap munkatársa a férfiak köszönésére vonatkozókat gyűjtötte csokorba. Az írás helyenként talán túlzó, de biztosan nem alaptalan.

Előbb a köszönés fokozatairól értekezett. Ezekből ötöt talált a szembejövő társadalmi súlyának függvényében:

1. Az ember a mutató ujjával megböki a kalapja szélét, de nem szól semmit.

2. Az ember a mutató ujjával megböki a kalapja szélét és biccent a fejével, vagy így szól: Jónap.

3. Az ember megemeli a kalapját és mondja: Jónapot, vagy vanszerencsém.

4. Mély kalaplevétel a következő szöveggel: Ah, van szerencsém, alázatos szolgája!

5. Mély kalaplevétel, boldog felkiáltással: Alázatos szolgája, nagyságos uram, hogy parancsol lenni? Valóban nagyszerű színben van!

Ezt követően a köszönés nem kevésbé fontos időrendjét elemezte. Itt három változatot tudott elkülöníteni:

1. Határozottan elvárjuk, hogy nekünk köszönjenek.

2. Egyszerre köszönünk.

3. Mi köszönünk először.

Mivel a második változat kivitelezése – szemben a másik kettővel – okozhatott gondot, erre pontos receptet is adott:

„Az egyszerre való köszönés úgy történik, hogy két kilométernyiről boldogan mosolyogni kezdünk egymásra és mi megbökjük a kalapunkat, mire a másik azt mondja: Jónapot.

Dívott ekkoriban a déli korzózás is. Jobbára férfiak művelték. Munkahelyéről lógó hivatalnok szinte mind – vélte az újságíró. (Nagykar)